Az ügyészség jelenleg bűncselekmény gyanúját keltő rendőri intézkedések miatt 51 ügyben folytat eljárást az október 23-án, a fővárosban történtekkel kapcsolatban - közölte Kovács Tamás legfőbb ügyész hétfőn az Országgyűlésben, Dávid Ibolya (MDF) kérdésére válaszolva. Amennyiben a rendőri intézkedésekkel kapcsolatban bárki feljelentés tesz, és a feljelentésben bűncselekmény gyanúját keltő adatok vannak, akkor nyomozást kell elrendelni - közölte az ügyész.
Dávid Ibolya (MDF) azt tudakolta tőle, nem tartja-e szükségesnek, hogy az ügyészség a rendőrség intézkedéseinek törvényességét illetően vizsgálatot indítson. Kovács Tamás válaszában elmondta: az ügyészség csak a konkrét ügyekkel kapcsolatos jogalkalmazói tevékenysége során foglalhat állást, általános jellegű véleménynyilvánításra törvényes felhatalmazása nincs.
„Követeljük, hogy a magyar parlamenti pártok hozzanak a Párizsi Békeszerződés betűjének és szellemének megfelelő, a társadalmi többséget megvédő törvényeket a szélsőjobboldali és neofasiszta előretörés megfékezése érdekében!
A magyar demokrácia szégyene, hogy hazánkban fasiszta művek jelenhetnek meg, melyek Nyugat-Európában tiltottak. Olyan szélsőjobboldali szervezetek léteznek például kulturális egyesületként, melyek a Lajtán túl nem legálisak.
Nyílt titok, hogy harcművészet címén szélsőséges kiképzőközpontokat működtetnek. Terjed az irredenta, cigányellenes, antiszemita gyűlöletkeltés propagandája, sajtótermékek jelennek meg, melyek többek között holokausztot tagadó cikkeket közölnek” – áll a Magyar Antifasiszta Ligájának és a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének közös nyilatkozatában.
Sok százan vettek részt az Új Magyarország Kulturális Egyesület Ima Magyarországért! rendezvényén vasárnap a budapesti Hősök terén. Több órára lezárták a Dózsa György utat, a Városligetben vízágyús járművel és készenléti rendőrökkel megtömött buszok, rohamkocsik sorakoztak fel.
A Szent Korona díszes állványra felállított mása és egy nagy méretű fakereszt közötti színpadon beszélt Makovecz Imre építész. "Szent haragunk a hazugok, a pénzimádó élősködők, a föld tönkretevői ellen fellángolt. Ez a láng már elolthatatlan" - mondta az építész a "magyarság kijózanodását" sürgető szónoklatában.
"Ma azok a nemzetek oktatnak minket demokráciára, azok a nyugat-európai népek, amelyek 500 évvel ezelőtt végigrabolták és gyarmatosították a fél világot" - fogalmazott Papp Lajos debreceni szívsebész professzor, a rendezvény fő szervezője, aki új alkotmányt tart szükségesnek.
A professzor szerint a magyar népnek nagy szerepe lehet a felborult erkölcsi világrend helyreállításában, mert ma az egyetlen európai nép, amely a Szent Korona alapján "ezt a szakrális szálat sejtjeiben hordozza magában". A közös ima és a beszédek után a rendezvény résztvevői elhagyták a Hősök terét. (MTI)
Szekszárdon az eső ellenére és a budapesti lelkigyakorlatra utazók hiánya mellett is 60-70 tüntető gyűlt össze egy tárogató hangjára vasárnap este a Garay téren. Kovács György nyugdíjas tanár szólaltatta meg a jellegzetesen ősi magyar hangszer 19. században megújított változatát, majd egy alkalmi szónok 1956 hőseire emlékeztette a jelenlévőket. A demonstrálók azzal váltak el, hogy hétfőn, a kormányellenes tüntetés ötvenedik napján is találkoznak a Garay-szobornál. (MTI)
Élőlánccal kívánják körbevenni a Parlament épületét a magukat Kossuth téri forradalmároknak nevező demonstrálók, hogy megakadályozzák az országgyűlési képviselők bejutását a Parlamentbe, valamint blokád alá kívánják venni a fővárost, jelentette be az ’56-os Magyarok Világszövetségének elnökségi tagja vasárnap este a budapesti Batthyányi-örökmécsesnél tartott demonstráción.
Herman István az Aulich utcai tüntetésen felszólalva úgy fogalmazott, Demszky Gábor "önkényesen hozott határozatai" nem adnak lehetőséget az állampolgári jogok gyakorlására, ezért le kell zárni a fő útvonalakat és blokád alá kell venni a fővárost.
Vasárnap este a Batthyányi-örökmécsesnél mintegy félszáz demonstráló gyűlt össze és folytatta a kormányellenes tiltakozást.
Az Aulich utca elején zajló demonstráció este kilenc után befejeződött, a rendezvényt jelentős rendőri egység biztosította, a Szabadság tér közelében egy vízágyú is készültségben állt. (MTI)
November 4-e válasz volt az október 23-i utcai tüntetésre és megnyilvánulásokra - mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke hétfőn a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában. Dávid Ibolya szerint november 4-e "olyan válasz volt, amelyik bebizonyította, hogy ebben az országban többen vannak a normális emberek, többen vannak a békeszerető emberek".
Meglátása szerint az elmúlt négy év kampánya szerepet játszott az őszi helyzet kialakulásában, mivel mind az MSZP, mind a Fidesz a tavaszi parlamenti választásokat megelőző kampányban elvesztette a józan realitását, "hamis illúziót" keltett az országban.
Dávid Ibolya Hangsúlyozta: "nem kedvünkre való, amit a kormányzat csinál, de ennek oltárán nem szabad egy ország nyugalmát áldozni, nem lehet az anarchiához közeli állapotot előidézni Magyarországon". Arra a kérdésre, hogy "kifizetődő-e" az MDF számára a mérsékelt stílus, azt válaszolta: "mi hosszú távra játszunk, szeretnénk 2010-re megkerülhetetlen politikai erő lenni". (MTI)
A rendőrök azonosíthatóságára vonatkozó törvényt nem kell módosítani, jelentette ki Kondorosi Ferenc, az igazságügyi tárca államtitkára hétfőn a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában. Az államtitkár elmondta: átgondolják a törvény felülvizsgálatának igényét, de eddig nem jutottak arra következtetésre, hogy ezt módosítani kellene. Meglátása szerint az azonosítás módja technikai kérdés: az lehet jelvény, vagy akár a sisakon viselt azonosító szám is.
Arra a felvetésre, hogy a jogszabályokat úgy kellene-e módosítani, hogy a tüntető is felismerhető legyen, azt válaszolta: ez "szabadabb utat" biztosítana a jogsértő ellen indított eljárásnak. Az államtitkár szerint ha a tüntető felismerhetetlen, akkor a demonstráció elveszti békés jellegét. Rámutatott arra, hogy a demonstrációnak pedig épp a közügyek békés, közös jellegű megvitatása a célja, hiszen "a közügyekben nyíltan, az arcunkat vállalva kell részt venni". Ha valaki csuklyában, maszkban tüntet, az nem békés jellegre utal - fűzte hozzá. (MTI)
Gyalogos felvonulásokkal folytatják az elmúlt hetek kormányellenes demonstrációit Debrecenben, értesült a HavariaPress. Egyelőre a hét első három napjára hirdették meg a debreceni nemzetőrök a forgalomlassító gyalogos felvonulást. A demonstráció este fél hat és fél kilenc között lesz, erre az időre az érintett útszakaszokon félpályás útlezárások lesznek. A rendőrség tájékoztatása szerint a félpályás lezárás mellett - a felvonulás zavartalan biztosítása érdekében - korlátozzák a keresztirányú forgalmat is.
Lelkiismereti okokra hivatkozva a János Kórház egyik traumatológusa megtagadta egy a rendzavarásban sérült rendőr kezelését.
Létrejött a szeptember-októberi fővárosi demonstrációkkal, rendzavarásokkal és rendfenntartó intézkedésekkel kapcsolatos eseményeket elemző szakértői munkacsoport, az erről szóló kormányhatározatot ma írta alá a miniszterelnök. A munkacsoportot Gönczöl Katalin kriminológus professzor, az igazságügyi és rendészeti miniszter főtanácsadója vezeti.
Újabb bírósági ítélet született az október 23-i zavargásokkal kapcsolatban. A Pesti Központi Kerületi Bíróság másfél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt csoportosan és felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt egy férfit, aki a vád szerint sörösüveget hajított a rendőrök felé. A nem jogerősen elítélt férfi az ítéletet követően azt mondta: nem érdemelte meg a büntetést. "Rossz helyen voltam rossz időben" - fogalmazott.
"A harmadik magyar köztársaság kiállta a próbát, a rend erősebbnek bizonyult a rendetlenségnél - mondta Gyurcsány Ferenc napirend előtt a parlamentben. - Köszönöm Magyarországnak." A miniszterelnök szerint azért nem sikerült méltó ünnepet ülni, mert "a középszer poliitkája győzött". Az ellenzéki képviselők szokás szerint ismét elhagyták az üléstermet. Szili Katalin házelnök ezúttal sajnálkozását fejezte ki.
Lendvai Ildikó a parlamentben jónak nevezte, hogy a többség nyugalmat akart, valamint a miniszterelnök napirend előtt végre arról is beszélhet, hogy mi lesz az országgal.
"Fussunk neki újra az értelmes parlamenti vitának, higgyék el, megéri" - mondta az MSZP frakcióvezetője.
Hazug politikai provokátoroknak nevezte a Fidesz és a KDNP vezető politikusait - köztük Semjén Zsoltot, Áder Jánost - Podolák György, az MSZP frakcióvezető-helyettese az "Emberek, a szemeteknek higgyetek" című napirend előtti felszólalásában Podolák szerint hazugság volt az ellenzéki politikusok azon állítása, hogy a rendőrség rátolta a zavargókat a békés fideszes tüntetőkre. "Ezért politikai felelősség terheli a Fideszt" - mondta a politikus, aki szerint a Fidesz "valamiért a fejébe vette, hogy bűnbakot csinál a rendőrségből".
Szili Katalin a Házat szavaztatja arról, hogy szólhat-e Semjén Zsolt személyes érintettség miatt. (Podolák provokátornak nevezte Semjént.) A ház azonban nem határozatképes, de "később visszatérnek rá" - mondta Szili.
Dávid Ibolya a konszenzust hiányolja a parlamentben a napirend előtti felszólalásában. A mentelmi jogról szóló törvény megváltoztatását kritizálta az MDF elnöke, a politikusok szerinte hitbizományként tekintenek képviselőségükre.
Egyetértett Dávid Ibolyával Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter, aki szerint a nagyobbik ellenzéki párt miatt nem tudták megszavazni a mentelmi jogról szóló törvényt.
Szili Katalin azt hitte, hogy határozatképes lett a parlament, megint nem tudtak szavazni arról, hogy Semjén reagálhat-e Podolák György felszólalására.
Harrach Péter arról beszélt, nem az ellenzék a hibás amiatt, hogy nem állnak szóba az ellenzékkel, mivel Gyurcsány Ferenc tette magát alkalmatlanná a miniszterelnöki posztra. A KDNP-s politikus szerint el kellene azon is gondolkodni, hogy sok városban együtt tudott ünnepelni az ellenzék és a kormánypártok, ez csak a fővárosban nem sikerült. Harrach beszédét többször kormánypárti bekiabálások akasztották meg.
Az elmúlt hetek zavargásai kapcsán kérdezte napirend előtt Kuncze Gábor: "Most akkor hogyan tovább?" Az SZDSZ elnöke szerint "száz éve nem látott" lehetőségek állnak az ország előtt, de politikai együttműködés kell ahhoz, hogy kihasználjuk ezt. Kuncze nehezményezte, hogy a KDNP-s Harrach Péter is együttműködésről beszélt, miközben az csírájában sem jelenik meg az ellenzék politikájában, Semjén például azért nem tud most felszólalni személyes érintettség miatt, mert az ellenzékiek nincsenek bent a parlamentben.
A fideszes Aszódi Pál az 56-os forradalom leverésére, a megtorlások korszakára emlékezett. "Működött akkor is a hazugság" - mondta, és felidézte Apró Antal beszédét az október 6-i Rajk-temetésről, amelyben azt ígérte, hogy az 50-es évek törvénysértései nem ismétlődhetnek meg. Aszódi emlékeztetett a 2004-es népszavazásra, amikor a kormány nem támogatta a kettős állampolgárságot, valamint az október 6-i, nemzeti gyásznapon tartott bizalmi szavazásra, mellyel az igennel szavazók "becstelenné tették magukat is". Aszódit végül fel kellett szólítani, hogy ne beszéljen hosszan.
"Az '56-ban történtek felidézése pontos volt, egy hetedik osztályos tanulónak is dicséretére válna" - válaszolt Aszódinak Hiller István oktatási miniszter, aki szerint a fideszes poliitkus képtelen elfogadni, hogy az MSZP nyerte a választást.
Névváltoztatáson esett át Németh Zsolt. A Fidesz frakciójából az egyik. Kronológia: 1963-ban Budapesten és Vas megyében is egy-egy Németh Zsolt született. A szülők akkor még nem tudták, hogy negyvenhárom év múlva mindkét fiú a Fidesz képviselője lesz. Ráadásul mindketten bajuszt hordanak. Így esett, hogy a már felnőtt férfiak egyikének kezdeményeznie kellett. A külügyi bizottság elnöke az ismertebb, ezért a Vas megyei változtatott, ő a V betűt (Vas megye?) illesztette a neve elé, tehát mostantól V. Németh Zsolt is a parlamentben dolgozik.
Semjén Zsolt személyes érintettség okán nem kaphatott szót, mert a Ház háromszor sem volt határozatképes. A napirend előtti felszólalások véget értek, Szili Katalin ideges, mert zajonganak a képviselők.
Nagy Kálmán KDNP-s képviselő a szerinte a gyógyítást ellehetetlenítő Veres János pénzügyminiszterhez címezte interpellációját. Beszédében egy drámai példát adott elő egy kisfiúról, akinek „végbéltájéka szétesik”. A pénzügyminiszter szerint Nagy Kálmán interpellációja fölösleges hangulatkeltés volt. Az ellenzéki képviselő a választ nem fogadta le, de a végbéltájékozást nem ismételte meg. A parlament elfogadt a választ.
Elbírálta az ügyészség a Fiatal Baloldal (FIB) Orbán Viktor ellen benyújtott feljelentését, az erről szóló határozatot postázták a feljelentőnek, mondta el hétfőn Lőrincz Edina a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője, aki a határozat tartalmáról nem kívánt részleteket elárulni addig, amíg azt maga a feljelentő nem hozza nyilvánosságra. Varga László, a Fiatal Baloldal elnöke október 31-én hűtlenség bűntette miatt tett feljelentést a Fidesz elnöke ellen, mert álláspontja szerint Orbán Viktor október 24-én az Európai Parlament néppárti frakciójának strasbourgi tanácskozásán elmondott beszédével súlyosan veszélyeztette az ország gazdasági érdekeit. A politikus múlt hét kedden a Nemzeti Nyomozó Irodának (NNI) nyújtotta be a feljelentését, de ezt az NNI még aznap továbbította az illetékes Központi Nyomozó Főügyészségnek. Varga László azt mondta, hogy egyelőre nem ismeri az ügyészség határozatát. (MTI)
Balogh Zoltán fideszes képviselő október 23-i eseményeket kommentáló szavait az MSZP szakértőinek helyet adó páholyban kétkedéssel fogadták. Szerintük nem életszerű a Balogh által elmesélt történet. (K. K.-ról beszélt, aki aznap csak haza akart menni, eközben a rendőrök kilőtték a szemét)
Gál J. Zoltán, a kormányfő legközelebbi munkatársának, a miniszterelnök kabinetfőnökének lila nyakkendőjét csodáltuk, amint Gyurcsány Ferenc mellett üldögélt. Az államtitkár a mai napon vicces kedvűnek tűnő miniszterelnököt olykor meg is nevettette, és már nem is tudtunk volna emberibb kapcsolatot elképzelni kettejük között, amikor a miniszterelnök saját félig teli (vagy üres) poharát hirtelen átnyújtotta Gál J.-nak, aki sugárzó örömmel e gesztustól, fenékig hajtotta a pohár tartalmát.
Indokoltnak nevezte az állítólagos rendőri törvénysértések kivizsgálását, de egyébként jogszabályra hivatkozva a rendőri intézkedéseket védte a rendészeti miniszter. Kontrát Károly fideszes képviselő a miniszter válaszán felháborodott, azon pedig kiborult, hogy Petrétei válasza alatt Gyurcsány Ferenc állítólag nevetgélt.
"Gyurcsány a felelős a rendőri atrocitásokért?" -kérdezte interpellációjában a fideszes Kontrát Károly, és elmondta, hogy egy fiatal lányt a rendőrök megvertek, papírjait a rendőrök a Dunába dobták. Kontrát szerint a rendőrök fellépése az említett és más esetben is törvénytelen volt. Petrétei József a válaszában emlékeztetett a tévéostromra, amikor több mint száz rendőr sérült meg. Az igazságügyi és rendészeti miniszter szerint az esetleges jogsértések jelenleg "vizsgálat hatálya alá tartoznak" Kontrát a választ nem fogadta el, és kifogásolta, hogy Gyurcsány Ferenc "végignevetgélte" a felszólalást. A parlament a választ elfogadta.
Szili Katalinnak többször rendre kellett utasítania a szerinte zajongó képviselőket. „Tisztelje bennem nemcsak az elnököt, hanem a nőt is” – mondta egy általunk egyelőre ismeretlen fideszes képviselőnek, majd átadta az elnöklést Mandur Lászlónak. (Kiss Attilát név szerint említette, Répássy Róberthez pedig odament, de mondandójáról nem akart beszámolni)