'Ittatok már Nescafét ásványvízből?'
További Belföld cikkek
- Sztrájkba léphet több budapesti szakszervezet, ha nem lesz költségvetése a fővárosnak 2025-re
- Már január 1-től eltűnhetnek az unión kívüli vendégmunkások Magyarországról
- Lézerfénnyel vakítottak el egy pilótát Győr közelében
- Nem bírt el a vizes úttal a sofőr, darabokra törte az autóját
- Feljelentést tett Zugló polgármestere, százmillió forintos kár érhette az önkormányzatot
Még ebben az évben
A júniusi kánikula miatt a Budapest mellett fekvő kisváros vízfogyasztása a háromszorosára nőtt. Az ebben az időszakban szokatlan szárazság mellett a nyári szabadságolások sem kezdődtek el, így fogyhatott el a víz. A fele ekkora településre tervezett vízellátó rendszer csődöt mondott, tizenöt-húszezer embernek nem jut víz Érden. A négy tározóból kettő rögtön kiürül, amint egy kis víz jut bele. A vízügyi szakemberek szerint igazi megoldást az hozhat, ha majd jövő nyáron hozzákezdhetnek a hetvenmillió forintba kerülő fejlesztésekhez.
Ellocsolják az ivóvizet
A lakosok vízellátását addig a főváros segítségével oldják meg. Az érdi vezetők Demszky Gábor főpolgármestertől kértek egy lajtos- és hat vízadagolókocsit. A kialakult helyzetért Csőzik az eddig elmaradt fejlesztéseket okolja, melyeket már öt-hat évvel ezelőtt el kellett volna végeznie a környékbeli önkormányzatok alkotta Érd és Térsége Vízközmű Kft.-nek (ÉTV).
"Társaságunk feladata a rendszer üzemeltetése, víz nélkül azonban ez lehetetlen" - mondja Tóth Tibor, az ÉTV vezérigazgató-helyettese, aki szerint nem alakult volna ki vízhiány, ha a kertes házakban élők nem locsolják el az ivóvizet. Érden két napja van vízkorlátozás, a locsolási tilalmat megszegők ötvenezer forintra bírságolhatók. "A rendszer fejlesztése az önkormányzatok feladata" - hárítja el a felelősséget a vezérigazgató-helyettes.
Az Érd és környékén élők (a vízhiány Törökbálint, Diósd és Budaörs egyes részeit is érinti) az enyhülést várják. A meteorológusok szerint jövő hét elején lesz eső és kisebb lehülés. A reggeli zivatarzóna ezt a térséget elkerülte.