Veszélyes II. kerületi óvodák

2005.09.15. 13:04
A II. kerület összes önkormányzati óvodájában találtak balesetveszélyes játékeszközöket egy nyár felülvizsgálaton, így sok helyen csúszda és mászóka nélkül maradtak a gyerekek.

Akár a nyolcvanmillió forintot is elérheti a II. kerületi óvodák játékszereinek nyáron elrendelt felújítása, tudta meg az Index. Horváth Csaba polgármester kérdésünkre elismerte, hogy a nyári felülvizsgálaton nem találtak olyan óvodát, amely minden biztonsági előírásnak megfelelt volna.

A kft. nem nyilatkozik

Az önkormányzat kezdeményezésére elvégzett vizsgálaton balesetveszélyesnek talált csúszdák, mászókák kicserélésre, gumitégla lerakására pályázatot írtak ki, amelyet három jelentkező közül a Zöld Nívó Kft. nyert meg. Inger György ügyvezető érdeklődésünket elhárította, és egy későbbi időpontra ígért válaszokat, például arra a kérdésre, hogy részt vettek-e már korábban hasonló projektben.

Két év alatt kicserélik

Úgy tudjuk, hogy az érintett óvodákban viszonylag új csúszdákról és mászókákról is azt állapították meg, hogy nem biztonságosak, ezért most megint milliókat kötlenek cseréjükre. A mászóka és csúszda nélkül maradt gyerekek szerencsés esetben már az idén birtokba vehetik biztonságos játékszereiket, ellenkező esetben a 2007-ig húzódó projekt végeredményéről csak az iskolában értesülhetnek.