Millenniumi robbantások Budán

2000.08.08. 18:32
Egy hónapon belül hat szakaszból álló robbantássorozatot hajtanak végre a Lővőház utca és a Kis Rókus utca közötti területen Budán. A volt Ganz telepen a tervek szerint 2001. március 15-én nyitják meg a Millenniumi Kiállítást, amelynek építési munkálatai miatt kell lebontani két nagyobb gyárépületet is, és a szakemberek időhiány miatt a robbantást választották.

terkep.
A robbantások helye
Az épületek hagyományos bontása túl sok időt vesz igénybe, és veszélyes, ezért döntöttünk a robbantás mellett - mondta el a keddi sajtótájékoztatón Bohus Géza, a robbantást végző cég vezetője. Az első ilyen ,,látványosságot" augusztus 12-én szombaton délután háromkor rendezik. Akkor egy 23-szor 111 méter alapterületű, 37 méter magas épületrésszel ,,végeznek".

A robbanóanyag a cseh gyártmányú Permon 10, amely nem dinamit típusú, és villamos-gyutaccsal indítják be. Mindössze hatvan kilót helyeznek el belőle az épület különböző pontjain. Ez a szakemberek szerint meglehetősen kis mennyiség, hisz például a budapesti robbantásos merényleteknél az autók alá több kiló trotilt tettek alkalmanként.

Dübörgés és por

A környéken jól érzékelhető majd a rezgés, és jelentős mennyiségű por szabadul majd fel, ám más jellegű veszély gyakorlatilag nincsen. A robbantás ideje alatt a helyszín körüli száz méteres körzetben csak fedezékben lehet majd tartózkodni, és a környező utcákban néhány percre a leállítják a forgalmat. A robbantással és omlással járó dübörgés körülbelül 6-7 másodpercig tart majd. A környék lakóit külön figyelmeztették arra, hogy az ablakokat, ajtókat zárják be. Ellentétben ugyanis Mádl Ferenc köztársasági elnök beiktatási ünnepségével, ahol az ágyúlövésekkor a jelentős légnyomás-növekedés betörte volna az ablaktáblákat, itt csak a rengeteg por okoz majd némi kellemetlenséget.

A leomlott épület 5200 tonnányi törmeléke körülbelül tizenkét méter magas halmot alkot. Az első, szombati robbantást még öt másik követi.

Hat milliárdos beruházás a Ganz telepen

A Ganz Ansaldo II. kerületi telepén a Miniszterelnöki Hivatal Országimázs Központján keresztül finanszírozott hatmilliárd forintos állami beruházás keretében Millenniumi Kiállítás építkezése kezdődik a robbantások után. Az idő pedig szorítja a kivitelezőket, mert a munkálatokat a tervek szerint a jövő év március 15-ig be kell fejezniük. Akkor nyitják meg ugyanis a három épületben, tízezer négyzetméteren a kiállítást, amely augusztus végéig tart majd. Az épületeket és a hozzájuk tartozó háromhektáros parkot a millenniumi ünnepségek után kulturális központtá alakítják.