Bár a BKV dolgozóinak tervezett sztrájkja a becslések szerint 620 millió forint kárt okozhat a nemzetgazdaságnak, a közlekedési vállalat jól járhat, írja a Népszabadság. A cég külső szakértőkkel készített költségbecslése szerint a vállalat a 36 millió forintos bevételkieséssel szemben 120 millió forintot takaríthat meg a sztrájkolók bérén és a járművek fenntartási költségein.
Igaz, a számítások hitelét csökkenti, hogy egyelőre nem tudni, hány békávés dönt a sztrájk mellett - azaz nehéz azzal számolni, hogy hány ember egynapi bérét spórolhatja meg a vállalat.
A Népszabadság birtokába került számítások szerint a BKV 80 millió forintot spórolhat az üzemeltetésben, 30 milliót a járművek fenntartásán és ehhez még 18 millió forintnyi amortizációs megtakarítás is jön. A 128 milliós spórolással szemben 36 millió forintos bevételkieséssel számolnak, hiszen a sztrájk miatt csak a jegybevételek csökkennek, a bérleteseket nem érinti a kimaradás.
A helyzet összességében közel sem ilyen rózsás. Ugyan a BKV nyerhet a sztrájkon, a nemzetgazdaságban 620 millió forintos kiesést okozhat a leállás. A számítások szerint csak Budapest 480 millió forintot bukhat, írja a Népszabadság.