Országos tüntetés helyett utcai fórum és aláírásgyűjtés a tandíj ellen
A Hallgatói Hálózat nevű önszerveződő csoport csütörtök délután háromra erőszakmentes tüntetést és vitafórumot hirdetett meg Budapesten az Alkotmány utca és a Nagy Ignác utca sarkán. A téma a felsőoktatás átalakulása és azon belül természetesen a tandíj lesz.
Nincs tagság, nincs szervezet
A tervek szerint az összejövetelen mindenki elmondhatja véleményét, vitatémákat javasolhat, de mondhat verseket vagy előadhat performanszokat is. A diákok délután ötkor az Erzsébet téri Gödörhöz sétálnak, s ott folytatják a vitát.
A Hallgatói Hálózat nem szervezet, nincs tagsága, elnöksége, szóvivője. A hierarchiamentes önszerveződés az ország különböző egyetemein Budapesten, Pécsett, Debrecenben, Győrben indult.
A Hallgatói Hálózat kedden az ELTE épületeiben akart fórumot tartani, a dékán azonban rendkívüli szünetet rendelt el a Trefort kerti és az Ajtósi Dürer sori kampuszokon és bezáratta az épületeket. Hasonló történt szerdán is, akkor az ELTE lágymányosi kampuszát zárták be, tartva a diák-összejöveteltől.
Októberben újra kezdik
Az egyetemi diákságot hivatalosan képviselő Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetsége korábban erre a napra hirdette meg országos tüntetését a tandíj bevezetése ellen. A szervezet az utcai zavargások miatt úgy döntött, a provokációk elkerülése és a hallgatók biztonsága érdekében nem tartja meg a tömegtüntetést.
A HÖOK két hetet adott a kormánynak arra, hogy vonja vissza a tandíjról szóló részt a felsőoktatási törvény módosításából. Ellenkező esetben októberben tüntetést helyezett kilátásba. Hiller István oktatási miniszter többször egyértelművé tette: a kormány kitart a tandíj bevezetése mellett.
Csütörtökön Debrecenben egyetemi hallgatók aláírásokat kezdtek gyűjteni a tandíj bevezetése ellen. Az egyetem előtti parkban diákok gyülekeztek, s egyikük azt mondta az MTI tudósítójának: a lemondott demonstráció miatt nem szeretnék, ha elterelődne a figyelem a tandíj befizetésének kérdéséről, ezért indították akciójukat.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen a Spar vezérigazgatójának kijelentései miatt
Felülvizsgálati kérelemmel került a Kúriához az ügy.
február 26., 16:34
- Belföld
A TEK fogta el a férfit, aki engedély nélkül tartott fegyvereket egy szakonyi házban
A fegyverek mellett több száz lőszert foglaltak le a hatóságok.
február 26., 15:06
- Belföld
Feltételes szabadságra helyezhetik a lúgos orvost, Bene Krisztiánt
A döntés még nem jogerős.
február 26., 15:53
- Mindeközben
Aktfestmény csigázta fel a kedélyeket a Kincsvadászokban, felmerült, hogy dr. Katona Szandra pózol rajta
40 perce
- Mindeközben
Iszak Eszter újabb munkát vállalt be 8 hónapos kislánya mellett, így oldják meg a mindennapokat
2 órája
- Belföld
Nem ismerte el a bűnösségét a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző
Vallomást sem tett az ügyben.
február 26., 14:46
- Belföld
Bejelentésekre készül a kormány, Gulyás Gergely ismét a sajtó elé áll
A Kormányinfót csütörtök délelőtt 10 órakor tartják.
február 26., 15:27
- Belföld
Gulyás Gergely szerint a kormány nem betiltani akarja a Pride-ot, csak zárt körűvé tenné
A miniszter azt mondta, ezzel a gyermekvédelem szempontjait akarják érvényesíteni.
február 26., 14:27
- Címlapon
Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a francia elnök Párizsban.
2 órája
- Címlapon
Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke
A kinevezése nem érinti a 4iG-nál betöltött szerepét.
1 órája
- Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai
Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.
3 órája
- Belföld
Ripost: Helikopterrel látogatta meg feleségét a volt vezérkari főnök
Egy lakos szerint még egy külön leszállópályát is kialakítottak erre a célra.
február 26., 12:08
- Belföld
Novák Katalin egy budapesti olimpiáért lobbizott volna Párizsban
A kegyelmi botrány azonban közbeszólt.
február 26., 08:14
- Belföld
Deák Dániel azt állítja, hogy informátorai vannak Magyar Péter közelében
Egy elemző pedig úgy tudja, hogy egy közszereplőt beépített embernek tart a Tisza Párt elnöke.
február 26., 18:09
- Címlapon
Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor
Majdnem 200 millió forintról határozott a kormányfő.
53 perce
- Belföld
Idén több mint 24 ezer szülő kért iskolahalasztást a gyerekének
2020 óta már nem a pedagógusok döntenek a halasztásról.
február 26., 07:43
- Címlapon
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság nem engedi Donald Trumpnak a USAID-támogatások befagyasztását
Szembementek a kormányzat akaratával.
4 órája
- Belföld
Özönlenek a pályaudvarok bérbevételére vonatkozó pályázatok a MÁV-hoz, kitolják a határidőt
A vasúttársaság ad még lehetőséget a hiánypótlásra.
február 26., 17:40
- Belföld
„Sosem dohányoztam, rendszeresen sportoltam, aztán közölték, tüdőrákom van”
Újraindul a Harcosok Klubja a tüdőrákkal élőkért.
február 26., 17:46
- Belföld
Puzsér Róbert: Hát b**ki, ez maga a hópiheszellem meg a cancel culture
Magyar Pétert sikeres politikai valóságshow-hősnek tartja.
február 26., 08:06
- Címlapon
Donald Trump hivatala bejelentette az új tárgyalások előkészítését Ukrajna és az Egyesült Államok között
16 órája
- Belföld
Kisfaludy-támogatással épült balatoni luxusvillát árulnak 450 millióért
Öt éve a térség turisztikai fejlesztésének céljával adtak a felújításra 42 millió forintos támogatást.
február 26., 10:04
- Belföld
Két nő lépett az V. kerületi rendőrkapitány szolgálati autója elé, elismerték felelősségüket
Bírságot szabtak ki a szabálytalan gyalogosokra.
február 26., 10:22
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan reagált az édesanyja a 15 évvel fiatalabb párjára, Medveczky Balázsra
6 órája
- Belföld
Kiderült, ki veszi át Havasi Bertalan feladatait Orbán Viktor mellett
Egy, már régóta a miniszterelnök mellett dolgozó államtitkár lép a korábbi sajtófőnök helyébe.
február 26., 08:19
- Belföld
Változás jön az óvodákban, a szakma tiltakozik a tervezet ellen
A kormányzat a gyermekek fejlődési igényeit tartaná szem előtt.
február 26., 12:02
- Belföld
Index-értesülés: Nem lesz sajtófőnöke Havasi Bertalan után Orbán Viktornak
A feladatokat felosztották a miniszterelnöki stáb tagjai között.
február 26., 10:12
- Belföld
Példátlan döntést hozott a Kúria a Vinted-ügyben
Az ítélet percunamit indíthat be a bankszektorban.
február 26., 08:35
- Belföld
Fáradtan ült autóba, belehalt a kislánya a balesetbe, amit a sofőr okozott
A férfi akár öt évre is börtönbe kerülhet.
február 26., 10:20
- Címlapon
Olyat tett Beyoncé, amitől nemcsak az arcunkról, de a kabátunkról is letépjük a bőrt
Az énekesnő komoly lökést adott az újragondolt amerikai patriotizmusnak és értékeknek.
3 órája
- Címlapon
A grönlandi miniszterelnök kemény üzenetet küldött Donald Trumpnak
Az amerikai elnök nemrég kijelentette, hogy mindenképp megszerzik Grönlandot.
2 órája
- Mindeközben
A Barátok közt egykori Fekete Lucája, Koller Virág: „Az ismertségnek inkább a negatív hozadékát tapasztaltam meg”
8 órája
- Belföld
Letöltendő börtönt kértek a bátonyterenyei kokainos gázolóra, aki magára hagyta áldozatát
Csaknem 30 métert repült a baleset helyszínétől.
február 26., 13:23
- Belföld
Álmában táncol a balerina, akire két és fél éve ráomlott egy épülő ház fala
február 26., 15:55