Forgalomlassító demonstrációval követelték a debreceni tüntetők hétfőn a Gyurcsány-kormány leváltását. A Debrecen-Hajdúsámson közötti útszakaszon hat-hét autóval zárták le délután a fél útpályát.
A tüntetők hétfőtől gyalogosan is végigvonulnak Debrecen főútjain s így lassítják a közúti forgalmat. A városi rendőrkapitányság sajtóreferense elmondta: a tüntetők a demonstrációk fő helyszínétől, a Nagytemplom előtti Kossuth-szobortól rendőri biztosítással indulnak, s mintegy háromórás kört téve a városban visszatérnek a térre, ahol folytatják "hagyományos", szeptember 18. óta tartó tiltakozó megmozdulásaikat.
Ekler Gergely, a HÖOK elnöke a várban lakók egy részét képviselő egyesület aggodalmára (16:33) levélben reagált. A közhivatalok és -intézmények zavartalan működését a rendőrség biztosítani fogja, mint ahogy arra is ügyelnek majd, hogy semmilyen atrocitás ne érhesse se az ott lakókat, se a demonstrálni megjelenő hallgatókat, írta Ekler. E célból - egy biztonsági cégszolgálatait igénybe véve - magunk is gondoskodni fogunk további biztosításról.
Sasvári Sándor teljes beleéléssel ropogtatta meg szopránjával a Vikidál Gyulától elhappolt istvánakirályos nótát. A hakniművész előtte még egy rég elfeledett 56-ot idéző operettnótát is felmelegített. A halk zenei háttérből kiágaskodó ének természetesen tele volt a megfelelő politikatudományi szakkifejezésekkel. A harmadik dal alatt Sasvári néha-néha bekurjantott: azzal bíztatta a jelenlévőket, hogy „van erőd, hogy a földet átöleld”. Erre rímelve a befejezés előtt a művész a dalolástól nem teljesen elütő prózájával is bekiabálta, hogy ő maga is nagyon szeretne mindenkit átölelni, aki kint van a téren.
„Azért vagyunk itt, mert igazságot akarunk, mert elborítja az igazságtalanság az országot, illetve azért, mert demokraták vagyunk” – kezdte szónoklatát Semjén Zsolt. A KDNP elnöke szerint „tudjuk, hogy nincs demokrácia démosz nélkül, nem demokrácia amiből kirekesztik a népet. Azért vagyunk itt, hogy nevén nevezzük a dolgokat: Jézus Heródest rókának nevezte, a mai Heródeseket mi is nevezzük rókának”.
Semjén kifejtette: az MSZP legnagyobb blöffje, hogy ők szocialisták. Szerinte azok, akik a szocialisták klientúráját jelentik, gyárigazgatóból lettek tulajdonosok, illetve téeszelnökből nagybirtokosok.
„Sem a tőke munka nélkül, se munka tőke nélkül nem működik, de a munka elsődleges a tőkével szemben” – vélekedett a szónok. A magukat szocialistáknak mondók páros lábbal tiporják az embereket a, multinacionális tőke kiszolgálói. Először egy multimilliárdos bankár,m majd egy seftelő milliárdos lett a miniszterelnökük. Ez olyan abszurd, mintha a KDNP miniszterelnök-jelöltje a Ciccolina lenne.
„Gyurcsány Ferenc megszegte a miniszterelnöki esküjét, mivel esküszegő ezért nem kívánatos személy” – vélekedett Semjén Zsolt. Megismételte, a a Fidesz és a KDNP semmi mód nem hajlandó együttműködni, érintkezni és találkozni vele. Nem vesznek részt a parlamentben, ha Gyurcsány bejelenti, hogy beszélni fog.
„Mi ketten benn maradunk Navracsics Tiborral és vitézkedünk, de párttársaink nem lesznek bent” - mondta. Szerinte a média egy része bűnrészes, jelezte ezt a lakáj médiának tekinti. A hazugság atyja szerint a beszéd arra való, hogy elleplezze a gondolatokat.
„Ez a lakáj média ezt csinálja elleplezi a gondolatokat, elleplezi a hazugságokat” – mojndta Semjén bejelentve: a Fidesz és a KDNP nem vesz részt a köztévé Napkelte című műsorában. Nem akadályozzuk Orosz urat és Aczél urat, hogy agitprop tevékenységüket kifejtsék.
"Az álszocialisták, miután tönkretették az országot, minden terhet a kisemberek, a munkások vállára akarnak tenni, miközben a bankok, multik szentek és sérthetetlenek" - folytatta Semjén Zsolt, aki szerint Európában példátlan hasznot kaszáltak Magyarországon a bankok. „Mi egyetlen dolgot akarunk” – mondta, majd a tömeg a „Gyurcsány takarodj” rigmus skandálásába kezdett. „Azt akarjuk, hogy a ciklus nyertesei vállaljanak arányos terhet abból, amit mi viselünk” – fejezte be gondolatát a KDNP elnök-frakcióvezetője. Szerinte ma Magyarországon egy magyar vállalkozó versenyhátrányban van a multikkal szemben, és nem is álmodhat olyan kedvezményekről a magyar vállalkozó. „Tűrhetetlen, hogy a saját hazánkban hátrányban vagyunk, csak azért, mert magyarok vagyunk” – mondta.
„A mindenkori kormány az egyetemes magyar nemzetnek felelős, nem az Óperencián túli befektetőknek” – mondta Semjén Zsolt. Kifejtette, hogy ellenzik a privatizációt, azaz a kifosztást. „Azért kapaszkodnak a bársonyszékbe, mert van olyan vagyon, amit el lehet csaklizni” – folytatta. A magyar vasút, a kórházak, az erdők, a magyar föld, sorolta, majd hozzátette, ez a vagyon nem az övék, nem szabad préda.
Gyursány arról akarja meggyőzni az országot, hogy a hazugság igazság, az ország kifosztása haladó kormányzás. „Gyurcsány Ferenc hazudott a népnek, az államfőnek az országgyűlésnek, most éppen azt hazudja, hogy nem hazudik” – mondta a KDNP vezetője.
A Fidesz és a KDNP képviselői bojkottálni fogják a Magyar Televízióban futó Napkelte műsorát, jelentette be Semjén Zsolt.
Szerdán Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgáremstere, Berecz András mesemondó, Tőkécszki László politológus és Jeszenszky Zsolt zenei újságíró mond beszédet a Kossuth térieknek.
„Gyurcsány Ferenc megszegte a miniszterelnöki esküjét, mivel esküszegő ezért nem kívánatos személy” – vélekedett Semjén Zsolt. Megismételte, a a Fidesz és a KDNP semmi mód nem hajlandó együttműködni, érintkezni és találkozni vele. Nem vesznek részt a parlamentben, ha Gyurcsány bejelenti, hogy beszélni fog.
„Mi ketten benn maradunk Navracsics Tiborral és vitézkedünk, de párttársaink nem lesznek bent” - mondta. Szerinte a média egy része bűnrészes, jelezte ezt a lakáj médiának tekinti. A hazugság atyja szerint a beszéd arra való, hogy elleplezze a gondolatokat.
„Ez a lakáj média ezt csinálja elleplezi a gondolatokat, elleplezi a hazugságokat” – mojndta Semjén bejelentve: a Fidesz és a KDNP nem vesz részt a köztévé Napkelte című műsorában. Nem akadályozzuk Orosz urat és Aczél urat, hogy agitprop tevékenységüket kifejtsék.
Gyárfás Tamás, a Nap-kelte producere az Indexnek azt mondta, sajnálattal értesült a Fidesz és a KDNP döntéséről, mely szerint a továbbiakban bojkottálják a Nap-keltét. Gyárfás emlékeztetett, a műsor 18 éves fennállása alatt számos - olykor jogos - kritikát kapott minden párttól, köztük a Fidesztől is, de eddig mindig sikerült megoldani a konfliktust.
Az Európai Parlament fideszes képviselői kedden közleményben szólították fel Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési minisztert, hogy mondjon le. Tabajdi Csaba, az Európai Parlament MSZP-s delegációjának vezetője bírálta ebben az ügyben a Fidesz-álláspontot. (MTI)
Újra megindult a közúti és villamos forgalom kedden este hét óra után, miután véget ért a Fidesz nagygyűlése, a Parlament előtti téren mintegy kétezer ember hallgatja a szónoklatokat. A közúti forgalom zavartalan, a villamos és a trolibuszok menetrend szerint közlekednek. (MTI)
Több vidéki városban voltak kisebb tüntetések a kormány ellen kedd este. Miskolcon, és Sárospatakon összesen is alig voltak többen mint ötven-hetvenen. Szekszárdon mérsékelt érdeklődés mellett az est szónoka Csókai András sebészprofesszor volt. Tata városközpontjában a Haranglábnál csaknem százan gyűltek össze.
Székesfehérváron mintegy nyolcvan-száz ember követelte Gyurcsány Ferenc és kormánya lemondását. Kétszázan Szolnokon, százötvenen Szegeden demonstráltak. Kaposváron és Szombathelyen 150-200 ember gyűlt össze. (MTI)
"Tibor, mi biztos nagyon csúnya emberek vagyunk", mondta Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető Navracsics Tibor fideszes kollégája szemébe az MTV Kedd 21 című műsorban, amelyben egészen 21:49-ig már-már konszenzuális hangot ütöttek meg egymással. Kuncze Gábor például egy nagyon fontos mondatra hívta fel a figyelmet Navracsicsra reagálva. Semjén Zsolt és Herényi Károly sem dobáltak sarat. A jelzett időpont után viszont feszültség jelei mutatkoztak.
Kedden este nem sokkal tizenegy óra előtt befejeződtek a szónoklatok a Kossuth téren, a Parlament előtt alig száz tüntető maradt, akik zenét hallgatnak.
Az utolsó felszólaló egy vajdasági fiatalember volt, aki tört magyarsággal arról beszélt, hogy nincs szükség olyan kormányra, aki a vasút megszüntetésével elzárja egymástól az embereket. Ismét felhívták a demonstráció szervezői a tüntetők figyelmét arra, hogy ne engedjenek az erőszaknak, ha el akarják távolítani őket a térről az '56-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának központi ünnepsége miatt.
A tér közepén, a füves területen gyertyák égnek és azt fiatalok állják körbe. Hűvösre fordult az idő, a téren többen már kabátban álldogálnak, a felállított kempingsátrakban is felöltözve térnek aludni az emberek. (MTI)
A Fidesz nem fog olyan október 23-i megemlékezésen részt venni, amelyen Gyurcsány Ferenc felszólal, de azokra elmegy, amelyen a kormányfő csak passzív jelenlévő lesz.
Az MSZP elvárja a Fidesztől és Orbán Viktortól, a párt elnökétől, hogy hagyjon fel a hazugsággal és a kettős beszéddel, mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője Budapesten sajtótájékoztatón.
A szocialista párt azt kéri a Fidesz elnökétől, valljon végre színt, milyen tartalommal készül az Orbán-csomag, az kiket érintene, közölte a szóvivő, hozzátéve: Orbán Viktor ne mondjon mást a gazdaság szereplőinek és a választópolgároknak.
Nyakó István elmondta: a Fidesz az önkormányzati választások lezárásáig fenntartotta "képtelen gazdasági ígéreteit", egészen addig, amíg az emberek véleményt mondhattak volna róla. Most a választások után már elismerték, hogy "mézesmadzag politikájuk" szemfényvesztés, fűzte hozzá.
A Fidesz szerint politikai szempontok befolyásolják a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) tevékenységét, ezért annak vezetőjét, Galambos Lajost alkalmatlannak tartják posztja betöltésére. Erről Kövér László és Demeter Ervin, az Orbán-kormány egykori titokminiszterei beszéltek szerdai sajtótájékoztatójukon.
A két politikus az NBH hétvégén kibocsátott közleményét kifogásolta, amelyben a hatóság arra hívta fel a figyelmet, hogy a békés és törvényes demonstráció tömegzavargássá alakulhat át, melyben a részvevők - tekintet nélkül eredeti szándékukra - akár puszta jelenlétük miatt is bűncselekmények elkövetőjévé válhatnak. Kövér László szerint ugyanakkor abszurd, hazug és manipulatív ez a jogértelmezés, amely megfélemlíti a jogaikkal élni akaró állampolgárokat, és lényegében megszünteti a jogállamiságot Magyarországon.
"A Nemzetbiztonsági Hivatal politikamentesen és felelősségtudattal végzi törvényi feladatát, az alkotmány és a törvényi felhatalmazások betűjéhez és szelleméhez ragaszkodva. Ennek tett eleget a NBH akkor is, amikor honlapján közzétette azt a tájékoztatást, hogy erőszakos cselekmények színhelyén az azokban részt nem vevőket is veszély fenyegetheti" - áll abban a közleményben, amelyben az NBH reagált a fideszes vádakra.
Mint az NBH írja, a szervezet főigazgatója mint eddig, továbbra is a törvényekhez ragaszkodva végzi munkáját, nem enged semmiféle ezzel ellentétes nyomásnak, és "változatlanul kész a teljes körű együttműködésre az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságával".
Nyílt levelet írnak a Kossuth téri tüntetők az egykori demokratikus ellenzék vezetőinek, Kis Jánosnak, Tamás Gáspár Miklósnak és Kőszeg Ferencnek - jelentette be a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője szerdán a Kossuth téren.
Molnár Tamás közlése szerint a levélben arra kérik a címzetteket, hogy "a sajtó nyilvánosságán keresztül ítéljék el a nyílt kommunista restauráció fenyegetését, valamint a rendőri, bírói túlkapásokat és az értelmetlen erőszakot", valamint hogy "a hazai és a nemzetközi kapcsolataik felhasználásával tegyenek meg mindent erkölcsi forradalmunk fiatal tagjainak kiszabadítása érdekében".
A téren szerdán a kora délutáni órákban 50 ember tartózkodott.
A Fidelitas azzal fenyegetőzött, hogy kiszáll egy nemzetközi európai néppárti konferencia finanszírozásából, ha Dávid is ott lesz.
Az MTV szerint a Nap-kelte nem elfogult, sőt az ellenzék többször beszélhet, mint a kormánypártok, ezért nem értik a Fidesz és a KDNP miért bojkottálja a műsort.
"A Magyar Televízió szerint a nézők alapvető érdeke és a műsorkészítők törekvése is az, hogy minden lényeges és érdemi vélemény, tehát a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt álláspontja is megjelenjen a vezető közszolgálati televízió műsoraiban, így a Nap-keltében is"- áll a Magyar Televízió által kiadott sajtóközleményében. A csatorna arra reagált, hogy Semjén Zsolt tegnap bejelentette: a Fidesz és a KDNP képviselői ezentúl bojkottálni fogják a Nap-keltét.
Csoportosan és felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak miatt újabb rendbontóra szabott ki letöltendő börtönbüntetést első fokon, nem jogerősen a bíróság a szeptember közepi zavargásokban való részvétel miatt.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság szerdán "bíróság elé állítás keretében" csoportosan és felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt 2 év 3 hónap börtönbüntetést szabott ki egy, a zavargásokban résztvevő férfira - tájékoztatta a Fővárosi Bíróság sajtótitkársága az MTI-t.
Mint írják, emellett a férfit három évre eltiltották a közügyek gyakorlásától, az előzetes letartóztatásban töltött időt pedig beszámítják a büntetésbe. Az ítélet nem jogerős, ellene a vádlott és védője fellebbezett.
A fővárosban szeptember 18-án, 19-én és 20-án többek között az MTV székházánál, az Oktogonnál és a Blaha Lujza téren követtek el tüntetők különböző bűncselekményeket és szabálysértéseket. (MTI)
Öt után néhány perccel kezdetét vette a napi szokásos, a Fidesz által szervezett Kossuth téri demonstráció. A műsorvezető, Rákay Philip köszöntötte a kisszínpad közönségét is. Berecz András mesemondót konferálta fel először a műsorvzető, aki viszont mese helyett népdalok éneklésébe kezdett.
Kerényi Imre a Nap-kelte bojkottjáról született internetes fórumbejegyzéseket kezdte ismertetni, előre nem tervezett beszédében. Kerényi a Nap-keltésekről azt mondta, ott csupa olyan ember dolgozik, aki ellen zajlik büntetőeljárás, illetve aki ellen fog.
Több negatív jelzővel illette a televíziós műsor készítőit, majd azoknak az embereknek a nevét kezdte sorolni, akiknek a köztévében volna a helye.
Kerényi Imre Czakó Gábort, Jókai Annát és Makovecz Imrét szívesen látná gyakrabban a köztévében. A véleményműsorokban Debreczeni József helyett Kovács Ákost, Tőkéczki Lászlót és Fábry Sándort látná. A Kossuth téri tüntetők nevében azt mondta, delegálnák a közrádióból nemrég kirúgott Németh Attila Miklóst.
De szeretné a köztévénél tudni Kondor Katalint, Siklósi Beatrixet, Bayer Zsoltot, Lovas Istvánt, és Matuz Gábort is. „Ki kell egyensúlyozni, az MTV-t, vagy ketté kell vágni” – zárta szónoklatát Kerényi Imre.
Hatósági ellenőrzést rendelt el szerdán az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) a Magyar Rádió (MR) vasárnap és kedd között sugárzott hír- és politikai műsorait illetően; az intézkedésre Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter múlt hétvégi beszédének közreadása miatt került sor.
"Az ORTT ellenőrzésének különösen arra kell kiterjednie, hogy a médium eleget tett-e az átfogó, elfogulatlan, hiteles és pontos tájékoztatás követelményének, amely a médiatörvény szerint a közszolgálati műsorszolgáltatókra vonatkozik" áll az MTI-hez eljutott dokumentumban.
Az MR a múlt hétvégén tett közzé részleteket a szocialista párt országos választmányának szombati ülésén elhangzottakból; kedden pedig lemondott a testületben betöltött pozíciójáról az a szocialista politikus, aki bekísérte a terembe a riportert.
A történtek sajtóetikai vonatkozásaival kapcsolatos kérdésre Sztankóczy András, az MR Aktuális szerkesztőségének vezetője úgy nyilatkozott, hogy „az újságíró természetesen dicséretet és jutalmat kap"; a Magyar Újságírók Országos Szövetsége és a Magyar Újságírók Közösségének elnöke pedig nem talált kivetnivalót az eljárásban.
Az ORTT szerint a Hír tévét megszegte a médiatörvényt, amikor forradalomnak állította be az MTV ostromát. Az ORTT döntését bíróságon támadhatja meg a csatorna.
Az ORTT szerint problematikus, hogy a Hír televízió helyszíni tudósítója az incidenseket forradalmi eseményekként próbálta bemutatni, és eközben több alkalommal kritika nélkül fogadott olyan értesüléseket, amelyek szerint a rendőrség indokolatlanul alkalmaz erőszakot a tüntetőkkel szemben, valamint, hogy a karhatalmi erőket terheli a felelősség az atrocitásokért.
Debreceni alakuló ülésről érkezve azt mesélte el, hogy ellenfele volt a korelnök, ő nyitotta meg a debreceni ülést. A debreceni polgármester szerint a szocialista riválisának az egészről az a szó jutott az eszébe, hogy méltóság. a politikában erre van szükség, szembenézni a hibákkal, megfelelni a választóknak. "Nagyon igaza volt" - mondta a Kossuth téren.
Kósa Lajos szerint a baloldalon biztosan nagyon sok rendes ember van. Szavait morgolódás fogadta. "A baloldali magyarokkal is békés, nyugodt országban szeretnének élni" - mondta, majd hozzátette, a jobboldali sem mbiztos, hogy jó ember. "Az ország első számú embere kiírta magát a demokráciából. Nemes egyszerűséggel, szembe köpött mindnyájunkat, jobboldaliakat, baloldaliakat" - mondta Kósa, majd leszögezte azt amit beszédében többször is elővett: Gyurcsánynak le kell mondania.
"Az nem fordulhat elő, hogy a lagzin valaki feláll és minősíthetetlen hangon, trágársággal minősíti a menyasszont. Aki ilyenkor nem küldi el az illetőt, az semmire sem való. Egyöntetűen azt kell mondani, hogy kifelé" - mondta Kósa Lajos.
Szerinte Gyurcsánynak is egyet mondhatunk: távozzon. Azt mondta, hogy a kormányfő nemcsak "beteges hazudozó", de még cinikus is, aki folytatja a hazugságait, többször le is bukott. Gyurcsány Ferenc már nem fog megváltozni, ezért le kell mondania, hangoztatta Kósa.
A debreceni polgármester szerint a jövő évi, ezermilliárdos csomagot nem fogják túlélni a családot, az idei 300 milliósba is majdnem belerokkantak. "A tönk szélére juttatja az országot, és Magyarországnak nemhogy ennyit, de egy fillért sem ér Gyurcsány Ferenc" - monda, és azt szorgalmazta, hogy Gyurcsány még a csőd előtt távozzon.
"Ha nem tudunk megegyezésre jutni, akkor lehet, hogy késő lesz, és elveszik, padlóra kerül az ország - fejtegette Kósa. - Nagyon komoly a tét, ami előttünk van, mindkét oldalnak óriási a felelőssége, ha ezzel nem tudunk élni, elveszett az ország". Kósa szerint az első lépés, hogy Gyurcsány Ferencnek távoznia kell. A második, hogy a pártok üljenek össze Gyurcsány Ferenc nélkül, és teremtsék meg azt a politikai bázist, amivel ki lehet vezetni a bajból az országot. Politikai hitelre van szükség a konszenzus megteremtéséhez. Úgy kell egymás szemébe nézni, hogy a másik oldalon lévő nem gonosz ember.