Belpolitikai válság percről percre

2006.11.05. 18:42

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • „Követeljük, hogy a magyar parlamenti pártok hozzanak a Párizsi Békeszerződés betűjének és szellemének megfelelő, a társadalmi többséget megvédő törvényeket a szélsőjobboldali és neofasiszta előretörés megfékezése érdekében!

    A magyar demokrácia szégyene, hogy hazánkban fasiszta művek jelenhetnek meg, melyek Nyugat-Európában tiltottak. Olyan szélsőjobboldali szervezetek léteznek például kulturális egyesületként, melyek a Lajtán túl nem legálisak.

    Nyílt titok, hogy harcművészet címén szélsőséges kiképzőközpontokat működtetnek. Terjed az irredenta, cigányellenes, antiszemita gyűlöletkeltés propagandája, sajtótermékek jelennek meg, melyek többek között holokausztot tagadó cikkeket közölnek” – áll a Magyar Antifasiszta Ligájának és a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének közös nyilatkozatában.

  • Sok százan vettek részt az Új Magyarország Kulturális Egyesület Ima Magyarországért! rendezvényén vasárnap a budapesti Hősök terén. Több órára lezárták a Dózsa György utat, a Városligetben vízágyús járművel és készenléti rendőrökkel megtömött buszok, rohamkocsik sorakoztak fel.

    A Szent Korona díszes állványra felállított mása és egy nagy méretű fakereszt közötti színpadon beszélt Makovecz Imre építész. "Szent haragunk a hazugok, a pénzimádó élősködők, a föld tönkretevői ellen fellángolt. Ez a láng már elolthatatlan" - mondta az építész a "magyarság kijózanodását" sürgető szónoklatában.

    "Ma azok a nemzetek oktatnak minket demokráciára, azok a nyugat-európai népek, amelyek 500 évvel ezelőtt végigrabolták és gyarmatosították a fél világot" - fogalmazott Papp Lajos debreceni szívsebész professzor, a rendezvény fő szervezője, aki új alkotmányt tart szükségesnek.

    A professzor szerint a magyar népnek nagy szerepe lehet a felborult erkölcsi világrend helyreállításában, mert ma az egyetlen európai nép, amely a Szent Korona alapján "ezt a szakrális szálat sejtjeiben hordozza magában". A közös ima és a beszédek után a rendezvény résztvevői elhagyták a Hősök terét. (MTI)

  • Szekszárdon az eső ellenére és a budapesti lelkigyakorlatra utazók hiánya mellett is 60-70 tüntető gyűlt össze egy tárogató hangjára vasárnap este a Garay téren. Kovács György nyugdíjas tanár szólaltatta meg a jellegzetesen ősi magyar hangszer 19. században megújított változatát, majd egy alkalmi szónok 1956 hőseire emlékeztette a jelenlévőket. A demonstrálók azzal váltak el, hogy hétfőn, a kormányellenes tüntetés ötvenedik napján is találkoznak a Garay-szobornál. (MTI)

  • Élőlánccal kívánják körbevenni a Parlament épületét a magukat Kossuth téri forradalmároknak nevező demonstrálók, hogy megakadályozzák az országgyűlési képviselők bejutását a Parlamentbe, valamint blokád alá kívánják venni a fővárost, jelentette be az ’56-os Magyarok Világszövetségének elnökségi tagja vasárnap este a budapesti Batthyányi-örökmécsesnél tartott demonstráción.

    Herman István az Aulich utcai tüntetésen felszólalva úgy fogalmazott, Demszky Gábor "önkényesen hozott határozatai" nem adnak lehetőséget az állampolgári jogok gyakorlására, ezért le kell zárni a fő útvonalakat és blokád alá kell venni a fővárost.

    Vasárnap este a Batthyányi-örökmécsesnél mintegy félszáz demonstráló gyűlt össze és folytatta a kormányellenes tiltakozást.

    Az Aulich utca elején zajló demonstráció este kilenc után befejeződött, a rendezvényt jelentős rendőri egység biztosította, a Szabadság tér közelében egy vízágyú is készültségben állt. (MTI)

  • November 4-e válasz volt az október 23-i utcai tüntetésre és megnyilvánulásokra - mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke hétfőn a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában. Dávid Ibolya szerint november 4-e "olyan válasz volt, amelyik bebizonyította, hogy ebben az országban többen vannak a normális emberek, többen vannak a békeszerető emberek".

    Meglátása szerint az elmúlt négy év kampánya szerepet játszott az őszi helyzet kialakulásában, mivel mind az MSZP, mind a Fidesz a tavaszi parlamenti választásokat megelőző kampányban elvesztette a józan realitását, "hamis illúziót" keltett az országban.

    Dávid Ibolya Hangsúlyozta: "nem kedvünkre való, amit a kormányzat csinál, de ennek oltárán nem szabad egy ország nyugalmát áldozni, nem lehet az anarchiához közeli állapotot előidézni Magyarországon". Arra a kérdésre, hogy "kifizetődő-e" az MDF számára a mérsékelt stílus, azt válaszolta: "mi hosszú távra játszunk, szeretnénk 2010-re megkerülhetetlen politikai erő lenni". (MTI)

  • A rendőrök azonosíthatóságára vonatkozó törvényt nem kell módosítani, jelentette ki Kondorosi Ferenc, az igazságügyi tárca államtitkára hétfőn a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában. Az államtitkár elmondta: átgondolják a törvény felülvizsgálatának igényét, de eddig nem jutottak arra következtetésre, hogy ezt módosítani kellene. Meglátása szerint az azonosítás módja technikai kérdés: az lehet jelvény, vagy akár a sisakon viselt azonosító szám is.

    Arra a felvetésre, hogy a jogszabályokat úgy kellene-e módosítani, hogy a tüntető is felismerhető legyen, azt válaszolta: ez "szabadabb utat" biztosítana a jogsértő ellen indított eljárásnak. Az államtitkár szerint ha a tüntető felismerhetetlen, akkor a demonstráció elveszti békés jellegét. Rámutatott arra, hogy a demonstrációnak pedig épp a közügyek békés, közös jellegű megvitatása a célja, hiszen "a közügyekben nyíltan, az arcunkat vállalva kell részt venni". Ha valaki csuklyában, maszkban tüntet, az nem békés jellegre utal - fűzte hozzá. (MTI)

  • Gyalogos felvonulásokkal folytatják az elmúlt hetek kormányellenes demonstrációit Debrecenben, értesült a HavariaPress. Egyelőre a hét első három napjára hirdették meg a debreceni nemzetőrök a forgalomlassító gyalogos felvonulást. A demonstráció este fél hat és fél kilenc között lesz, erre az időre az érintett útszakaszokon félpályás útlezárások lesznek. A rendőrség tájékoztatása szerint a félpályás lezárás mellett - a felvonulás zavartalan biztosítása érdekében - korlátozzák a keresztirányú forgalmat is.

  • Nem gyógyította a sérült rendőrt

    Lelkiismereti okokra hivatkozva a János Kórház egyik traumatológusa megtagadta egy a rendzavarásban sérült rendőr kezelését.

  • Szakértői munkacsoport vizsgálja a zavargások hátterét

    Létrejött a szeptember-októberi fővárosi demonstrációkkal, rendzavarásokkal és rendfenntartó intézkedésekkel kapcsolatos eseményeket elemző szakértői munkacsoport, az erről szóló kormányhatározatot ma írta alá a miniszterelnök. A munkacsoportot Gönczöl Katalin kriminológus professzor, az igazságügyi és rendészeti miniszter főtanácsadója vezeti.

  • Felfüggesztett börtön jólöltözött sörösüveges támadásért

    Újabb bírósági ítélet született az október 23-i zavargásokkal kapcsolatban. A Pesti Központi Kerületi Bíróság másfél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt csoportosan és felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt egy férfit, aki a vád szerint sörösüveget hajított a rendőrök felé. A nem jogerősen elítélt férfi az ítéletet követően azt mondta: nem érdemelte meg a büntetést. "Rossz helyen voltam rossz időben" - fogalmazott.

  • "A harmadik magyar köztársaság kiállta a próbát, a rend erősebbnek bizonyult a rendetlenségnél - mondta Gyurcsány Ferenc napirend előtt a parlamentben. - Köszönöm Magyarországnak." A miniszterelnök szerint azért nem sikerült méltó ünnepet ülni, mert "a középszer poliitkája győzött". Az ellenzéki képviselők szokás szerint ismét elhagyták az üléstermet. Szili Katalin házelnök ezúttal sajnálkozását fejezte ki.

  • Lendvai Ildikó a parlamentben jónak nevezte, hogy a többség nyugalmat akart, valamint a miniszterelnök napirend előtt végre arról is beszélhet, hogy mi lesz az országgal.

    "Fussunk neki újra az értelmes parlamenti vitának, higgyék el, megéri" - mondta az MSZP frakcióvezetője.

  • Hazug politikai provokátoroknak nevezte a Fidesz és a KDNP vezető politikusait - köztük Semjén Zsoltot, Áder Jánost - Podolák György, az MSZP frakcióvezető-helyettese az "Emberek, a szemeteknek higgyetek" című napirend előtti felszólalásában Podolák szerint hazugság volt az ellenzéki politikusok azon állítása, hogy a rendőrség rátolta a zavargókat a békés fideszes tüntetőkre. "Ezért politikai felelősség terheli a Fideszt" - mondta a politikus, aki szerint a Fidesz "valamiért a fejébe vette, hogy bűnbakot csinál a rendőrségből".

  • Szili Katalin a Házat szavaztatja arról, hogy szólhat-e Semjén Zsolt személyes érintettség miatt. (Podolák provokátornak nevezte Semjént.) A ház azonban nem határozatképes, de "később visszatérnek rá" - mondta Szili.

  • Dávid Ibolya a konszenzust hiányolja a parlamentben a napirend előtti felszólalásában. A mentelmi jogról szóló törvény megváltoztatását kritizálta az MDF elnöke, a politikusok szerinte hitbizományként tekintenek képviselőségükre.

  • Egyetértett Dávid Ibolyával Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter, aki szerint a nagyobbik ellenzéki párt miatt nem tudták megszavazni a mentelmi jogról szóló törvényt.

  • Szili Katalin azt hitte, hogy határozatképes lett a parlament, megint nem tudtak szavazni arról, hogy Semjén reagálhat-e Podolák György felszólalására.

  • Harrach Péter arról beszélt, nem az ellenzék a hibás amiatt, hogy nem állnak szóba az ellenzékkel, mivel Gyurcsány Ferenc tette magát alkalmatlanná a miniszterelnöki posztra. A KDNP-s politikus szerint el kellene azon is gondolkodni, hogy sok városban együtt tudott ünnepelni az ellenzék és a kormánypártok, ez csak a fővárosban nem sikerült. Harrach beszédét többször kormánypárti bekiabálások akasztották meg.


  • Az elmúlt hetek zavargásai kapcsán kérdezte napirend előtt Kuncze Gábor: "Most akkor hogyan tovább?" Az SZDSZ elnöke szerint "száz éve nem látott" lehetőségek állnak az ország előtt, de politikai együttműködés kell ahhoz, hogy kihasználjuk ezt. Kuncze nehezményezte, hogy a KDNP-s Harrach Péter is együttműködésről beszélt, miközben az csírájában sem jelenik meg az ellenzék politikájában, Semjén például azért nem tud most felszólalni személyes érintettség miatt, mert az ellenzékiek nincsenek bent a parlamentben.

  • A fideszes Aszódi Pál az 56-os forradalom leverésére, a megtorlások korszakára emlékezett. "Működött akkor is a hazugság" - mondta, és felidézte Apró Antal beszédét az október 6-i Rajk-temetésről, amelyben azt ígérte, hogy az 50-es évek törvénysértései nem ismétlődhetnek meg. Aszódi emlékeztetett a 2004-es népszavazásra, amikor a kormány nem támogatta a kettős állampolgárságot, valamint az október 6-i, nemzeti gyásznapon tartott bizalmi szavazásra, mellyel az igennel szavazók "becstelenné tették magukat is". Aszódit végül fel kellett szólítani, hogy ne beszéljen hosszan.

  • "Az '56-ban történtek felidézése pontos volt, egy hetedik osztályos tanulónak is dicséretére válna" - válaszolt Aszódinak Hiller István oktatási miniszter, aki szerint a fideszes poliitkus képtelen elfogadni, hogy az MSZP nyerte a választást.

  • Névváltoztatáson esett át Németh Zsolt. A Fidesz frakciójából az egyik. Kronológia: 1963-ban Budapesten és Vas megyében is egy-egy Németh Zsolt született. A szülők akkor még nem tudták, hogy negyvenhárom év múlva mindkét fiú a Fidesz képviselője lesz. Ráadásul mindketten bajuszt hordanak. Így esett, hogy a már felnőtt férfiak egyikének kezdeményeznie kellett. A külügyi bizottság elnöke az ismertebb, ezért a Vas megyei változtatott, ő a V betűt (Vas megye?) illesztette a neve elé, tehát mostantól V. Németh Zsolt is a parlamentben dolgozik.

  • Semjén Zsolt személyes érintettség okán nem kaphatott szót, mert a Ház háromszor sem volt határozatképes. A napirend előtti felszólalások véget értek, Szili Katalin ideges, mert zajonganak a képviselők.

  • Nagy Kálmán KDNP-s képviselő a szerinte a gyógyítást ellehetetlenítő Veres János pénzügyminiszterhez címezte interpellációját. Beszédében egy drámai példát adott elő egy kisfiúról, akinek „végbéltájéka szétesik”. A pénzügyminiszter szerint Nagy Kálmán interpellációja fölösleges hangulatkeltés volt. Az ellenzéki képviselő a választ nem fogadta le, de a végbéltájékozást nem ismételte meg. A parlament elfogadt a választ.

  • Elbírálta az ügyészség a Fiatal Baloldal (FIB) Orbán Viktor ellen benyújtott feljelentését, az erről szóló határozatot postázták a feljelentőnek, mondta el hétfőn Lőrincz Edina a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője, aki a határozat tartalmáról nem kívánt részleteket elárulni addig, amíg azt maga a feljelentő nem hozza nyilvánosságra. Varga László, a Fiatal Baloldal elnöke október 31-én hűtlenség bűntette miatt tett feljelentést a Fidesz elnöke ellen, mert álláspontja szerint Orbán Viktor október 24-én az Európai Parlament néppárti frakciójának strasbourgi tanácskozásán elmondott beszédével súlyosan veszélyeztette az ország gazdasági érdekeit. A politikus múlt hét kedden a Nemzeti Nyomozó Irodának (NNI) nyújtotta be a feljelentését, de ezt az NNI még aznap továbbította az illetékes Központi Nyomozó Főügyészségnek. Varga László azt mondta, hogy egyelőre nem ismeri az ügyészség határozatát. (MTI)

  • Balogh Zoltán fideszes képviselő október 23-i eseményeket kommentáló szavait az MSZP szakértőinek helyet adó páholyban kétkedéssel fogadták. Szerintük nem életszerű a Balogh által elmesélt történet. (K. K.-ról beszélt, aki aznap csak haza akart menni, eközben a rendőrök kilőtték a szemét)

  • Gál J. Zoltán, a kormányfő legközelebbi munkatársának, a miniszterelnök kabinetfőnökének lila nyakkendőjét csodáltuk, amint Gyurcsány Ferenc mellett üldögélt. Az államtitkár a mai napon vicces kedvűnek tűnő miniszterelnököt olykor meg is nevettette, és már nem is tudtunk volna emberibb kapcsolatot elképzelni kettejük között, amikor a miniszterelnök saját félig teli (vagy üres) poharát hirtelen átnyújtotta Gál J.-nak, aki sugárzó örömmel e gesztustól, fenékig hajtotta a pohár tartalmát.

  • Indokoltnak nevezte az állítólagos rendőri törvénysértések kivizsgálását, de egyébként jogszabályra hivatkozva a rendőri intézkedéseket védte a rendészeti miniszter. Kontrát Károly fideszes képviselő a miniszter válaszán felháborodott, azon pedig kiborult, hogy Petrétei válasza alatt Gyurcsány Ferenc állítólag nevetgélt.


  • "Gyurcsány a felelős a rendőri atrocitásokért?" -kérdezte interpellációjában a fideszes Kontrát Károly, és elmondta, hogy egy fiatal lányt a rendőrök megvertek, papírjait a rendőrök a Dunába dobták. Kontrát szerint a rendőrök fellépése az említett és más esetben is törvénytelen volt. Petrétei József a válaszában emlékeztetett a tévéostromra, amikor több mint száz rendőr sérült meg. Az igazságügyi és rendészeti miniszter szerint az esetleges jogsértések jelenleg "vizsgálat hatálya alá tartoznak" Kontrát a választ nem fogadta el, és kifogásolta, hogy Gyurcsány Ferenc "végignevetgélte" a felszólalást. A parlament a választ elfogadta.

  • Szili Katalinnak többször rendre kellett utasítania a szerinte zajongó képviselőket. „Tisztelje bennem nemcsak az elnököt, hanem a nőt is” – mondta egy általunk egyelőre ismeretlen fideszes képviselőnek, majd átadta az elnöklést Mandur Lászlónak. (Kiss Attilát név szerint említette, Répássy Róberthez pedig odament, de mondandójáról nem akart beszámolni)