Az ügyészség jelenleg bűncselekmény gyanúját keltő rendőri intézkedések miatt 51 ügyben folytat eljárást az október 23-án, a fővárosban történtekkel kapcsolatban - közölte Kovács Tamás legfőbb ügyész hétfőn az Országgyűlésben, Dávid Ibolya (MDF) kérdésére válaszolva. Amennyiben a rendőri intézkedésekkel kapcsolatban bárki feljelentés tesz, és a feljelentésben bűncselekmény gyanúját keltő adatok vannak, akkor nyomozást kell elrendelni - közölte az ügyész.
Dávid Ibolya (MDF) azt tudakolta tőle, nem tartja-e szükségesnek, hogy az ügyészség a rendőrség intézkedéseinek törvényességét illetően vizsgálatot indítson. Kovács Tamás válaszában elmondta: az ügyészség csak a konkrét ügyekkel kapcsolatos jogalkalmazói tevékenysége során foglalhat állást, általános jellegű véleménynyilvánításra törvényes felhatalmazása nincs.
A Kossuth Rádió főszerkesztője szerint lehetőséget kellett volna adni a politikusnak az anyag kommentálására.
Az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint óriásit hazudott a Fidesz és Orbán Viktor a választási kampányban, mert eltitkolta, hogy nekik is gazdasági csomag lapul a zsebükben. Göndör István ezt szerdai sajtóértekezletén mondta Budapesten.
Göndör István szerint Orbán Viktor a 2005. évi költségvetés zárszámadási vitában elismerte, hogy reformokra van szükség, a jobboldali párt választási kampányában azonban nem volt ilyenről szó. Az MSZP-s politikus szerint a keddi beszédével Orbán Viktor elveszítette az erkölcsi alapját annak, hogy a miniszterelnök hazugságáról beszéljen.
Információink szerint a Fidesz az október 23-i megemlékezésével abbahagyja állandó utcai jelenlétét. A párt elnöksége eleve nem hónapokra tervezte a demonstrációkat, egy idõ után politikai nyomásgyakorlásra nem elég az állandó Kossuth téri jelenlét.
Az egyik fideszes vezetõ cáfolta azt a korábbi hírt, hogy a Kossuth téri nagygyûléseket a párt által szervezett útlezárások követnék. Úgy tudjuk, az ellenzéki párt szombaton és vasárnap már nem tart nagygyûlést a Kossuth téren, bár október 23-áig elvileg megtehetné. Úgy nyilatkoztak, nem akarják akadályozni az állami ünnepség elõkészületeit.
A Fidesz szóvivõje egy keddi sajtótájékoztatón azt mondta, arról, hogy meddig maradnak a téren, csütörtökön este jelentik majd be a demonstrálóknak, arról pedig Orbán Viktor beszél majd a 23-i nagygyûlésen, hogy utána hogyan tovább.
Egy harmincas szónok a vegyipart szapulta a Kossuth téri kisszínpadon. A felszólaló kifogásolta, hogy a vegyipar benyomult az élelmiszeriparba, mint mondta, ennek véget kell vetni. A harminc érdeklődöt egészséges életmódra bíztatta, ám tudósítónk szerint még a permanens tüntetők körében sem aratott sikert.
Már szól a népzene a Fidesz színpadáról, de még nem hallgatott el a hazafias rock a kisszínpadon, ezért kisebb fajta hangzavar van a téren. A Gede Testvérek Bt. könyves videókatalogusát osztogatják a téren. Az egyik megrendelhető kötet például a Hatmillió zsiód mítosza.
Öt óra előtt pár perccel az ilyenkor szokásos népzenei blokk keretében most vidám dudaszó tölti be a teret. Egyelőre nem tudjuk, hogy Skócia csatlakozott-e a Fideszhez, vagy az Üszkürü együttes bővítette-e népzenei kínálatát. "Éljen az ember, éljen a hon / éljen a nemzeti társadalom" - énekli a női kórus.
"A Fidesz nem változtat rendezvénye helyszínén" - reagált Demszky Gábor felszólítására, miszerint változtasson helyszínt a Fidesz Szijjártó Péter. A Fidesz szóvivője megjegyezte, a rendszerváltás óta, vagyis 16 esztendeje, amióta demszky a főpolgármester, az Astoriát és környékét minden március 15-én le kell zárni.
Hozzátette, ezeknek az ünnepi programoknak egyik állandó szónoka pont Demszky Gábor. "Érdekes módon a március 15-ei lezárásokkal sohasem volt baja a főpolgármesternek, most talán az lehet a probléma, hogy éppen nem az ő szónoklata miatt lesz a lezárás" - tette hozzá a Fidesz szóvivője.
Több zenekar tagjaiból verbuválódott alkalmi együttes, a Magyar Nemzeti Társulat szórakoztatta dudaszóval a Kossuth téri gyülekezetet. Philip istenhozzával köszönti az egybegyülteket, majd táblákból tart felolvasást. Egy szőke arra kéri Rogán Antalt, hogy ne hagyja a Kossuth teret. A mai este sztárfideszese az V. kerületi polgármester lesz.
"Vannak még itt bicskanyitogató dolgok" - mondja Philip, majd Demszky kérését olvassa fel, hogy a Fidesz ne az Astorián tartsa október 23-i nagygyűlését. "Persze, Gábor, arrébb megyünk. Ahogy azt móricka elképzeli" - kommentál Philip. A tömeg Demszky említésére pfujjol.
A Szózat végi áttörő üvöltözés végén a Kossuth tér népe ütemes vastapssal követelte vissza a színpadra Raksányi Gellértet. Philip nehezen jut szavakhoz, majd Orbán Viktort idézi, aki kedden jogi fellelősségre vonást követelt a gazdasági válság miatt. Következik a nap celebje, Czakó Gábor. (Ő publicista, a magyar katolikus újságírás megszervezője és a Sánta Kutya-díj kuratóriumának a tagja - kösz, wikipédia.) Nyitásként Hölderlint idéz.
Gyurcsány vallomása olyan, mint amikor "a madám a kuplerájban bevallja, hogy pénzért szopott" - él a téren megszokottnál durvább hasonlattal Czakó.
Gyurcsányt a fúriák küldték Magyarországra, különben pedig gátlástalan hatalomvágyó. Bár nagyon értelmes, de szerelmes a hatalomba, mondja Czakó. [Börtönbe, börtönbe - skandálja a tömeg]. "Letelt az öt percem" - mondja Czakó, de folytatja még egy kicsit, bár Philip "biztosan megver". Gyurcsány szerinte narkószabadságot szeretne az iskolában, ez pedig a hátrányos helyzetű gyerekek ellen van.
Rogán Antalt, mint a Kossuth tériek házigazdáját köszönti Philip. Rogán külön köszönti a belvárosiakat, majd arról beszél, hogy Magyarország 1956 és 89 után ismét a történelem főutcáján jár, mert megmutatta, hogy nem kell neki hazugság.
"Itt történtek az események, jók és rosszak. Ami a Belvárosban történt, az alapján fogják unokáink megítélni, hogy mi történt 2006 őszén" - mondta Rogán, majd köszönetet mond minden belvárosinak, a baloldaliaknak és a "belgáknak" is, mert "részrehajlás nélkül türelmesek voltak". Ellenpéldaként Demszky Gábort szidja, aki nem szeretné, ha lezárnák a Fidesz miatt az Astoriát.
Megköszönte a Fidesz rendezvényein demonstrálóknak és a Kossuth térieknek, hogy tisztességesen, kulturáltan, vendégként viselkedtek. Példaként azt emelte ki, hogy nem hagytak piszkot. Szakemberek becslése szerint a Kossuth tér füvét teljes földcsere után lehet csak pótolni.
Rogán szerint az önkormányzati választásokon a választók leszavazták a hazugságot, a hazug politikusokat és a dübörgő válságot. Az elmúlt hetek eseményeinek három tanulsága van: a polgárok nem tűrik a hazugságot; a hazugságot abba kell hagyni (itt Veres János mai nyilatkozatát idézi, miszerint a magyar gazdaság kiváló állapotban van). A harmadik tanulság, hogy Magyarországot nem a pártoknak, hanem egy független szakértői kormánynak kell kivezetni a válságból. "A kormány elveszítette felhatalmazását" - jelentette ki.
A baloldaliakhoz is szól Rogán, aki szerint Gyurcsányék nem a józan baloldaliak tudtával, csak felhasználásukkal tették, amit tettek. "A történelem főutcáján csak együtt tudunk végigmenni" - mondta ragaszkodva hasonlatához. Bár a főutcán nehéz végigmenni, ehhez kívánt összefogást Rogán beszéde végén.
Philip meghatottan köszönti a magyarországi lengyel kisebbség a téren tüntető tagjait, majd egy hírt olvas fel, miszerint páran kivonultak Gyurcsány Ferenc beszédéről a bécsi "Köszönjük, Ausztria" 1956-os megemlékezésen, ahol elhangzott a "Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon" idézet is a Kossuth Rádió forradalmi archívumából is.
Véget ért a Fidesz Kossuth téri nagygyűlése, a tömeg hazaindult. Kiderült, hogy csütörtkön Varga Mihály, a Fidesz alelnöke szónokol a téren. A kisszínpad előtt mintegy hatszázan maradtak: ők Takács Andrást hallgatják, aki szerint alkotmányos válság van Magyarországon.
Több vidéki városban szerdán is folytatódtak a kormányellenes tüntetések. Székesfehérváron 200-300 ember követelte a miniszterelnök és a kormány lemondását. Szegeden Kalmár Ferenc, a KDNP országos alelnöke mintegy százötven ember előtt arról beszélt, hogy a kormánypártok "megoldhatnák a helyzetet, de nem teszik".
Szombathelyen, a Szentháromság szobor tövében gyűltek össze 250-300-an, néhányan nemzetiszínű zászlókat lobogtatva. Szekszárdon mintegy százan tüntettek. A Garay-szobor talapzatán Sümegi Zoltán, Tolna város frissen megválasztott polgármestere szólt a szekszárdiakhoz a kormány távozását sürgetve.
Sopronban is folytatták a több hete tartó demonstrációt, mintegy 130-an "igaz médiát követeltek" a Kisalföld című Győr megyei napilap soproni szerkesztősége és a Sopron TV előtt. A tüntetők azt skandálták, hogy "a soproni származású Hiller István Sopron szégyene".
A Fidesz a stílusát egy Berlusconi-féle Forza Italia-forgatókönyv szerint építi tovább, mondta Mandur László, az Országgyűlés szocialista alelnöke csütörtökön a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában. A szocialista politikus közlése szerint az MSZP szombati kongresszusának egyik fő témája, hogyan alkalmazkodjon a párt ahhoz az új helyzethez, hogy a Fidesz alapvetően stílust és politikai tartalmat is váltott. Hozzátette: a szocialista pártnak ki kell találnia ennek az átalakult környezetnek az MSZP-s politikáját.
A gyülekezésről szóló jogszabályok technikai jellegű módosítása mellett foglalt állást a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában csütörtök Pető Iván. Az SZDSZ ügyvivője emlékeztetett, hogy az utóbbi hetekben sok lakos kereste meg a helybeliek életét befolyásoló Kossuth Lajos téri helyzet miatt, kifogásolva, hogy a 2-es villamos nem jár, egész nap szól a hangszóró, s nem korlátozott az éjszakai tevékenység sem.
Pető Iván hangsúlyozta, hogy nem a gyülekezési jog korlátozásáról van szó, de, véleménye szerint, kiderült, hogy ebben az ügyben jogbizonytalanság tapasztalható. Képtelenségnek nevezte, hogy például szabadon lehet sátrat verni, vagy olyan módon élelmiszert előállítani, ami máshol nem engedélyezett.
Elkezdődött a rendőrség Teve utcai székházában az újabb egyeztetés a Kossuth tér megosztásáról a tüntetők és az állami ünnepség szervezői között. A Kossuth térről érkező delegáció egyik tagját azonban nem engedték be a rendőrpalotában, mert nem tudta lakcímét igazolni.
A férfi kezében egy botra tűzött 20-30 centis tehénszobrot tartott. Tudósítónknak Lanczner „Satu” Ferdinánd néven mutatkozott be, névjegyén pedig ez szerepel: "a Kossuth tér főparancsnoka".
Félpályás útlezárásokkal kíván ""blokádot"" vonni Budapest körül október 23-án a Lelkiismeret '88 Egyesület - értesült a Havaria Press. A szervezet az előzetes tervek szerint déli tizenkét órától akarja félpályás útlezárásával blokkolni a forgalmat a fővárosba bevezető utakon. Közleményük szerint a demonstráció időtartama függ a közhangulat alakulásától: megfelelő számú résztvevő esetén napokat is hajlandók kitartani. A blokáddal nyomatékosítani kívánják, hogy amnesztiát akarnak a szeptemberi zavargások résztvevőinek, illetve követelik a Gyurcsány-kormány lemondását.
Megérkezett a rendőrség és a Kossuth tériek közti tárgyalásra Grespik László, aki szerint csak technikai részletekről van szó. Szerinte a tüntetők kegyesen lemondanak az alkotmányos jogaik egy részéről. Emlékeztetett arra, a rendőrség kedden egyezett bele abba, hogy a füves területen maradhatnak, most az a kérdés, hogy milyen körülmények között.
A Magyar Demokrata Fórum minden olyan '56-os eseményen részt vesz, amelyre az emlékbizottságtól meghívást kap, a párt ezen kívül önálló megemlékezést is szervez. Dávid Ibolya, az MDF elnöke ezt csütörtöki sajtóértekezletén mondta, Budapesten. Az MDF október 23-án felavatja Tildy Zoltán emléktábláját Budapesten, a Keleti Károly utcában, jelentette be Dávid Ibolya.
Az MDF elnöke hangsúlyozta, hogy a méltatlanul elfeledett egykori államfő kompromisszumkereső, nem megosztó politikus volt. Arra a kérdésre, hogy ennek kiemelése üzenet lehet-e a mai politikai elitnek Dávid Ibolya azt mondta: az MDF politikamentesen szeretne az 1956-os forradalomra emlékezni.
Nem a Kossuth téren tartja meg, már korábban bejelentett október 28-i demonstrációját a Liga Szakszervezet, illetve a Munkástanácsok Országos Szövetsége, ezzel is példát kívánnak mutatni a többi demonstrálónak - közölték a két érdekképviselet vezetői a csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövegségének elnöke elmondta, az 1956-os megemlékezés, tiszteletadás azt követelte, hogy más helyszínt keressenek a munkavállalókra hárított aránytalanul nagy terhek ellen tiltakozva. A tiltakozó demonstrációt október 28-án ezért a Lánchídnál tartják meg.
Félreértettük Czakó Gábort. A magyar katolikus újságírás újraszervezője száját nem hagyta el a "szopott" szó a szerda esti Fidesz-demonstráción. A publicista Gyurcsányos hasonlata pontosan így hangzott: ""a kuplerájban tartott munkaértekezleten a madam bevallja, hogy ő bizony, pénzért szokott". Elértettük a viccet, az érintett és olvasóink elnézését kérjük, egyúttal köszönjük olvasóink észrevételeit.
Nincs egyezség a Kossuth téri tüntetőkkel, holnap délig szól a rendőrség ultimátuma, de azt nem tudni, mi lesz utána.