Csak a fővárosnak nem jut a centrumos parkolási bevételből
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Peren kívül akarták
Az Index információi szerint Atkári János váratlan lefokozásában is jelentős szerepet játszott, hogy a fővárosi közgyűlésben a főpolgármester-helyettes megtorpedózta az MSZP és a Fidesz által is kívánatosnak tartott peren kívüli megegyezést a Centrum Parkoló Rendszer Kft. jogelődjével, a Petrolex Kft.-vel. A Kupper-család érdekeltségi körébe tartozó Petrolex egy 1995-ös parkolási szerződés miatt keveredett jogvitába a fővárossal. A Centrum Parkoló Rendszer Kft. most azért perli a fővárosi önkormányzatot, mert az nem adta ki a parkolási díjat nem fizetők adatait. A Centrum jogelőde emiatt 1996 augusztusától nem fizetett használati díjat a több mint 1300 parkolóhely után beszedett pénzből. Az önkormányzat tulajdonosi és pénzügyi bizottsága az idén már többször is egyezséget javasolt.
Hét kerületben
A cégbírósági adatok szerint a két másik önkormányzati parkolási cég összbevételének közel dupláját kasszírozta tavaly a Centrum Parkoló Rendszer Kft. A vállalkozás, amely több fideszes és szocialista vezetésű kerület támogatásával tulajdonképp a Városháza ellenében alakult, 2003-ban 2,86 milliárd forintos bevételt ért el. A főváros közreműködésével működő két kisebb cég, a Fővárosi Közterületi Parkolási Társulás és a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. ugyanabban az időszakban összesen 1,6 milliárdot produkált. A konkurensekkel ellentétben azonban az idősebb Kupper András érdekeltségében lévő vállalkozás egy fillért sem fizet a fővárosnak. A cég jelenleg az I., II.,VI., VII., VIII., XI. és XII. kerületi önkormányzattal áll üzleti viszonyban. A Centrum Kft. szóvivője, Tulik Ágnes szerint a parkolóhelyek üzemletetésére kötött szerződések mind a hét helyen más-más fizetési feltételt szabnak.
Száz millió maximum
A Centrum Kft. szóvivője nem volt hajlandó információt adni arról, hogy a parkolójegyek eladásából és a büntetésekből, kerékbilincselésből származó bevétel mekkora hányada kerül az önkormányzatokhoz. Tulik Ágnes azt azonban elárulta, hogy a legnagyobb volumenű megállapodást a VII. kerülettel kötötték.
Az Index megkeresésére a VII. kerületi önkormányzat sajtóirodáján elmondták, hogy tavaly és az idén is mintegy 100 millió forintos bevétel származik a Centrum Kft.-vel kötött szerződésből. Az önkormányzatnak van saját kalkulációja arról is, hogy valójában menyi lehet a cég bevétele a 7200 parkolóhellyel rendelkező kerületben, de ezt nem kívánják nyilvánosságra hozni. A VIII. kerületben 2355 parkolóhelyet üzemeltet a vállalkozás - mondta az önkormányzat szocialista alpolgármestere, Mitus Zsuzsanna. A szerződést két éve nem módosították, így évente összesen körülbelül 40 milliót fizet a Centrum Kft. Az Index információi szerint hasonló nagyságrendű összeget kap 2004-ben a II. kerület is, de ott tavaly még 25 százalékkal kevesebb volt a parkolási cég befizetése. A Budai Vár 400 forintos nonstop parkolási övezetét is magában foglaló I. kerületi önkormányzatnál nem mondtak pontos összeget. Annyit azonban elárultak, hogy a fizetős területek üzemeltetése után, amelyek az idén is bővültek, 2003-ban kevesebb, mint 50 millió forint folyt be az önkormányzathoz. A XI. kerületben Bács Márton alpolgármester tájékoztatása szerint mindössze 25 millió forintos bevétel származik a centrumos parkoltatásból. Az Index összegyűjtött adataiból kitűnik, hogy a magáncég közel 3 milliárdos bevételnek legfeljebb 15 százaléka folyik be a parkolási feltételek fejlesztéséért egyébként felelős önkormányzatokhoz.Száz millió maximum
A Centrum Parkoló Rendszer Kft. a fővárosi Fidesz-frakcióvezető, Kupper András nagybátyjának többségi tulajdonában áll - írta legutóbbi számában a Figyelő. A lap szerint idősebb Kupper András alig egy hónapja vásárolta ki tulajdonostársainak nagy részét, így a cégben lévő részesedése elérte a 75 százalékot. A Kupper-család politikai kapcsolatai azonban nem csak a budapesti ellenzékhez érnek el, hiszen Kupper V. Béla 1990-ig Horn Gyula külügyminisztériumi kabinetfőnöke volt, majd a rendszerváltást követően a BÁV Rt. elnöke volt.
Az Index kérdését a cégtulajdonos Kupper András azzal hárította el, hogy az elmúlt egy hónap még túl rövid idő volt ahhoz, hogy átvilágítsa a Centrum könyvelését, ezért egyelőre nem tud pontos adatokkal szolgálni az önkormányzatoknak fizetett összeg nagyságáról. Kupper ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a Siemens-rendszerre épített parkolóóra-hálózat alapján a kerületek már másnap megkapnak minden, a saját területükre vonatkozó, utcákra lebontott forgalmi adatot. Kupper szerint egyébként a rendszer kiépítése olyan jól sikerült, hogy számos európai nagyváros, sőt főváros vezetése is érdeklődik utána.