"Van-e magyarázat az október 23-i brutális rendőrségi fellépésre?" - kérdezte interpellációjában a fideszes Csampa Zsolt, és egy nő esetét idézte fel, akit gumilövedék talált el. "A rendbontók elleni fellépés indokolt, sőt törvényes volt" - mondta Csampa, de kritizáltaaki az ártatlan emberekkel szembeni brutális fellépést, valamint a gumilövedék használatát. Petrétei József szerint az együttes bizottsági ülésen már válaszoltak a kérdéseire, az illetékesek ezt a konkrét ügyet is kivizsgálják. Csampa a választ nem fogadta el, a parlament igen.
"A szívünk mellett nem árt az eszünkre is hallgatni" - mondta Pokorni. Az eszünk pedig azt mondja, hogy amit szívünk szerint akarnánk, annak irdatlan ára lenne. Az előrehozott választásoknak köszönhetően elszabadulna az infláció, 300 forint felett lenne az euró, az új kormány is belebukna a csődközeli helyzetbe, fejtegette.
"Azt kell mondanunk, hogy a politikusok lépjenek hátrább egy lépést, mindenki nyugodjon meg szépen, és adja át a kormányzást egy szakértői kormánynak" - javasolta a Fidesz alelnöke, mert szerinte így helyreállhat az erkölcsi rend, így állhat helyre a bizalom, és így lesz esély kijutni a gazdasági válságból.
A refrom az elején mindig többet visz, mint amennyit hoz, ez később térül meg. És erre szerinte van, azaz lenne pénz, de "kecskére nem bízunk káposztát".
"Azoknak, akik miatt ide jutottunk, Gyurcsánynak, a pénzügyminiszternek és a gazdasági miniszternek távoznia kell, mert különben nem lesz bizalom - mondta Pokorni Zoltán. - Ne felejtsük el, hogy a gazdaság rendbetétele alapvetően nem arról szól, ki milyen megoldásokat talál ki, hanem hogy kinek hisznek az emberek. Gyurcsány azt mondja, ő az egyetlen. Én egyre inkább azt látom, ő az egyetlen, aki ezt nem tudja megtenni."
Pokorni szerint öt éve, amikor kiderült Medgyessy Péter múltja, akkor többen megfogalmazták, lehet akármilyen szakszerű a miniszterelnök, ha erkölcsileg megbukott, akkor csak idő kérdése a politikai bukása; valahol ezeket a napokat valaki már számolja. Pokorni azt kívánta, hogy ez az idő minél rövidebb legyen: "Nyugalmat, békét, derűt, őszinte beszédet szeretnénk."
Bámulatos sebességgel indultak haza a tüntetők Pokorni Zoltán beszédének végeztével, jelentette tudósítónk. Az egyre hüvösebb térről perceken belül távozott a demonstrálók fele.
Körülbelül 400-an demonstráltak a budapesti Hősök terén szombat este a nemzetközi nukleáris fegyverkezés ellen. Az Ifjú Humanisták a Békés Jövőért "a világ több országában szép lassan újrainduló nukleáris fegyverkezések ellen" emelték fel szavukat. A többnyire huszonéves fiatalokból álló aktivisták zenét hallgatva formáltak meg egy kendők sokaságából kirakott 33 x 33 méteres óriásjelet, akciójuk szimbólumát, az áthúzott bombát. (MTI)
Szombat este 7 óra előtt ismét megindult a forgalom a Kossuth téren, a tömegközlekedési járművek és az autók forgalma ismét zavartalan. A Fidesz gyűlésének befejezése után fél órával kiürült a Parlament előtti tér nagy része. A Rákóczi-szobor előtt felállított 800 négyzetméteres sörsátorban a padokhoz és asztalokhoz ültek az emberek, és hallgatják a beszédeket, az árusok körbevették a füves területet. (MTI)
Mentőautó és pár rendőrautó is megjelent a Kossuth téren. Mint kiderült, kisebb közlekedési baleset történt. Egy taxi ráhajtott egy gyalogos lábára, akit ugyan mentő szállított el, de a kocsiba saját lábán lépett be, mondta el a BRFK sajtóügyeletese. A férfi bordatörst szenvedett.
Kaposvár főterén szombat este valamivel több mint félszáz tüntető követelte a miniszterelnök távozását. Az egyik szónok név szerint megnevezve a somogyi MSZP-s országgyűlési képviselőket és a parlament egyetlen független, úgyszintén somogyi képviselőjét, árulóknak nevezte őket, amiért szavazatukkal megerősítették Gyurcsány Ferencet pozíciójában. (MTI)
Mintegy száz tüntető gyűlt össze szombaton este Szekszárdon, a Garay téren immár 27. napja tartó békés demonstráción. Zenét hallgattak, illetve alkalmi szónokok beszéltek a legfrissebb hírekről.
Nyolcvanan voltak a Fidesz kecskeméti demonstrációján. A gyüléssel egyidőben 20-an egy magánszemély szervezésében demonstráltak a kormányellenes tüntetők kecskeméti törzshelyén, a városháza előtt. A radikális tüntetés résztvevői sérelmezték, hogy a Fidesz más helyszínen és más időpontban szervezi a kormányellenes demonstrációt. Bár kevesen voltak, így sem volt köztük egyetértés, ezért többen azt mondták, hogy ezután csak a Fidesz által szervezett demonstráción vesznek részt.
Valódi rendszerváltást és a "Szent Korona alapjaira épült alkotmány helyreállítását" követelték a szombat esti demonstráció szónokai a Parlament előtt felállított emelvényen. Az este folyamán felszólalt Papp Lajos szívsebész, aki beszédében úgy fogalmazott: az elmúlt 16 év történései bebizonyították azt, hogy a jelenlegi összetételben és formában az Országgyűlés képtelen ellátni népképviseleti és néphatalmi feladatát. Nem maradhatott el a szentkoronás magyar címer kirakása és körüléneklése sem. Az ittasakat a nemzetőrök eltávolitják a térről.
Politikai elhatározás kérdése a kormány és az ellenzék párbeszéde - mondta a volt miniszterelnök a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. A szocialista politikus szerint szakértői tárgyalásokra lenne szükség a kormány és az ellenzék között, ugyanakkor kijelentette, hogy ennek semmi köze a Fidesz által kezdeményezett szakértői kormányhoz. Horn megjegyezte, hogy nincsenek túlzott reményei a tárgyalások megkezdésére.
Félpályás útlezárással tiltakoznak civilek a kormány politikája ellen Körmend közelében, a körforgalmú csomópont után 500 méterre. A tüntetők az út Budapest felé vezető sávját foglalják el tizenhat személygépkocsival, néhány kerékpárral és motorkerékpárral. A közlekedés lámpás forgalomirányítás mellett zajlik, a helyszínt a rendőrség is biztosítja. A demonstrálók magyar zászlókkal fellobogózott autóin "Gyurcsány takarodj!","Pénzt a vidéknek!", "Nem félünk!", "Kitartás magyarok!" feliratok olvashatók. Brunerszky László, a demonstráció szervezője a tüntetés helyszínén elmondta: nem értenek egyet a hatalmon lévő kormánnyal, a megszorításokkal, a konvergenciaprogrammal, azzal, ahogyan szavai szerint "el akarják adni az országot".
A tüntetők új választások kiírását, szakértői kormány megalakítását, új alkotmány kidolgozását és elfogadását akarják elérni. A demonstrálók közül többen hangot adtak annak a véleményüknek is: szeretnék tudni, hogy ha a jelenlegi ellenzék kerülne hatalomra, mit kezdene az ország problémáival. A demonstráció szervezőinek tájékoztatása szerint vasárnap 18 óráig tart a rendőrségen előre bejelentett megmozdulás, hétfőn pedig hasonló tüntetést szerveztek Körmend mellett, a 86-os főúton, Zalaegerszeg irányában is. (MTI)
A közgyűlési helyek elosztása körüli helyezkedések többséget hoztak a szombathelyi szocialista polgármesternek. A városi közgyűlésben ugyanis az Együtt Szombathelyért Egyesület színeiben bejutott volt fideszes országgyűlési képviselő, Gyimesi József is Ipkovich György mellett tette le a voksát. Gyimesi szombaton nyílt levélben tette közzé a támogatás feltételeit, azaz, hogy egyesülete valamennyi közgyűlési bizottságba egy helyet kapjon. Gyimesi ezért előre, még a nevek ismerete nélkül elfogadta az Ipkovich által jelölt alpolgármesterek személyét.
Az önkormányzati választás után egy fős kisebbségbe került MSZP-SZDSZ koalíció helyzetét javította az is, hogy az október 1-én az MDF jelöltjeként mandátumot szerzett korábbi, 1998-2002 közötti fieszes polgármester szintén Ipkovich mellé állt. Szabó Gábor - Gyimesihez hasonlóan - a helyi Fideszen belüli ellentétek miatt az idén lépett ki egykori pártjából.
Autós demonstrációt hirdetett a Zamárdi Polgári Asztaltársaság "1956 szellemében" a Balaton körül. Felhívásukra vasárnap délelőtt csaknem félszáz, transzparensekkel, nemzetiszínű lobogókkal és néhány Árpád-sávos zászlóval feldíszített autó - mintegy 150-200 résztvevő - indult útnak Zamárdiból, hogy az óra járásával megegyező irányban megkerüljék a Balatont.
Gál Péter a demonstrációt szervező bizottság nevében elmondta: eredeti terveik szerint az 1956-os forradalom 50. évfordulója alkalmából szerveztek autós megemlékezést, ám az elmúlt hetek belpolitikai eseményei arra késztették őket, hogy ezzel kapcsolatosan is hangot adjanak véleményüknek, miszerint "elég volt a hazugságból". A szervezők a demonstrációt politikai rendezvényként bejelentették a rendőrségnek. Az autósok a tervek szerint egy hosszabb badacsonyi megállás kivételével folyamatosan haladnak. A tüntetés Siófokon zárul. (MTI)
A Kossuth téren egy tüntető a címben szereplő feliratú táblát tart a kezében.
Philip azt kérdezi a Kossuth téri tüntetőktől, hogy négy-öt fokban, szakadó esőben is itt lennének? "Igeeeen!" - válaszol a közönség. A műsorvezető külön üdvözli a madocsaiakat. Felolvas néhány transzparenst, mint például Az MSZP megrontja gyermekeinket, Nem oda megyünk, ahová befizettünk, kalózok a fedélzeten.
Eperjes Károly szerint az embernek nem szabad lemondani a bal részről, hiába beteg. "Jobboldali ember nem lehet igazán más, mint aki az istenre hagyatkozik" - folytatja a színész. "Csinosodjunk ki a másik oldal praktikáiból, de mi az isteni szeretetből induljunk ki" - javasolja. Szerinte ébred a nép, de még mindig vannak, akik vakok vagy még szunnyadnak, de majd ők is felébrednek.
Eperjes arról beszélt, hogy "tisztességgel, törvényesen tartsunk ki, előbb utóbb úgyis felébred a nemzet." "De úgy tartsunk ki, hogy a másik oldal is észrevegye". Arról is beszél, hogy néha érdekesen kattan a telefonja, amikor bizonyos barátaival beszél. A színész szerint ima és böjt, amit csinálnak, az igazságért való küzdés. Elmondja, hogy egytized rózsafüzért elmond minden nap a hivatalban lévő miniszterelnökért.
A hétvégi kínálatra felkészülve kétszer annyi árus kínálja portékáit a tüntetőket, mint egy átlagos munkanapon, jelentette helyszíni tudósítónk. Az egyméteres, lyukas magyar zászló 2800, a nagy Árpád-sávos 7000 forint. A Parlament előtti utcát lezárták az autóforgalom elől.
Orbán Viktor kedvenc pártépítője és autószerelője, Kubatov Gábor is feltűnt a Kossuth téren: a Fidesz-színpad sátrában beszélget a fellépőkkel, jelentette helyszíni tudósítónk. A színpadot egyébként az a Valton nevű cég biztosítja 7-8 emberrel, amely Orbán Viktor személyes védelmét is ellátja.
Jeszenszky Zsolt a lemezlovas szövetség vezetője arról beszél, hogy azért vannak a Kossuth téren, mert megtehetik. Megtudhattuk azt is, hogy a Tankcsapda az egyik kedvenc magyar zenekara.
"Megérdemelte a csávó, biztos benne volt a balhéban. Kérlek ne küldj politikai tartalmú üzeneteket" - Jeszenszky ezeket a válaszokat kapta baloldali barátaitól, amikor a megvert, ártatlan fiatalok történeteit küldte tovább ismerőseinek.
Komondja Demszky nevét, pfujjolás a reakció. Szerinte "mi tiszteljük a szabályokat, de az álszent hazudozókat nem tiszteljük". Kitért a patikusokra, és a lemezlovas szövetség körüli anomáliákra. Kimondja Kóka nevét, pfujjolás a reakció.
Szerinte azért retteg tőlük a hatalom, mert itt vannak, és maradnak is még egy jódarabig.
Helyszíin tudósítónk szerint Jeszenszky Zsolt, ahhoz képest, hogy keveset szerepelt eddig politikai tömegrendezvényen, érzi a ritmust, és profi módon fújoltat és éljeneztet.
Mindenki merjen beszélni, mondta Jeszenszky Zsolt, aki a szólásszabadság fontosságát hangsúlyozta. Le kell törni a hallgatás falát, mert csak így szűnhet meg a hazudozás és a gyűlölködés, amit az MSZP-SZDSZ koalíció szít, mondja.
Nem érti, hogy miért dugják sokan a fejüket a homokba. "Én egy elég liberális csávó vagyok, de nem szavaztam Demszky Gáborra" - mondja, de amikor azt említi meg, hogy Budapest - Demszky szerint - liberális város, akkor ismét nagy pfujjolás kezdődött. Kifejti, hogy a gondolkodás szűnik meg a liberalizmusból, és csak egy-egy szóval illetik ellenfeleiket.
Philip elárulja, hogy Jeszenszky Zsolt nem véletlenül Jeszenszky. A műsorvezető arra utalt, hogy a lemezlovas rokona az Antall-kormány külügyminiszterének, Jeszenszky Gézának.
Schmitt Pál a színpadon. Köszönetet mondott az embereknek azért, mert tíz napja kimennek a Kossuth térre. A rendőröknek, a Hír tévének is köszönetet mondott. Jóleső érzés, hogy a fehér szín viselésére szóló felhívásának van eredménye, mondta.
Az embereknek tényleg elegük van a hazugságból, a rendbontásból, mondja a Fidesz alelnöke. "Mi a szabadság oldalán állunk" - folytatja. Elmondja, egyetértenek Sólyom László államfő megállapításával, miszerint a kormányfő miatt az ország morális válságba jutott. "Mondjon le, mondjon le" - skandálja a tömeg.
Azt javasolta a kormány tagjainak, hogy képzeletben iratkozzanak be az általános iskolába, és akkor megtanulhatnák, hogy a kisdobos mindig igazat mond. "Néhány kormánytag még kisdobos sem lehetne" - mondta.
Schmitt Pál európai élményeiről beszél. Szerinte értetlenül nézik Brüsszelben, hogy egy miniszterelnök hazudik az országnak, hazudik az uniónak. Kollegái azt mondják, ha ez náluk történne meg, a kormányfőt elzavarná a népharag.
Arról beszélt, hogy zéró tolerancia van érvényben a sport világában a csalókkal és a doppingolókkal szemben. A közéletben is a csalók és a hazudozók megbélyegzésére van szükség a többség, az igazak védelme érdekében, mondja.
Még be sem fejezte beszédét Schmitt Pál, a tüntetők tömegesen elindultak hazafelé, jelentette helyszíni tudósítónk.
Európában csodálkoznak azon, hogy 16 évvel a rendszerváltás után chartát kellett indítani az igazság védelme érdekében, mondja Schmitt Pál. Lamperth Mónika beszédét idézi fel, és hozzáteszi, hogy ez egyáltalán nem csak az ország belügye.
Schmitt Páltól azt is kérdezik, hogy tényleg égetjük-e az európai zászlót. Ő megnyugtatja az aggódókat, hogy a zászlóktól felvidül a magyar emberek szíve. Nemhogy nem égetik, hanem nagy becsben tartják. Visszafogott taps.
Schmitt Pál megismétli azt a pár nappal ezelőtti hírt, hogy a nyolc legjobb EP-képviselő között két fideszes van. Ez szerinte csattanós válasz a fideszeseket érő szocialista vádakra.
A Fidesz alelnöke végezetül az egység gondolatáról kezd szónokolni. Szerinte az összefogásnak, az egységnek köszönhető az elsöprő önkormányzati győzelem. "Nemcsak sokan voltunk, hanem elegen is" - mondta.
Schmitt Pál is hőzöngésre tudja bírni a tömeget, amikor Budapest főpolgármesteréről kezd beszélni. Nevük kimondása nélkül bírálta Katona Kálmánt és Zsinka Lászlót is, mert szerinte miattuk nem sikerült a polgári oldalnak győznie Budapesten.
"A 24. órában vagyunk" - mondja, majd hozzáteszi, hogy egy nemzeti egységkormány képes lenne a válság kezelésére. Szakértelemre, őszinteségre és bizalomra lenne szükség, hangoztatta.