Ahhoz, hogy a politikusok ki tudják vezetni az országot a napról napra fojtogató csődből és csapdából, meg kell tisztulniuk, ezért csatlakozniuk kell az Igen, Magyarország! chartához, jelentette ki Orbán. "Ki tudna, ki tudhatna egy ilyen erőnek ellenállni, miféle erő, miféle karhatalom. Ez a sokszázezer kar minden követ képes megmozgatni."
De a mi erőnk más természetű, a mi erőnk a méltóság és az álhatatosság. Ez erősebb minden nyers indulatnál. Mi a hazugságot akarjuk elsöpörni, mert abból csak erőszak nőhet ki. Az igazságból meg béke lesz. Az igazság nélküli béke hamis, valójában börtön és elemésztő apátia. Az őszinte béke csak a hazugság elutasítása után jöhet el. "Az igazság szabaddá tesz. Csak az igazság tesz szabaddá" - zátra beszédét Orbán Viktor.
A CNN amerikai hírtelevízió is kiemelten, a breaking newsok között foglalkozik a budapesti eseményekkel.
A Paulay Ede utcánál álló barikádot elkezdték a rendőrsorfal felé tolni. A környéken kb. 500 rendőr van. Valaki nemzetiszínű ruhában letérdelt a barikád elé.
Megkéseltek egy rendőrt az Alkotmány utcánál, erősítették meg az Index információját. Magát megnevezni nem kívánó forrásunk szerint a sérült rendőrt mentők vitték el, azt nem tudni, hogy mennyire komolyak a sérülései.
A Fidesz-elnök az ötven évvel ezelőtti eseményeket, az ország függetlenségének kivívását idézi fel. "A titok nyitja a szívben lehet - mondta. - Ha a szívünk kitárul, akkor nem csak a szemünknek hiszünk."
A CNN Online nemzetközi kiadása rendkívüli eseményként számol be a budapesti zavargásokról. A Brekaing news csak röviden, az AP hírügynökséget idézve számol be az eseményekről.
Az összecsapásoknak eddig négy-öt könnyű sérültje volt, köztük egy rendőr, közölte kollégái információira hivatkozva Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. A sérülteket a Péterfy Sándor utcai, illetve a Honvéd kórházba szállították.
A Fidesz elnöke a halál és a feltámadás legmegrázóbb ünnepének nevezte október 23-át. Ötven éve a magyar szó méltóságot, szabadságot, hűséget jelentett az egész világon, mondta Orbán, aki szerint a magyarok megmentették Európát a kommunizmustól, de Magyarországot nem tudták megmenteni. Ötven éve Orbán szerint Nyugaton sokan voltak, akik a szocialzmust izgalmas kísérletnek, a szovjet hadsereget pedig felszabadítónak tartották. A téveszme az 56-os magyar forradalommal lepleződött le, a magyarok üzenete szíven találta a világot, a szocializmus lelepleződött.
A megkéselt rendőrnek a keze sérült meg, nincs életveszélyes állapotban, mondta az Indexnek Győrfi Pál, a Mentőszolgálat szóvivője.
A rendőrök elérték a rendőrségi kordonokból emelt barikádot, és szétbontják. A tömeg a Deák téri evangélikus templom sarkáig vonult vissza.
A világ 56 után értette meg, hogy a Szovjetunióval semmilyen paktumot nem lehet kötni, mondta Orbán, aki szerint az 56-os magyarok üzenete nélkül még mindig megosztott lenne Európa. "Milliószám élnek még Magyarországon olyan magyarok, akik nem érzik szabadnak magukat", a rendszerváltással nekik csak kiszabadulni, és nem megszabadulni sikerült. A felelősök számonkérése elmaradt, ezért térhetett vissza 16 év után a hazugság, amely pénzügyi válságot okozott. A hazug és dilettáns kormányzás árát most az elkeseredett emberekkel fizettetik meg. Egy ország áll szemben illegitim kormányával, mondja Orbán, mire a tömeg azt skandálja, hogy "Gyurcsány, takarodj!".
Körülbelül háromezer tüntető van a térnél, a rendőrök felszólították a sajtó munkatársait, hogy hagyják el a területet, mert indul a roham.
Orbán golyóálló BMW-kkel érkezett a tüntetésre. A két autó orral a híd felé áll a színpad mögött. Kollegánk becslése szerint körülbelül negyvenezren vannak a Fidesz nagygyűlésén.
Egy könnygázlövedék eltalálta a templom ormát, ami most füstöl.
"Aki képes csak egy kicsit jobban szeretni a hazát, mint a hatalmat", az belátja, hogy a felelősöknek félre kell állniuk ahhoz, hogy az emberek részt vállaljanak a válság terheiből, mondta Orbán. Az önkormányzati választáson elért győzelem és a Kossuth téri sorozattüntetés ellenére sem sikerült még kivívni a "győzelmet". A Fidesz elnöke szerint "istentelen világ" következhet, ha engednek a kormánynak. "A gát nem szakadhat át, a vizet mindig meg kell tartani" - mondta Orbán. A Fidesz elutasítja az erőszakot és kitart "a demokrácia nehézkes szabályai mellett", de azt sem hagyhatja, hogy veszélybe sodorják a családokat.
A Fidesz elnöke szerint egy ügydöntő reformnépszavazás jelentheti a megoldást a válságból való kivezetésre, amelyen az emberek szabadon dönthetnének a megszorításokról. Kedden kezdeményezik a szavazást a tanügy, az egészségügy, a nyugdíjak és a demokratikus garanciák kérdésében. "Ezzel eldől a hazugságokra épülő kormányzás sorsa is." Orbán szerint ez a megoldás méltó 56 szelleméhez.
Körülbelül 300 méter lehet a Fidesz-nagygyűlés és az Erzsébet térre terelt tömeg között. Az emberek ide-oda sétálnak, felettük helikopter köröz, emiatt nem sokat hallani az éppen szónokló Orbán szavaiból. A fideszes szervezők kétségbeesetten próbálják arra kérni az embereket, hogy saját biztonságuk érdekében ne menjenek az oszlatás alatt álló tömeg felé.
A beszéd végén Orbán és a tömeg együtt tapsol.
A Városháza téren kiállított, ötvenes évekből származó korabeli járműveket tolnak az utcára a tüntetők, köztük egy páncélozott járművet és egy teherautót. A rendőrök célzott gumilövéseket adnak le a tüntetőkre. Egyik tudósítónk találkozott egy véres kezű tüntetővel, akit eltalált egy ilyen lövedék.
A Kuruc.info értesülése szerint több tucat emberrel együtt előállították Novák Elődöt, a Jobbik nemrég lemondott szóvivőjét. A honlap szerint Novák épp a Parlamenttől messze sétálgatott.
A metró még mindig nem áll meg az Astoriánál, és le van zárva a kisföldalatti Bajcsy-Zsilinszky úti megállója is, tudtuk meg a BKV diszpécserétől. A Szent István, illetve Teréz körúton ismét zavartalan a forgalom.
Mivel a metró még megáll a Deáknál, az aluljáró is tele van járókelőkkel. Most ők is kaptak a könnygázból, mivel egy gránát lement az aluljáróba. Lent rengeteg ember, és fuldoklás, jelentette tudósítónk.
Az országos népszavazásnak a jogi következmények (kötőerő) szempontjából két fajtája van: a véleménynyilvánító népszavazás és az ügydöntő népszavazás. Az ügydöntő népszavazás eredménye kötelező az Országgyűlésre. Ügydöntő az országos népszavazás, ha azt legalább 200 000 választópolgár kezdeményezte.
A BKV hamarosan lezárja a Deák téri metróállomást, a lent rekedt embereket kimenekítik, mondta az Indexnek Aba Botond, a BKV vezérigazgatója.
Tudósítónk két tüntetőt is talált, akiket eltalálta a rendőrség gumilövedéke. Egyikük a kulcscsontján sérült meg, a lövedék becsapódásának helye egy fekélyes sebre hasonlít. "Égő érzés, de nem rossz" - állította a sérült, kistermetű tüntető. Egy másik demonstrálót fejen lőttek, ő is két lábon állt, de vérzett a feje.
Az 56-os ünnepségek díszletének kirakott tankot beindították a tüntetők, és száz métert haladtak is a rendőrök felé, majd megállították az Anker-háznál. Az emberek menekültek előle. Két, szintén díszlet-teherautóval a barikádot erősítik.
Ismét elindult a tank a rendőrök felé, az emberek mögötte rohannak. Semmit sem látni a könnygáztól.
Nem lehet országos népszavazást tartani:
a) költségvetésről, a költségvetés végrehajtásáról, a központi adónemekről és illetékekről, a vámokról, valamint a helyi adók központi feltételeiről szóló törvények tartalmáról,
b) hatályos nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségekről, illetve az e kötelezettségeket tartalmazó törvények tartalmáról,
c) az Alkotmány népszavazásról, népi kezdeményezésről szóló rendelkezéseiről,
d) az Országgyűlés hatáskörébe tartozó személyi és szervezetalakítási (-átalakítási, -megszüntetési) kérdésekről,
e) az Országgyűlés feloszlásáról,
f) a Kormány programjáról,
g) hadiállapot kinyilvánításáról, rendkívüli állapot és szükségállapot kihirdetéséről,
h) a fegyveres erők külföldi vagy országon belüli alkalmazásáról,
i) a helyi önkormányzat képviselő-testületének feloszlatásáról,
j) a közkegyelem gyakorlásáról.
Egy vízágyús kocsi állította meg a tankot, a tüntetőket könnygázrohammal verik vissza a rendőrök. A tüntetők a Bajcsy-Zsilinszky útra akarnak eljutni. A tank füstöl, valószínüleg eltalálták egy könnygázgránáttal.
30-40 lovasrendőr jelent meg a Deák téren az Andrássy út felől. A tüntetők a kordonokból próbálnak újabb barikádokat építeni, de a lovasok simán kikerülik őket. A roham nagyon hatásos volt, a tér kiürült, a tömeg az Astoria felé és a mellékutcákba menekült el.
Elég gyakran célt tévesztenek a rendőrök könnygázlövedékei, a töltetek néha erkélyekre, háztetőkre esnek.