Eltiltották Bácsfit az egyetemtől
További Belföld cikkek
-
Tovább gyűrűzik a feszültség a Velence Korzó körül - Tíz éve úgy születnek határozatok, hogy eltakarják a rendszer bűnét – vélik a gyermekvédelmi szakemberek
- Bárándy Péter: Varga Juditon olyan presszió volt, aminek nem tudott ellenállni
- Mindent beismert a férfi, aki neje levágott ujjával netbankozott: „A tettem megbocsáthatatlan”
- Cáfolja Hankó Balázs állítását az ópusztaszeri emlékpark igazgatója
Régészet, egyiptológia, filozófia
Az egyetem - amelynek Bácsfi régészetből és egyiptológiából a negyedik, filozófiából pedig másodéves hallgatója - tavaly novemberben tájékoztatta Bácsfit arról, hogy fegyelmi eljárást indít ellene.
Az egyetem méltósága
![]() |
| Forrás: Demokrata |
Előállítás, rendzavarás
Az ügyvéd elmondta, hogy Bácsfi elen jelenleg önkényuralmi jelkép használata miatt folyik eljárás, valamint volt két szabálysértési ügye is. Október 8-án a Terror Háza elől állították elő rendzavarás szabálysértése miatt, október 23-án pedig a gyülekezési jog megsértése és rendzavarás miatt állították elő, szórólapterjesztés közben. Januárban a rendőrség azért állította elő Bácsfit, hogy a Rákoskeresztúri Újköztemetőben ne tarthasson megemlékezést Szálasi Ferenc sírjánál.
Kárpáti József közölte, a határozat kézhezvételétől számított nyolc napon belül fellebbezhetnek a határozat ellen, és ezzel élni is fognak. Mint mondta, a másodfokú fegyelmi tárgyalást az egyetemen belül alakult fegyelmi tanács fogja tárgyalni, és még ennek a határozata ellen is élhetnek jogorvoslattal, bírósághoz fordulhatnak. Csak a határozat jogerőssé válása után lehet megtiltani Bácsfi Diánának, hogy vizsgázzon.
Az egyik meleg, a másik nyilas
Tavaly a Károli Gáspár Református Egyetem tiltott el egy diákot tanulmányaitól. Akkor az volt a kizárás oka, hogy a fiatalember nyiltan felvállalta homoszexualitását. Bővebben > > >
