2024. június 18. 18:00
Törökország
Georgia
BVB Stadion Dortmund I. forduló
2024. június 18. 21:00
Portugália
Csehország

Deutsch-Fürt nem zuschlágosítja az ügyészség

Nem vevő az ügyészség a Zuschlag-ügy kiszélesítésére. Hiába láttak napvilágot adatok arról, hogy a táboroztatási pénzek már az Orbán-kormány idején is folytak a lebukott szocialista közeli egyesületkehez az akkori ifjúsági tárcától, ez nem lesz téma a nyomozásban.

Csak 2002-ig visszamenőleg vizsgálódik az ügyészség a Zuschlag-ügyben - jelentette ki hétfőn a Független Hírügynökség kérdésére Szabó Ferenc, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség helyettes főügyésze. Így tehát a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány idejét vizsgálják, az előtte kormányon lévő Fideszét ebben az ügyben már nem.

Szabó Ferenc indoklása szerint ennek eljárási okai vannak, ezt azonban nem kívánta részletezni. A főügyész-helyettes azt mindenesetre hangsúlyozta, hogy ők nem aszerint vizsgálódnak, hogy éppen melyik párt volt kormányon.

A Népszabadság pénteki számában közölt egy cikket, amely szerint Zuschlagék 2000 óta, vagyis már az Orbán-kormány ideje alatt is kaptak állami támogatást. Ezzel kapcsolatban korábban Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke azt mondta, hogy minden olyan esetet, ami felveti a visszaélések gyanúját, ki kell vizsgálni.

Az MSZP-ben sokan szerették volna, ha a pártnak rendkívül kellemetlen történet nem kizárólag rajta csattan. Ezért vetődött fel, hogy lebukott társaság tevékenységét a korábbi időszakban is ki kellene vizsgálni. Az ifjúsági szervezetek között ugyanis közismerten már a kormányváltás előtt is olajozottan ment a pénzosztás. Sokan azt is szeretnék elérni, hogy a Zuschlagék szerepe mellett az állami támogatásban részesült Fidesz-közeli egyesületek könyvelését is górcső alá venné az ügyészség.

Zuschlag Jánost különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsítják. A szocialista politikus és társai a gyanú szerint nem arra használták fel különböző alapítványok pályázatokon nyert pénzeit, amire kapták. Az ügy nyolc gyanúsítottja közül három ember van előzetes letartóztatásban: Zuschlag János, korábbi titkára Lados István, és Katus Ferenc, ám az ő esetében ez még nem jogerős.