További Budapest cikkek
- A kormány szerint autósüldözés folyik Budapesten
- Elkezdték a Széll Kálmán téri átjáró építését
- BKK: Leszállíthatják a budapesti járatokról a maszk nélküli utasokat
- Szombattól pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária és a Könyves Kálmán körúton
- A koronavírussal magyarázza a BKV, miért nem lesz idén nyáron sem klíma a 3-as metrón
Demszky Gábor főpolgármester és a belvárosi kerületek polgármesterei a Bajcsy-Zsilinszky és a József Attila utca sarkán délután fél ötkor ünnepélyesen felkapcsolták a karácsonyi díszkivilágítást. A polgármesterek jelenlétében a Gerbeaud-ház első, képzőművészeti alkotást rejtő ablaka is kinyílt, és hivatalosan kezdetét vette a Vörösmarty téri hagyományos népművészeti és kézművesvásár.
A kerületek is beszálltak
A kerületek is sokat tettek a mostani akcióért: az Andrássy útnak az Oktogon és a Hősök tere közötti szakaszát, a Szent Gellért tér és a Feneketlen tó közötti területet és a Nagykörút bizonyos részeit a helyi önkormányzatok díszítették fel.
Az idén 100 millió forintot költött a főváros az ünnepi világításra. Több millió fénypontot helyeztek el, összesen 10 kilométer hosszan. A fákat fényfüzérekkel vonták be, a lámpaoszlopokra pedig harang, sarkcsillag, üstökös és római pajzs alakú tradicionális motívumok kerültek.
Több utca lesz idén kivilágítva
Az idén a tavalyihoz képest bővült az "ünnepi" belvárosi utcák sora. Amint Kiss István, a Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. üzemeltetési vezetője az MTI munkatársának elmondta, a Nagymező utca, a Liszt Ferenc tér, a Városháza Park és a Clark Ádám tér is díszkivilágítást kapott. A motívumok is változtak: a Váci utcában például szalagos fénymasnik lesznek.
Az új fényforrások többsége energiatakarékosabb és hosszabb élettartamú. A budapesti kerületek több mint felében lesz díszkivilágítás, egyes kerületekkel még folynak tárgyalások részletkérdésekben. Van, ahol csak december 8-án, másutt december 15-én kapcsolják fel az ünnepi fényeket - mondta Kiss István.
Január 7-ig lesz díszkivilágítás
A díszkivilágítás január 7-ig tart. Naponta délután négy óra körül kattintják fel az égőfüzéreket és éjfélkor kapcsolják ki, de Szilveszterkor csak hajnalban.
Miután a Bajcsy-Zsilinszky és a József Attila utca sarkán felkapcsolták a díszkivilágítást, a polgármesterek látogatást tettek a Vörösmarty téren, ahol a Gerbeaud-ház homlokzata idén is Adventi kalendáriummá alakul, és mindennap öt órakor, fény és hangjáték kíséretében, egy kortárs művész alkotása jelenik meg egy újabb ablakban.
A világ tíz legjobb karácsonyi vására között a Vörösmarty tér
Idén nyolcadik alkalommal rendezi meg a Budapesti Turisztikai Hivatal és a Fővárosi Önkormányzat a Vörösmarty téri Karácsonyi Vásárt, ahol minden nap megjelenik majd a Finnországból érkező igazi Mikulás. Amint azt Demszky Gábor kiemelte, a vásárnak ma már nemzetközi rangja van: egy tekintélyes amerikai idegenforgalmi magazin, a Travel and Leisure a világ 10 legjobb karácsonyi vására közé választotta.