Hivatalos személy elleni erõszak kísérlete vagy közúti veszélyeztetés? Akár így, akár úgy, 12 évig terjedõ szabadságvesztést kaphat a veterán harckocsis.
Négy gránátot lőttek ki az Erzsébet hídi tömegre, mire a tüntetők jó része futásnak eredt. Amikor látták, hogy nem mozdulnak a rendőrök lassan visszaszivárognak.
Legalább harminc nagyméretű poroltót kaptak a rendőrök.
Egy csoport a budai hídfőnél elindult buszt foglalni. A kb. tíz fiatalból álló csoportnak egy idősebb fréfi azt magyarázta, hogy anyag kell a barikádba. "Lehetne taxi, de azt nem lehet, mert az a sajátja, de a buszos az leszarja. Az kiszáll, és leszarja" - mondta az idősebb férfi.
Folymatosan érkeznek a rendőrök a Ferenciek terére.
A budai csoportból öt-hat ember beállt a busz elé, a busz meg is állt, majd megjelent egy rendőrautó, mire a tüntetők továbbengedték a buszt. A rendőrautó is továbbment, a rendőrök nem intézkedtek. A hídfőnél lévő parkban az összes térelválasztó vasoszlopot kiásták, és vonszolják a hídhoz.
A rendőrök készülnek az ostromra, maszkot húznak a fejükre, sorokba rendeződnek, és már néhány könnygázgránátot is kilőttek a tömeg felé.
Egy fiatal lány állt fel a barikádra, és beszédbe kezdett arról, hogy a tüntetők "fegyvere a szívük", de senki sem figyelt rá. "Azt akarom, hogy figyeljetek ide" - kezdett el sikongatni, mire a körülötte állók kinevették. "Ez nem a Kossuth tér!" - mondták neki.
A híd budai oldalán - ahol a tüntetők átlagéletkora kb 17 év -, nincs nyoma annak, hogy a rendőrség átlaroló hadművelet tervezne, elhúz pár percenkét egy rendrőautó, de nem áll meg. Többször elterjedt a tüntetők között ma, hogy vidékről is megindultak az emberek. Ennek első konkrét bizonyítékát a budai hídfőnél találtuk, ahol egy komáromi csoport jelent meg, de ők hamar átmentek Pestre. Elterjedt a hír, hogy a Hegyalja út felől megindutak a rendőrök.
2002. július negyedikén már egyszer elfoglalták kormányellenes tüntetők az Erzsébet hidat. A Lelkiismeret '88 csoport csütörtök reggeli, be nem jelentett, a szavazatok újraszámlálását követelő Erzsébet hidi akciójának négy óra multán a rendőrség beavatkozása vetett véget. A forgalmat akadályozó tüntetőket a hídról a pesti és a budai oldalra szorították le a rendőrök. Az autókat trélerekkel elszállították, a forgalom 12 óra után néhány perccel indulhatott el újra. A híd két oldalára szorult tömeg ezután a Kossuth térre indult, hogy ott folytassa tiltakozó akcióját.
A Kossuth térről délután hat óra után kétfelé választották a tömeget, majd elkezdték kiszorítani a tüntetőket a térről. A tömeg kisebb összecsapások, kukaborogatás és néhány letartóztatás után negyed tízkor érte el a Bajcsy-Zsilinszky utat, majd a több száz fős tömeg a Nyugatin és az Oktogon és a Rákóczi úton keresztül az Astoriára értek, de amikor vissza akartak térni az Erzsébet hídra, a rendőrség éjjel fél tizenkettő körül könnygáz és gumibot használatával a tömeget szétoszlatta. Délután és este a rendőrség összesen 25 embert állított elő, éjjel több résztvevőt elszállított.
Újabb szónokot nevettek ki a barikádon. Egy kopasz, fehér inges, fekete öltönyös férfi, akit három nagydarab kopasz ember vezérnek nevezett, felállt az Erzésbet hídi barikádra, majd beszélni kezdett. "Hát ez meg ki?" - kérdezték a tüntetők közül, majd valaki válaszolt: "Hát Petőfi!", mire sokan nevettek. Tudósítónk az újdonsült vezér beszédét nem hallotta, mert a többi tüntető vascsövekkel kezdte verni a barikádot, mire a szónok egyik testőre orrba vertek egyiküket.
Megérkezett egy hóekés autó is Ferenciek terére, valószínűleg ezzel takarítják majd el a híd lábainál felépített barikádokat.
Több százan hagyták ott a pesti hídfőnél emelt barikádot Buda felé, az erődítménynél már csak ezren lehetnek legfeljebb. Kifárasztásra játszhatnak a rendőrök.
A Hegyalja úton egy rendőrautó áll keresztbe, ami nem engedi a forgalmat a híd felé. A hír szerint nagyon sok rendőr érkezik a budai hídfőhöz.
Gyülekeznek a rendőrök az Erzsébet híd budai hídfőjénél is. A Tabánnál is megjelent egy hóekés jármű, valószínűleg a budai hídfőnél épített barikádot fogja elbontani. A budai hídfőnél egy vízágyús jármű is megjelent.
A hóekés autó nagyon könnyen áttörte az Erzsébet híd budai hídfőjénél épített barikádot.
Könnygázgránátokkal terítték be az Erzsébet híd pesti oldalán álló barikádot és vízágyút is bevetettek a rendőrök alig valamivel azután, hogy a budai oldalon a hókotró áttörte a barikádot. A tömeg Pesten szétfutott, a hídon csak füst látható, a barikádnál már senki sincs, a híd is gyakorlatilag üres.
Óriási csapatokkal nyomultak be az Erzsébet hídra a rendőrök a budai oldalról, több csapatszállító teherautó és busz is felhajtott a térre. A pesti oldalon a Váci utca felé menekül a többség. A pesti oldalon emelt barikádot csak pár perces küzdelem után tudta áttörni a hókotró. A hídon alig maradt tüntető.
Negyed órája az egykori barikád helyén kettős rendőrsorfal áll, Pest felé néz. 20-25 fős csoport áll Budán, és békésen nézik az eseményeket. A rakparton kb. 40 ember áll. A pesti könnygáztól még Budán is köhögnek.
Egy tüntető tudósítónknak kifejtette, hogy nitogéntartalmú műtrágyát kéne tenni a Molotov-koktélokba, meg szögeket, illetve nem értette, miért nincs valaki, aki egy vascsőbe robbanószert meg szögeket tesz, és dobja az egészet a tűzre. Kifejtette, hogy kövekkel megrakott Kamazokat kellene hozni vidékről, és azokat nekivezetni a rendőröknek. A tüntető a beszélgetés után nem sokkal egy A8-as, CD matricás Audival távozot a helyszínről, kedvesen integetve tudósítónknak.
Mivel nem jelzik, hogy nem lehet, a Gellért tér felől érkező autósok egy része simán felhajt a hídra, hogy aztán egy nagy csapat rendőrrel találja szemben magát.
Feltehetően a tüntetők közül rabolták ki a Subvibe nevű ruhaboltot az Irányi utcában. A tulajdonos szerint sok mindent elvittek, a behatolók a kirakatüveget törték be.
A rendőrök, miután megszállták az Erzsébet hidat, kisebb, 8-10 fős csoportokba oszlottak, és így keresik tovább a tüntetőket. Tudósítónk két személyt is látott, akiket nagyon megvertek. A rendőrcsapatok akciófilmben látható taktikával közlekednek, elől egy gumilövedékes puskás megy, és előbb kinéz a sarok mögül, majd, ha tiszta minden, követik társai.
Erzsébet hídon minden csendes, béke van. Kisebb rendőrcsapatok keringenek a környező utcákban, néhány, legfeljebb húsz embert elő is állítottak.
Az Erzsébet hídtól a Szabadság híd felé, a Belgrád rakparton vonulnak a rendőrök kedd hajnalban két órakor. A rendőrök nemcsak az úttesten vonulnak, hanem átvizsgálják a Dunán lévő stégeket és az ott horgonyzó hajókat is. (MTI)
Az Erzsébet híd alatt egy bomberdzsekis fiatalt fogtak el a rendőrök, azt bizonygatta, hogy csak véletlenül járt arrafelé. Mikor ez nem használt, szidalmazni kezdte a rendőröket, mire egy arra haladó rendőr tomfájával hasba akarta vágni, de társai kérték, hogy ne tegye.
Tudósítónk látta, amint egy rabomobilba beszállítanak 12 főt az Erzsébet híd pesti oldalán a barikádoknál. Az előállítottak megbilincselt fiatalok voltak.
A Váci utca a Fővám tér irányában csendes, csak néhány felborított pad, napernyő jelzi, hogy nagyobb csapat randalírozott arrafelé.
Összesen száz sérültet szállítottak kórházba hétfőn és kedd hajnalban a mentők, többségük tüntető, de van köztük néhány rendőr is.
Nagy a rendőri készültség a Kálvin térnél, de tüntető sehol, jelenti az Index a helyszínről.