A kormánypárti képviselők a parkolótól a parlament bejáratáig is összeszedhetnek egy kiadós náthát. Szerdától itt az ősz, a pénteki fideszes nagygyűlésig még hűl is egy kicsit.
Gyurcsány Ferenc Győrben hat megye szocialista pártvezetőit hívta össze, értesült az Index. A miniszterelnök Győr-Moson-Sopron, Komárom, Fejér, Veszprém, Vas és Zala megye MSZP-s vezetőivel kívánja megkezdeni hátországának építését a közelgő szocialista elnökválasztás előtt. Gyurcsány, egykori Győr-Moson-Sopron megyei MSZP-elnök, Győrből kezdte építeni hatalmi bázisát Medgyessy Péter hatalomra jutásakor is.
Körülbelül százan maradtak éjfélre a Kossuth téren, így a már 16. napja tartó demonstrációsorozat harmadik hétfőjén ment haza leghamarabb a Gyurcsány Ferencnek és kormányának távozását követelő tömeg a Parlament elől. Az utolsó szónok arra kérte az embereket, hogy ha kipihenték magukat, térjenek vissza az Országház elé.
Az Árpádhír Világtelevízió magyarországi vezetője azt mondta, hogy Kanadából és az Egyesült Államokból több ezer magyar tér haza az '56-os forradalom 50. évfordulójának ünnepségeire, akik tovább erősíthetik a kormány menesztését követelőket. Hozzátette: a világ minden országában figyelemmel kísérik az ottani magyarok a Magyarországon zajló "forradalmi eseményeket".
A Parlament előtt négy rendőr járőrözik, este a Kossuth téren intézkedésre nem volt szükség. A téren maradt emberek között sok a hajléktalan, akik cigarettacsikket gyűjtögetnek, és ingyen-zsíroskenyérért állnak sorba. (MTI)
Ezzel a címmel hoz a Népszabadság szinte teljes oldalas interjút Gyurcsány Ferenccel. A miniszterelnök szerint nagy badarság lenne engedni, hogy Orbán Viktor - miután az országgyűlési választásokon nem tudott győzni - a parlamenten kívülről, az utcát mozgósítva szabná meg, hogyan viselkedjen a kormánypárti többség. Gyurcsány arra számít, hogy a mögötte álló frakcióktól bizalmat kap. A teljes interjú a Népszabadság Online-on is olvasható.
Az MSZP elnökségének hétfői ülése "értelmező" beszélgetés volt, és az elnökség arra kérte a párt parlamenti frakcióját, hogy álljon Gyurcsány Ferenc mögé. Simon Gábor, az MSZP Országos Választmányának elnöke szerint a politikai bizonytalanság a magyar gazdaság iránti bizalomvesztéshez vezethet, aminek mindenki csak károsultja lehet. Szerinte el gondolkodni kell azon, hogy a következő politikai lépés hova vezeti az országot.
Pokorni Zoltán szerint a Fidesznek nem kellene elmennie pénteken a parlament rendkívüli ülésére, amelyen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kezdeményezésére bizalmi szavazást tartanak a kormányfőről és a kormány programjáról. "Én azok közé fogok tartozni, akik azt mondjuk, hogy nem. Ebben a színjátékban a Fidesznek nem kell asszisztálnia - mondta a Fidesz alelnöke kedden a Duna Televízió reggeli műsorában arra a kérdésre válaszolva, elmegy-e a Fidesz az Országgyűlés pénteki ülésére. - Gyurcsány Ferencnek ez a színjátéka nem segíti elő a nyugalom megteremtését, ennek a szakasznak, ennek a szomorú tragikomédiának a lezárultát, hanem meghosszabbítja."
Nem a miniszterelnök elmozdítása, hanem a kormányprogram, a stabilizációs terv elvetése a Fidesz igazi célja, erről beszélt a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában kedden Pető Iván, az SZDSZ ügyvivője. Orbán Viktor célja a kormány megbuktatása, akármilyen eszközökkel, mondta Pető, és hazugnak nevezte azt az érvelést, amelyik Gyurcsány őszödi beszédével indokolja a most kialakult helyzetet. A szabad demokrata politikus szerint Orbán Viktor Fidesz-elnök a kampányban sokkal többet ígért Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknél, de mivel vesztett, most más eszközökkel akarja megbuktatni a kormánykoalíciót.
Tudatos kormányzati provokációnak minősítette az MTV székházának ostromát Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke a Napkeltében. "A tévéfelvételen jól látszik, hogy 8-10 ember karmesterként irányít 100-150 bőrfejűt, és több tízezer ember meg döbbenten nézi" - jelentette ki Pokorni. A Szabadság téren tudósítóink helyszíni beszámolója szerint fradista és újpesti futballhuligánok támadták a rendőröket, őket tényleg úgy 10-15 ember, a szurkolócsoportok vezérei irányították. A téren összesen legfeljebb 3000 ember lehetett, nagy részük lelkesen tapsolta a rendőröket támadó huligánokat.
"Szerintem ez egy előre elkészített forgatókönyv volt, orosz rulett, ha úgy tetszik, őrült hazárdírozás, nem jött be Gyurcsány Ferencnek" - jelentette ki Pokorni Zoltán, aki azt azért nem hiszi, hogy Gyurcsány személyesen találta ki az ostromot.
Nem született döntés az országgyűlés pénteki, rendkívüli ülésének menetrendjéről a házbizottság ülésén. Gyurcsány Ferenc bizalmi szavazást kezdeményezett maga ellen péntekre, a Fidesz részéről Répássy Róbert frakcióvezető-helyettesnek nem volt felhatalmazása a javaslat megszavazására. A KDNP csak titokban szavazna Gyurcsányról, bár Szili Katalin házelnök szerint a házszabály egyértelmű: bizalmi kérdésekről nyílt szavazással kell dönteni.
Bokros Lajos egyszer már bizonyította, hogy képes csomagokat menedzselni, jelentette ki az Infó rádió Aréna című műsorában Stumpf István. Orbán Viktor egykori kancelláriaminisztere a volt pénzügyminisztert tartja a legalkalmasabb miniszterelnök-jelöltnek, hiszen Bokros az elmúlt tíz vében "sokat fejlődött", azaz már "arra is alkalmas lenne, hogy a szociális teherviselése terheit sokkal jobban szét tudja teríteni".
A két koalíciós pártot kivéve nemzeti konszenzus kezd kialakulni abban, hogy Gyurcsány Ferencnek mennie kell, jelentette ki a Klubrádiónak Navracsics Tibor. A Fidesz frakcióvezetője szerint a kormány programját "még egy Medgyessy Péterrel sem lenne egyszerű végigvinni", pedig ő tárgyalkóképes volt az ellenzék számára. Szerinte a következő 2-3 év végigvitele még egy, Medgyessy népszerűségével rendelkező kabinetnek sem lenne könnyű.
A Fiatal Baloldal elnöksége arra kéri az MSZP frakciójának minden tagját, hogy támogassa Gyurcsány Ferencet a pénteki bizalmi szavazáson. Az ország érdeke és kormánypártok célja ugyanaz: az erős, biztonságos, sikeres és fejlődő Új Magyarország megteremtése.
Az ellenzék vezérének nem drága a köztársaság erőszakos megdönthetőségének állandó lebegtetése sem, ha saját hatalmi ambícióiról van szó, áll a FiB közleményében.
Nem rendelt el nyomozást a miniszterelnök elleni feljelentések ügyében az ügyészség. A napokban több feljelentés érkezett a miniszterelnök ellen hivatali visszaélés, hűtlen kezelés, csalás és más bűncselekmények miatt. Az ügyészség a beadványokat kivizsgálta, de nem találta megalapozottnak őket. A Kossuth téren hétfő este terjedt el a hír, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség már elrendelte a nyomozást az egyik miniszterelnök elleni feljelentés ügyében.
Csak páran, főként nézelődők vannak a Kossuth téren. A szervezők a Parlament felé fordították a hangfalakat, és hangos magyar rockzenét bömböltetnek a Ház felé.
Egyre kevesebb adomány érkezik a budapesti Kossuth térre, közölte az egyik szervező kedden reggel. A büfében már csak almát és zsíros kenyeret lehet kapni, meleg ételt a múlt csütörtök óta nem készítenek a téren. Az egyik biztonsági őr, vagy ahogy a téren hívják, nemzetőr, elmondta, hogy most már nem osztanak ételt a tüntetőknek, mert olyan kevés készletük van, hogy csak a téren szolgálatot teljesítőknek jut ennivaló. Hangos zene szól a Parlament felé fordított hangszórókból, a téren úgy negyvenen vannak.
A reformok melletti elkötelezettsége megerősítését várja Gyurcsány Ferenctől az SZDSZ frakciója, jelentette ki a Klubrádiónak Kuncze Gábor. A kormányfő még péntekig találkozik az SZDSZ parlamenti képviselőivel. Kuncze jelezte, hogy a hétfői frakcióülés alapján Gyurcsány valószínűleg megkapja a kisebbik koalíciós párt támogatását.
Navracsics Tibor egy órakor, a Fidesz rendkívüli elnökségi ülése után tart sajtótájékoztatót Letelt az első 24 óra címmel.
Sohasem látott élelmiszerbőség jellemzi az MSZP frakcióülését, jelentette kiküldött tudósítónk, aki ebből arra következtetett, hogy nagy a baj. Eddig jellemzően legfeljebb pogácsával várták az újságírókat, tudósítónkat most fehér abrosszal borított hosszú asztalok, ezüsttálcára halmozott banán, mangó, ananász, kiwi, körte és szőlő fogadta. A gyümölcsök mellett többféle aprósütemény és pogácsa is volt, a szendvics már elfogyott. Ásványvízből bubis és mentes is van, teát és kávét azonban nem szolgálnak fel.
A kormányfőről szavazó szocialista frakción egyre nagyobb a nyomás, de jelenleg nem tűnik valószínűnek Gyurcsány megbuktatása.
Friss szendvicsekkel töltötték fel az asztalokat a szocialisták frakcióülése előtt. Tudósítóink szerint egyre komolyabb lehet a helyzet.
"Nyugalom, elvtársak. Válság nincs, csak válságra utaló jelek vannak" - ezekkel a szavakkal csitította a nyolcvanas években Kádár János a pártelitet. A hallgatóságban ott ülhetett Simon Gábor, az MSZP országos választmányának elnöke, aki a reggeli Nap-keltében hasonló nyilatkozatot tett; szerinte nincs politikai válság, csak "a politikai válság jelei" mutatkoznak.
Ja, hát akkor tényleg nem lehet nagy baj.
A leglogikusabb lépés az lenne, ha a parlament feloszlatná magát, és új választásokat írnának ki, nyilatkozta a Klub rádiónak Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője. Herényi ugyanakkor nem lát reális esélyt a parlament feloszlatására, ezért arra kérte a kormánypárti frakciókat, vonják meg bizalmukat Gyurcsány Ferenctől. Herényi Orbán Viktor 72 órás ultimátumát a parlamenti demokráciát korlátozó lépésnek nevezte. Úgy vélte, a Fidesz becsapta a választókat, amikor az önkormányzati választást népszavazásként tüntette fel.
Információink szerint az SZDSZ hétfői frakcióülésén elvi szinten felmerült, hogy ha nem Gyurcsány, akkor ki jöhet számításba, de nem jutottak semmire. Állítólag azon is elgondolkodtak, mit kérhetnének a koalíciós partnertől Gyurcsány pénteki támogatásáért cserébe, de abban maradtak, hogy nem ezzel kell most foglalkozni.
Magyar kérésre elhalasztotta péntekre tervezett budapesti látogatását Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár, jelentette be keddi brüsszeli sajtótájékoztatóján James Appathurai, a szövetség szóvivője. De Hoop Scheffer a november végi NATO-csúcsértekezletről kívánt tárgyalni a magyar vezetéssel, de a belpolitikai fejleményekre hivatkozva a kormányzat a látogatás elhalasztását kérte. A főtitkár mindazonáltal egy későbbi időpontban, még a rigai csúcs előtt ellátogat Magyarországra, és jelen lesz október 23-án, a forradalom 50. évfordulóján tartott megemlékezésen is. (MTI)
Nemcsak a magyar kormányválságért, hanem a térség több országának destabilizálódásáért felel az EU rövidlátása, vélik az oroszok. Nyugat-Európában úgy gondolják, Gyurcsány elég erős, hogy végigvigye a reformokat. A csehek szerint Közép-Európán elhatalmasodott a nacionalizmus és a populizmus, mert gyengült az EU nyomása és a választók egyszerűen fáradtak. Külföldi lapszemle.
Meg nem erősített információink szerint a Fidesz és a KDNP nem vesz részt a pénteki rendkívüli parlamenti ülésen, amelyen bizalmi szavazást kér a kormányfő maga és kormánya ellen. Az MDF politikusai viszont elmennek pénteken a bizalmi szavazásra, és nemmel fognak szavazni Gyurcsányra, jelentette be az Infó rádióban a párt parlamenti frakciójának vezetője. A bizalmi szavazáson az összes képviselő leaglább felének szavazata szükséges ahhoz, hogy maradjon vagy bukjon a kormányfő.
Komoly hozzáállásra szólította fel az Európai Néppártot az Európai Szocialisták Pártjának elnöke, Poul Nyrup Rasmussen a magyar önkormányzati választások eredményének megítélésével kapcsolatban. Rasmussen szerint nem lehet komolyan venni Wilfried Martens néppárti elnök Gyurcsány Ferenc kormányfőt lemondásra szólító felhívását, amely az önkormányzati választásokra hivatkozik. Még ha a helyi választást el is vesztette, a kormányt a néppártnak és a Fidesznek is el kell fogadnia a tavaszi parlamenti választásokon győztes párt irányította kabinetként, jelentette ki Rasmussen. (MTI)
Navracsics Tibor fideszes frakcióvezető szerint hazug és álságos lesz a pénteki bizalmi szavazás a miniszterelnökről, mert már kedden tudható lesz a koalíciós frakciók állsápontja erről a kérdésről. Megerősítette, hogy a Fidesz és a KDNP sem megy el ezért az ülésre, ami Navracsics szerint egy, az MDF-fel kiegészült ötórás koalíciós frakcióülés lesz.
Gyurcsány Ferenc egyértelmű parlamenti megerősítését és a feszültség fokozatos csökkenését - ugyanakkor esetleges elhúzódását is - várják kedden kiadott elemzéseikben vezető londoni befektetési házak, amelyek szerint a koalíció most semmit nem nyerne, viszont saját magát is összedöntené a kormányfő eltávolításával.
Gyurcsány Ferenc benyújtotta az Orszáéggyűlésnek azt a bizalmi indítványt, amiről pénteken szavaznak majd. A szövegben ez áll:
"A kormány - a miniszterelnök útján - a köztársasági elnöknek a 2006. október 1-jei önkormányzati választásokat követő vélemény-nyilvánítására figyelemmel, az alkotmány 39. §-ának (3) bekezdésében foglaltak alapján bizalmi szavazást javasol.
A kormány az Országgyűlés bizalmi szavazásban is megnyilvánuló, szilárd támogatását kéri az Európai Unió részére benyújtott konvergenciaprogramban vázolt átfogó társadalmi és gazdasági reformprogram megvalósításához, a költségvetési egyensúly helyreállításához, továbbá az új Magyarország fejlesztési programban szereplő nemzeti fejlesztési célkitűzések eléréséhez."
Levélben kezdeményeztek egyeztető tárgyalást Orbán Viktorral a Kossuth téri tüntetés szervezői. Molnár Tamás, a magát szervezőnek kikiáltó Magyar Nemzeti Bizottság 2006 egyik vezetője szerint "helyzet van a Kossuth téren" Orbán Viktor 72 órára szóló ultimátuma következtében. Nagy örömmel fogadják a legnagyobb ellenzéki párt nagygyűlését, mivel nem akarják, hogy a tüntetés egy szűk szubkultúra tiltakozása legyen.
Molnár szerint a Kossuth téri demonstráció "alulról építkező civil kezdeményezés", és továbbra sem szeretné, hogy "párthatározatokkal" működjön. Az Orbán Viktornak írt levelet felolvasó Tamás Károly szerint a Kossuth téren "vérnélküli forradalom zajlik, és a Parlamenthez csak a Kossuth téren keresztül vezet az út". (MTI)