A Fidesz és az MSZP is megfigyelőket hívna a választásokra
További Belföld cikkek
- Adományozókat lopott meg egy 21 éves sápi férfi
- Elárulta a Belügyminisztérium, hova tudunk online időpontot foglalni az egészségügyben
- Ötéves, kerékpározó kislányt gázoltak a 16. kerületben
- Kiderült, mennyivel lesz drágább idén a karácsonyfa
- Elképesztő káosz a MÁV-nál, most egy Tapolcára tartó vonat robbant le
A Fidesz azt kezdeményezi, hogy érkezzenek európai megfigyelők a választások mindkét fordulójára Magyarországra - jelentette be Deutsch-Für Tamás az ellenzéki párt kommunikációs vezetője. Nem sokkal később Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője is úgy nyilatkozott, hogy EBESZ-megfigyelők részvételét kérik a parlamenti választásokon.
A kormány idén is meghívta az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nemzetközi megfigyelőit. A szervezet azonban március elején azt közölte: nem akarnak részt venni a választáson, mert már többször meggyőződtek a magyar választások törvényes, szakszerű lebonyolításáról.
Törvénysértések és stiklik
Deutsch-Für Tamás szerint a megfigyelőkre a választások tisztasága, törvényessége miatt van szükség, mert - mint mondta - az "MSZP sorozatos, egyre súlyosabb választási törvénysértéseket követ el". "A választási kampány eddigi szakaszában a szocialisták egyre nyilvánvalóbban visszaélnek kormányzati hatalmukkal annak érdekében, hogy így meg nem engedett módszerekkel, meg nem engedett eszközökkel a választások eredményét befolyásolni tudják" - mondta az ellenzéki párt kommunikációs vezetője.
Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője azért kezdeményezi a kormánynál az EBESZ-megfigyelők részvételét, mert nem szeretnék hagyni, hogy "a Fidesz vészkijáratot építsen magának az esetleges választások utáni eljárásokra". A szocialista politikus szerint a Fidesz politikusai a napokban "minden erejükkel" előre a választási csalás gyanúját próbálták elhinteni.
Lendvai Ildikó közölte: a megfigyelők részvétele a választásokon visszariaszthatja a nagyobbik ellenzéki pártot attól, hogy folytassa azt "a kisstílű választási stiklisorozatot", amibe belekezdett.
Adatbázisok, bunyó, kampánypénzek
A két párt az elmúlt hetekben több visszaélésgyanús esetet leplezett le ellenfelénél, a helyi választási bizottságok pedig számos alkalommal marasztaltak el MSZP-s és fideszes képviselőjelölteket is.
Deutsch-Für Tamás beszámolt arról, hogy kedden éjjel a szocialista irányítású VII. kerületben, a 9. számú választókörzetben a kerületőrség erőszakosan akadályozta meg, hogy fideszes aktivisták Fónagy János és Kecskés Gusztáv plakátjait felragasszák az önkormányzat által biztosított helyekre.
Példaként említette többek között a szolnoki MSZP-irodán talált törvénytelen adatbázist is, amely miatt a rendőrség szintén nyomozást indított. Felidézte Schwarcz Tibor tatabányai MSZP-s képviselő esetét, akit a választási bizottság többek között azért marasztalt el, mert ruhát osztott egy lakossági fórumon.
Deutsch-Für szerint a kormány legkevesebb napi 20 millió forintot költ olyan hirdetésekre, amelyek kampánycélokat szolgálnak. Az ORTT elemzése azt mutatja, hogy az országos elektronikus médiában az összes megszólalást tekintve 54 százalék jut a kormánypártokra és 42 a két ellenzéki parlamenti pártra - mondta a politikus.
Egy dologban egyetértenek
Lendvai Ildikó példaként hozta fel az MSZP szerverének feltörését , az alternatív szavazatszámláló rendszer működtetését, a gyulai választókról pártszimpátia alapján készült listát , illetve egy ugyanilyen Borsod megyei listát, amely szerdán került a birtokukba. A Borsod megyei listát Lendvai Ildikó elmondása szerint a mezőkövesdi Fidesz irodavezetője, Tállai András fideszes országgyűlési képviselő jobbkeze mentette utoljára. Lendvai Ildikó szerint ez a két lista arra enged következtetni, hogy országos adatbázisról van szó.
Azzal kapcsolatban, hogy az MSZP és a Fidesz is nemzetközi választási megfigyelőket szeretne, Deutsch-Für Tamás úgy reagált: úgy tűnik, hogy a választások törvényességének garantálást illetően nincs vita a két nagy párt között, a két kezdeményezés erősíteni fogja egymást. Lendvai Ildikó azt mondta: örülnek, hogy a Fidesz is támogatásáról biztosította a javaslatot. Mint hangsúlyozta: az MSZP a választások bármilyen eredményét tudomásul veszi.