Lerobbantak a HÉV-re szánt MÁV-vonatok
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Június 21-én nem sokkal éjfél után zárták le az újpesti Duna hidat a vasúti forgalom elől. Utoljára egy nosztalgiavonat haladt át hídon, mellyel az Index kötöttpályás rovata is utazott. Már akkor furcsálltuk, hogy a Nyugati pályaudvar felől a hídon utoljára áthaladó személyvonat egyik egységében nem működött a WC.
Azt hittük, hogy a telephelyüktől hónapokra elvágott járműveket tökéletes műszaki állapotban adták ki a Margit híd–Esztergom vasútvonalra, de erre a hétfői nap alaposan rácáfolt. Reggel arról szóltak a hírek, hogy négy vonatot kellett két egység helyett egy egységből álló szerelvénnyel közlekedtetni műszaki okok miatt. Délután pedig arról kaptunk hírt, hogy egyik motorvonaton a 35 fok ellenére melegek a fűtőtestek és nem megy a légkondicionáló berendezés.
Mivel a meghibásodások kezdtek rendszeressé válni, megkerestük az esettel kapcsolatban a vonatokat közlekedtető MÁV-Startot. Ott elmondták, hogy a vonatok karbantartását egy alvállalkozójuk végzi, nevezetesen a MÁV-Gépészet Zrt., amely a MÁV-Starthoz hasonlóan a MÁV Zrt. portfóliójába tartozik. Maguk a járművek amúgy szintén nem a MÁV-Start tulajdonában vannak, azokat a társaság csak bérli a MÁV-tól.
A MÁV-Gépészet nevében a MÁV sajtófőnöke adott tájékoztatást a meghibásodásokkal kapcsolatban. Az érintett vonalon közlekedő hároméves Siemens gyártmányú Desiro motorvonatok karbantartását egy ideiglenesen telepített depóban, Komáromban végzi a MÁV-Gépészet.
A korszerű vonatok karbantartásához szükséges speciális szerszámokból sokszor csak egy darab áll rendelkezésre, így ezeket az eszközöket erre az időre az ideiglenes bázisra kellett áttelepíteni. A rendszer áthelyezését a MÁV-Gépészet múlt hét csütörtökön kezdte meg és szerdán fejezte be. A feltételek megteremtése után, szombattól már elvégezik a teljes körű karbantartásokat az ideiglenes bázison. A javításhoz, hibaelhárításhoz szükséges alkatrészek egy része már az ideiglenes műhelyben van, egyéb esetben gépkocsival szállítják azokat a helyszínre, a megfelelő utánpótlás és a zavartalan karbantartás, hibaelhárítás érdekében.
Az Index által látott működésképtelen WC-ről a karbantartó cég tudott, a hibát még azon az éjjelen megkísérelték elhárítani. Sajnos azonban a szakemberek azt állapították meg, hogy a vezérlőelektronika olyan mértékben romlott el, melynek javítására akkor és ott nem volt lehetőségük. Másnap este a meghibásodott alkatrész cseréjével tették működőképessé a motorvonat WC-jét.
A korszerű kocsikon és motorvonatokon a WC meghibásodások oka döntően idegen anyagok lehúzására vezethető vissza. "Az utasok egy része figyelmen kívül hagyja a kihelyezett figyelmeztetéseket és a WC csészébe idegen anyagokat dob. Mindez a WC ürítését végző vákuumrendszer meghibásodásához és a WC dugulásához vezethet, mivel az anyag igen szűk keresztmetszetű csöveken áramlik keresztül", írta a sajtófőnök.
A hétfő reggeli lerobbanások oka, hogy elromlott a vezérlőelektronika. Az elektronika hibája miatti teljesítménycsökkenés a rendkívül meleg időjárásban dízelmotor-hűtési gondokat is okozott. Korábban ilyen jellegű meghibásodás nem volt. Ezek a problémák a MÁV szerint nem karbantartási hiányosságra vezethetők vissza.
Hétfő délután az egyik motorvonatnak a klímaberendezése valóban meghibásodott, ezért fűtött hűtés helyett. Ezt garanciális meghibásodásként javítják a szakemberek.
Az Index által ismert három eset csak a jéghegy csúcsa lehet. Erre utal, hogy a hétvégén Szentesről két orosz Usgyi motorvonatot küldenek erősítésként Esztergomba. Tehát már a MÁV-csoportnál sem bíznak abban, hogy a 19 Esztergomban és Komáromban lévő Desiro motorvonatból a szükséges 17-et forgalomba tudják minden nap adni.
Ahogy azt említettük, az esztergomi vonal szerelvényeit ideiglenesen a kőbányai Rákos állomás helyett Komáromban javítják. Komárom 53 kilométerre van Esztergomtól, ahova a Desiro szerelvények az ott közlekedő Bz motorkocsik helyett személyvonatként vagy utasokat nem szállítva, úgynevezett szerelvényvonatként jutnak el.
A két város között a vasúti személyszállítást már évek óta meg akarják szüntetni, ám páratlan módon nemcsak az utasok kis létszáma miatt, hanem azért is, hogy a vonalszakaszon működő gyárak (köztük az esztergomi Suzuki) szállítási igényeit a mainál nagyobb arányban szolgálhassák ki vasúton. A személyvonatok mellett a rossz állapotú, alacsony sebességgel járható, kis kapacitású vasútvonalon ugyanis a tehervonatok alig férnek el. Most a tehervonati kapacitást csökkentették tovább az itt közlekedő szerelvényvonatok.
Titkosak az esztergomi vonalon érvényes jegyárak
Ahogy azt korábban megírtuk, a Margit híd és Óbuda között a MÁV-Start vonatai BKV bérlettel is igénybevehetők. A vasúti menetjegyeket elfogadják a Nyugati és a Margit híd között a villamoson, valamint a Margit-híd és Újpest-Városkapu között a metrón.
A MÁV-Start a HÉV-szakaszra nem adhat ki menetjegyet, mert ott a BKV alvállalkozójaként szállítják az utasokat. A MÁV-Start szerint a távolságadatok meghatározásánál a Közforgalmú Menetrend adatai a mérvadóak. Mivel a vágányzári menetrendben a HÉV-szakaszra nem adtak meg távolságadatokat, ebből az következne, hogy vagy ingyen vehető igénybe a Margit híd-Óbuda szakasz, vagy csak BKV jeggyel, bérlettel.
A MÁV-Start a fenti dilemma miatt a HÉV-állomásokat megfeleltette a Nyugati–Aquincum felső-vonalszakasz egy-egy megállójával. Így például az Angyalföldig kiadott vonatjeggyel elvben csak az Árpád hídig lehet utazni. Azért csak elvben, mert a közérdekű adatokat rendre üzleti titokként kezelő MÁV-Start nem tartotta fontosnak az árképzésének elveit az utasokkal megosztani, vitás kérdésekben pedig csak és kizárólag az Üzletszabályzat a mérvadó. Márpedig abban szó sincs ilyesmiről.
A Szépvölgyi út és a Filatorigát között vonatra szállók többet fizetnek a vonatjegyért, mint amekkora távolságot ténylegesen utaznak. A Margit hídon felszállók különös átverés áldozatai. Az Index egyik fórumába elhelyezett szupertitkos szabályozás szerint a Margit hídi végállomás a Nyugati pályaudvarnak felel meg, ám a Margit hídi ideiglenes vasúti jegypénztár Újpest feliratú jegyeket ad ki, mégis úgy veszik, mintha a Nyugati lenne az utazás kezdete, ezért az utasnak 8 km-rel nagyobb távolságra kell fizetnie.
Az interneten vonatjegyet váltók – mert ilyet szolgáltatás már van – közvetlenül is szembesülhettek a titkos szabályzás következményeivel. Ám miután az Index erre rákérdezett, a Budapest-Esztergom vonal valamennyi megállóját törölték a távolságmutatóból, így oda nemhogy jegy nem váltható, de az árakról még tájékoztatás sem kapható.