Eger az atombunkert is megnyitná

2005.10.15. 16:24
Akár befutó is lehet Eger a 2010-es kulturális fővárosi címért folyó versenyfutásban. Egyebek mellett a kiterjedt pincerendszerrel és egy különleges panelrekonstrukcióval igyekeztek elkápráztatni a zsűrit.

A második fordulóba jutott városok közül Sopron mellett Eger a legkisebb, mégis úgy tűnik, hogy ezer lakosra jutóan itt tesznek a legtöbbet a kulturális fővárosi cím elnyerése érdekében.

Pártállásra való tekintet nélkül

Kezdődött azzal, hogy egy Berlinben rendezett plakátkiállításon (Németország, Magyarország és - esetleg - Törökország adja 2010-ben Európa kulturális fővárosát) az egri plakát nyert, megelőzve a kandidáló magyar és a német városok plakátjait. (Egyébként a 11 pályázó magyar városból csak ötnek készült el Berlinnek a plakátja, jellemző, hogy ezek valamennyien tovább is jutottak a második fordulóba.)

#alt#
Az ott lenn Eger (Fotók: Barakonyi Szabolcs)

A kisváros sikere az értékelés után folytatódott, amikor kiderült, hogy Miskolc és Pécs mellett Eger nyerte el a zsűri egyhangú tetszését, sőt indoklásuk szerint a hevesi város pályázata volt a legkidolgozottabb. Pályázatuk nem légből kapott, bizonyítja ezt, hogy Eger hatszor annyit fordít saját forrásaiból kultúrára, mint amennyit erre központi támogatásból költ. És ez még nem minden: a városhoz kötődő parlamenti képviselők - pártállásra való tekintet nélkül - összefogtak a pályázat sikere érdekében.

Eger belvárosában lépten-nyomon a pályázatot népszerűsítő transzparensekbe botlik az ember. Nem tettünk ugyan próbát, de valószínű, hogy a pályázók közül itt tudnak a legtöbben arról, hogy városuk mit tervez 2010-re.

Művészpanel

A panelrekonstrukciónak a pályázatba emelése tűnik a legmeglepőbb húzásnak, bár a festőművészből lett tiranai polgármester a gyakorlatilag egyetlen nagy lakótelepből álló albán főváros házainak kicicomázásával valósít meg valami hasonlót. Eger egykori Csebokszári lakótelepén - nevét a csuvas autonóm terület fővárosáról kapta - a város lakóinak harmada élt a rendszerváltás előtt.

#alt#
Csebokszári

És mi is lenne a nagy attrakció a ma Felsővárosnak nevezett lakótelepen? Amellett, hogy felújítanák a régi panelházakat - ez már önmagában művészet, olyan sokat beszéltek és olyan keveset tettek ez ügyben a kormányok -, mindenféle furcsa ötlettel dobnák fel a környezetet. A közterületeken egységes bokszrendszert alakítanának ki; ezek a jópofa dobozok védenének a nap vagy az eső ellen a játszótereken, a buszmegállókban, vagy csak úgy, az utcán, ilyenbe költözne az újságos, a trafikos. És ez nem minden: fényoszlopok merednének az égbe, a panelos végfalakat interaktív fényjátékká változtatnák, a patakmederben mozgó kávézó ingázna.

Azért vannak bizonyos kétségeink azzal kapcsolatban, hogy a lakótelepen élő, kutyát sétáltató özvegy nénikék, a bukott szakmunkástanulókból lett graffiti-művészek, az asszonyverő, alkoholista munkanélküliek hogyan illeszkednek majd a rendszerbe, de hát egy próbát megér. (A többség valószínűleg már egy szimpla panelfelújításnak örülne, talán nem felejtődik el, akár győz Eger, akár nem.)

Város a város alatt

A török megszállás után Fenessy György püspök palotát építtet, a tufakövet a mögöttes dombból termelik ki. Így alakult ki az a pincerendszer, ami több kilométer hosszan hálózza be a belvárost. A turisták előtt egy kis részt nyitottak meg, a Bazilika mellett lehet lemenni, ötszáz forint a belépődíj.

#alt#
Város a mélyben

A pincerendszer járataiba eredetileg egy megrakott szekér is elfér, a hetvenes-nyolcvanas években azonban vasbetonnal erősítették meg, a veszélyes szakaszokat betömték. Modernkori látványosság az a cseppkőképződmény, ami a szocializmus építőmunkásainak hanyagsága miatt alakult ki, elfelejtették ugyanis csapadék ellen szigetelni az alagutat. Az egyik járatban egy sörösüveg is látható. A pincerendszer közelmúltbeli történetéhez tartozik, hogy az atomháború kitörésekor az egyik járatba menekültek volna a pártvezetők.

Temérdek pénzbe kerülne itt föld alatti várost létesíteni, mivel száz méter séta után víz állja utunkat. Lent egy patak csörgedezik, aminek megfelelő medret kellene kiépíteni. A föld alatti helyiségekben kulturális programokat rendeznének, tudásközpontot építenének (akkora termek is vannak lent, amilyenekbe egy előadóterem is elfér), valamint az EU-országok egy-egy pinceágban mutatkozhatnának be. (Most még egy kis kiállítás látható az egyik pinceág végén, ami igencsak szegényes a tervekhez képest.)

Érdekes, hogy Eger már azelőtt gondolt a pár száz éve még Dobóék által vert törökökre, hogy felmerült volna: Isztambul is lehetne 2010-ben kulturális főváros: kulturális konzulátus nyitására kérnék fel Törökországot, segítve ezzel a muzulmán ország EU-csatlakozását és végképp fátylat borítva ezzel a négyszáz évvel ezelőtt történtekre.

A zsűri meghozta a döntését, és eljuttatta ajánlását a kormányhoz. Hogy a hét, második fordulóba jutott pályázó közül melyik város nyeri el a címet, az legkésőbb november végéig dől el.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból

A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból

Dönthetnek a tulajok: vagy nincs sztriptíz, vagy nem lesz klub.

március 19., 13:14

  • Belföld
Kitörhette egy autó az üvegfalat az Arena plázában

Kitörhette egy autó az üvegfalat az Arena plázában

A balesetről fotó is készült.

50 perce

  • Belföld
Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon

Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon

A független képviselő szerint Magyar Péter receptjét már háromszor kipróbálták.

március 19., 14:09

  • Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.

1 órája

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

5 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett

Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett

A budapesti városvezető egy közös képpel fejezte ki támogatását.

március 19., 14:34

  • Belföld
Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva

Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva

A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökét a legutóbbi jelentésükkel kapcsolatban kérdezték.

március 19., 13:12

  • Belföld
Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd

Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd

A bíróság elutasította a kereseti kérelmeiket.

március 19., 07:52

  • Belföld
Újabb négy sérültet kezelnek Magyarországon az északmacedón diszkótűz után

Újabb négy sérültet kezelnek Magyarországon az északmacedón diszkótűz után

Több mint 15 embert ápolnak már magyar kórházakban.

március 19., 12:12

  • Belföld
Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására

Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására

Kedd este ismét súlyos sérülteket szállítottak Magyarországra, továbbiak ellátására is van még kapacitás.

március 19., 06:12

  • Belföld
Oktatás 2.0 – A mostani rendszer elavult, sürgősen új alapokra kell helyezni

Oktatás 2.0 – A mostani rendszer elavult, sürgősen új alapokra kell helyezni

Száraz tények halmaza helyett kreatív ösztönzés.

március 19., 17:20

  • Belföld
Több mint negyedével csökkent a halálos és a súlyos közlekedési balesetek száma Budapesten

Több mint negyedével csökkent a halálos és a súlyos közlekedési balesetek száma Budapesten

Karácsony Gergely szándéka nullára csökkenteni a közúti balesetek áldozatainak számát.

március 19., 11:55

  • Belföld
Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét

Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét

A korábbi helyettes veszi át Bugár Csaba helyét.

március 19., 17:23

  • Belföld
A veszprémi papnak meg kellett innia a szenteltvizet, mert nem engedték át az ellenőrzésen a Ferihegyi repülőtéren

A veszprémi papnak meg kellett innia a szenteltvizet, mert nem engedték át az ellenőrzésen a Ferihegyi repülőtéren

Kulcsár Dávid szerint megsértették a vallásszabadságát.

március 19., 11:19

  • Belföld
Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt

Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt

A kivételes eljárásban tárgyalt törvényjavaslat a gyülekezési jogról szóló törvényt egészíti ki.

március 19., 08:36

  • Belföld
Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot

Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot

A politikus azt írta, a főváros előfinanszírozza a villamosvonal terveit.

március 19., 11:37

  • Belföld
A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon

A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon

A veszélyes tárgyakat megsemmisítették.

március 19., 10:40

  • Belföld
Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből

Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből

A munkáltatók következmények nélkül tudták kisemmizni a munkakörük ellátására egészségi okból alkalmatlannak talált dolgozókat.

március 19., 08:51

  • Belföld
Döntött a bíróság, Tarsoly Csaba családjának ki kell költöznie egykori villájukból

Döntött a bíróság, Tarsoly Csaba családjának ki kell költöznie egykori villájukból

A család eddig ingyen használta az ingatlant.

március 19., 11:46

  • Belföld
OMSZ-főigazgató: Évi 100 milliárdból nincs pénz székre, asztalra, tányérra, villára

OMSZ-főigazgató: Évi 100 milliárdból nincs pénz székre, asztalra, tányérra, villára

Véleményük szerint a MOMSZ csak provokál.

március 19., 10:25

  • Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.

3 órája

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

10 órája

  • Belföld
Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után

Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után

A rendőrség szerint néhányan fizikai erőszakkal léptek fel az egyenruhásokkal szemben.

március 19., 06:31

  • Belföld
Két halálos tűzeset is történt kedd este

Két halálos tűzeset is történt kedd este

Hétfőn pedig egy gyerekek számára fenntartott melléképületben csaptak fel a lángok.

március 19., 09:01

  • Címlapon
A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

Aki kiváltja, búmer, aki ellenáll, lúzer.

1 órája