Orbán Viktor ébresztgetné a tömeget, de a HírTv-t ez nem igazán hozza lázba, négy óra után is inkább mezőgazdasági magazint ad szarvasmarhákkal és nagytotálban mutatott gazdákkal. Vagy archív felvételeket adnak, mert testületileg a Kossuth téren tüntetnek?
Megtelt a Dohány utca emberekkel, a lovasrendőrök elől a tüntetők az Astoria felé menekülnek. "Hol a Fidesz-tömeg?" - kérdezte egyikük futás közben.
Nagyobb csoport turista álldogál érdeklődve a Kempinski ajtaja előtt. A két nagy szállodából, a Kempinskiből és a Meridienből jó rálátás nyílik a Deák téri eseményekre.
A Király utcai kocsmák is megteltek könnygázzal, már amelyik nyitva van. Az ajtókat, ablakokat bezárták, rémálomnak nevezte a történteket egy gáztól könnyező pincérlány.
A téren azt beszélik, hogy egy 56-os veterán indította be a díszletnek kirakott tankot a Deák térnél.
Szétvertek egy magára hagyott rendőrautót a Károly körúton, jelentette tudósítónk. Az autóban nem ült senki, rendőrök a környéken sem voltak.
A Bjacsy-Zsilinszky út bazilika melletti szakaszán 46 rendőrjármű, autók, teherautók, csapatszállító buszok várakoznak. Legalább két osztag rendőrt, nagyjából száz főt még nem küldtek bevetésre.
A Dob utcánál áll a rendőrsorfal, a tüntetők egy része az Astoria felé ment, a másik pedig a Kiskörúttal párhuzamos Kazinczy utca felé. Több tüntető arra panaszkodik, hogy gumilövedékkel eltalálták.
Sólyám László köztársasági elnök állítólag azt kérte pénteken az igazságügyi minisztertől, hogy folyamatosan tájékoztassa majd a helyzetről. Úgy tudjuk, hogy a szakminiszter az éjszaka történtekről a déli órákig nem adott tájékoztatást az államfőnek.
A Hír tv arról számolt be, hogy egy embert súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba. A tévé lőtt sebekről számolt be.
Csurka István, a MIÉP elnöke hétfőn, a Corvin közben tartott megemlékezésen arról beszélt, hogy "ez még nem forradalom, de gondolkodással, szívós akarattal és minden magyar összefogásával azzá lehet tenni". Csurka kijelentette: biztos abban, hogy Gyurcsány Ferenc megbukik, de hangsúlyozta, nem mindegy, hogy ki jön utána. Szerinte "nem a Gyurcsány- és nem az Orbán-kormányt kell megbuktatni, hanem magát a Gyurcsány–Orbán-rendszert".
Fél tucat, futballszurkolóra emlékeztető huligán hétfőn este rövid ideig randalírozott a budapesti Dohány utcai zsinagóga előtt. A lovas rendőrök által a Dohány utca felé terelt demonstrálók közül néhányan antiszemita rigmusokat kiabálva fenyegetőző hangon közeledett a zsinagógánál szolgálatot teljesítő rendőrök felé. Ávósoknak nevezték őket, és azzal fenyegetőztek, hogy "megölik őket".
A tüntetők közül néhányan védelmükbe vették a rendőröket és csitítani próbálták társaikat. Azok közül ketten - arcukat sállal betakarva - letépték a zsinagóga kerítésénél lévő, novemberi koncertet reklámozó molinót, majd egy mellette lévő másikat is leszakítottak a kerítésről. Közben az MTI tudósítója felett egy sörös üveget hajítottak a zsinagóga bejáratához.
A néhány perces incidens alatt a Fidesz rendezvényéről hazaigyekvők közül többen hangosan kérdőre vonták a fiatal rongálókat. (MTI)
Nem tudják a Kiskörútról a mentősök elszállítani a kardlapozás sérültjeit, mert nem lehet közlekedni a környéken. Tudósítónk látott egy férfit, akinek ránézésre durva fejsérülése van.
Tudósítónk nyolc főt látott egy Deák téren várakozó rabomobilban. Egy rendőrparancsnok tudósítónknak arra kérdésére, hogy mi a célja a rendőri akcióknak, azt felelte, hogy "mindenki menjen szépen haza".
A zsinagógánál egy mentőbe éppen négyen hoztak egy láthatóan eszméletlen sérültet, amikor a rendőrök a mentő mellé is odalőttek egy könnygázgránátot.
Tudósítóink szerint rengetegen vannak az Astoriánál, ahol korábban a Fidesz tartott nagygyűlést. Az Astoria és a Síp utca között masszív tömeg áll, de a Blaha felé már ritkásabb a tömeg. A környező utcákban hatalmas a dugó, mert sokan ott parkoltak, és most próbálnak kihajtani.
A Fidesz elnöke kedden kezdeményezi az ügydöntő szavazást a tanügy, az egészségügy, a nyugdíjak, a föld és a demokratikus garanciák kérdésében. Orbán Viktor a Fidesz nagygyűlésén, az Astoriánál beszélt.
Tűzijátékkal ünneplik az október 23-i forradalom ötvenedik évfordulóját. A térre nem engedik be az embereket, a tűzijátékot a tévé közvetíti.
Könnygázgránáttal lőtték a rendőrök a tüntetők által elkötött T-34-est, de, hogy mi lett vele, a kérdezett rendőr nem mondta meg. Arra a kérdésre, hogy meddig szorítják a demonstrálókat, azt válaszolta: "Előbb Gyömrőig, majd onnan vissza Újpestig." Közben folyamatosan érkeznek a rendőri egységek, legutóbb éppen Csongrád megyeiek jöttek a Deák térre, jelentette helyszíni tudósítónk.
"Ennek így nincs értelme, de látnom kell a konkrét kérdéseket" - kommentálta az SZDSZ elnöke hétfő este Orbán Viktor bejelentését, miszerint ügydöntő népszavazásokat kezdeményeznek a reformokról. Kuncze Gábor szerint egyszerű kérdéseket nem lehet feltenni a reformokkal kapcsolatban. Például az egészségügyről körülbelül azt lehet kérdezni, akarunk-e csinálni valamit, vagy sem, mert egyébként a több-biztosítós modellt, a térítések bevezetését, a gyógyszerekkel kapcsolatos intézkedéseket nem lehet egyetlen kérdésként megfogalmazni.
"Ez a csapda ebben, hogy Orbán Viktor kívülről könnyen beszél, és könnyen szítja a hangulatot, miközben egyébként a Fidesznek nincsenek programjai azoknak a problémáknak a megoldására, amelyekkel momentán Magyarországnak szembe kell néznie." Kuncze hozzátette, hogy ezt a programnélküliséget próbálja meg Orbán Viktor, úgy látszik, most éppen egy népszavazási kezdeményezéssel megoldani. (MTI)
A tüntetők barikádokat emelnek az Astoriánál, ahova a rendőrök folyamatosan lövik be a könnygázt. Bár a teret három irányba is el lehetne hagyni, igazából nem mozdul a tömeg, csak a tér közepe ürült ki valamennyire.
Tudósítónk több ezer embert látott a Jászai Mari tér irányába nyomulni a Nyugati térnél, bár inkább fel-alá járkálnak. A tömeg a járdán közlekedik, rohamrendőrök sehol, a Vígszínháznál 26 rendőrautó álldogál.
A Síp utcánál egy bőrkabátos férfi szónokol egy hosszú bottal a kezében. "Megölték egy honfitársukat, ne menjetek haza!" - mondja. Jármy Tibor, a BRFK szóvivője kérdésünkre nem erősítette meg, hogy valóban meghalt-e egy tüntető.
Kormányzati forrásaink szerint a kormányfő és több miniszter is többször tájékoztatta Sólyom Lászlót az eseményekről.
Mentőknek nincs ilyen információjuk, nem igaz a hír, kommentálta Győrfi Pál az Indexnek azt a tüntetők közt terjedő információt, hogy meghalt egy tüntető. Elmondta, hogy eddig összesen 27 sérültet szállítottak el, egyikük sincs életveszélyben.
Tudósítónk sem tud átjutni a Dohány utca és a Síp utca kereszteződésén, mert a rendőrök gumilövedékkel tüzelnek az áthaladókra a Rákóczi út felé (lásd a térképet). Közben a Blaha Lujza tér felől is elkezdtek könnygázt lőni az Astoria irányába.
Több házmester is beengedte kapualjába a szétoszlatott tüntetőket, majd - bizonyára biztonsági okokból - csak kettesével, nagy körültekintéssel engedték őket ki az utcára.
A Fidesz elnöke által javasolt népszavazás nem a kormány, hanem Orbán Viktor politikai sorsát döntheti el, mondta Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője hétfőn este Orbán beszédére reagálva. A Fidesz elnöke ismét kormánybuktató ötlettel "szédítette" híveit. Először az önkormányzati választásokról, majd az utcai ultimátumokról próbálta elhitetni, hogy azokkal a kormányt le lehet váltani, reagált Lendvai arra, hogy Orbán pártja nagygyűlésén bejelentette: ügydöntő népszavazásokat javasol a reformokról. "Orbán Viktor az Astoriánál ma is a jövő ellen, a békétlenség mellett beszélt. Kár, hogy miközben a demokráciáról szólt, ismét a demokrácia szabályait lábbal taposva illegitimnek nevezte a kormányt" - fogalmazott a kormánypárti politikus. (MTI)