Nem jön EBESZ-megfigyelő a választásokra
A Fidesz azt kezdeményezi, hogy érkezzenek európai megfigyelők a választások mindkét fordulójára Magyarországra, közölte csütörtökön délelőtt Deutsch-Für Tamás az ellenzéki párt kommunikációs vezetője. Bár a szocialisták egyetértettek azzal, hogy hívják meg a választásra az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet képviselőit, biztos, ami biztos Rogán Antal fideszes-kampányfőnök nyílt levélben is kérte a kormányfőt, hívja el a megfigyelőket.
Ismét az EBESZ-hez fordultak
Batiz András kormányszóvivő csütörtöki bejelentése szerint a kormány egy januári kérés után most ismételten meghívta az EBESZ megfigyelőit a magyarországi választásokra. A kabinet februárban azt a választ kapta, hogy Magyarországon uniós tagállammá válása előtt sem tapasztaltak visszásságokat a szavazás során, ezért ezúttal nem küldenek megfigyelőket.
Az EBESZ szóvivője csütörtök esti nyilatkozatában gyakorlatilag kizárta azt, hogy az EBESZ élni tudna a lehetőséggel. "Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) az idő rövidsége és a szervezet egyéb feladatai miatt szinte bizonyosan nem tud megfigyelőket küldeni az áprilisi magyarországi parlamenti választásokra" - mondta az MTI-nek nyilatkozva a szervezet egyik szóvivője.
Az EBESZ más választásokkal foglalkozik
"Tíz nappal a választások előtt nagyon valószínűtlen, hogy ilyen rövid idő alatt bármilyen magyarországi megfigyelést meg tudnánk szervezni, mert bár a választás napjára koncentrálunk, a megelőző időszakot is figyelnünk kell. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy az EBESZ nem választási rendőrség, kezességet nem tud vállalni azért, hogy minden a törvényeknek megfelelően történjen. A jelenlétünk nem garancia arra, hogy jók lesznek az adott választások" mondta Urdur Gunnarsdottir, a demokratikus intézmények megteremtésének és az emberi jogok érvényesülésének elősegítésére létrehozott EBESZ-hivatal (ODIHR) szóvivője. .
Arra a kérdésre, hogy megkapták-e már a magyar kormány friss kérését, azt válaszolta: egyelőre csak nem hivatalos kérést kaptak, de kapcsolatban állnak magas rangú magyar tisztségviselőkkel. Áprilisban parlamenti választások lesznek Olaszországban, májusban népszavazás lesz Montenegróban, és a közelmúltban elnökválasztás volt Fehéroroszországban, illetve parlamenti választások Ukrajnában, amelyeknek az utómunkálataival az EBESZ még el van foglalva.