Jövőre 50-60 milliárddal kevesebb juthat az egészségügyre

2008.10.10. 15:59
Bár az Egészségügyi Minisztérium cáfolta, a Health Capital elemző és tanácsadó cég szerint a költségvetés tervezete szerint jövőre reálértéken közel 50 milliárd forinttal kevesebb jutna az egészségügyre. A vita a költségvetés tervezetéről szól, amit a pénzpiaci válság miatt épp most újraír a kormány.

Az Egészségügyi Minisztérium csütörtökön közleményben cáfolta a Fidesz állításait arról, hogy jövőre 40-50 milliárd forintot vonnak ki az egészségügyből. Szijjártó Péter a kormány által szerdán bejelentett tervekre reagált, amely az egészségügy átalakítására vonatkoztak. A Fidesz szóvivője szerint a Székely Tamás miniszter által bemutatott program mára teljes mértékben értelmét és hatályát vesztette, hiszen kiderült, hogy a kormány jövőre reálértéken 40-50 milliárd forinttal kevesebb pénzt szán az egészségügyre, mint idén.

A minisztérium közleménye szerint Szijjártó nem mondott igazat, hiszen a 2008. évi költségvetés egészségügyi kiadásainak 1312 milliárd forintról 2009-re 1399 milliárd forintra nő, ami 6,6 százalékos növekedést jelent.

Baraczka Mariann, a Health Capital elemző és tanácsadó cég vezetője, az Egészségügyi Minisztérium korábbi szakállamtitkára szerint azonban a költségvetésről szóló tervezetből az olvasható ki, hogy nominálisan ugyan emelkednének a kiadások, reálértéken azonban legalább 2,5 százalékos csökkenés mutatható ki jövőre. Ez számításaik szerint közel 50 milliárdos kivonást jelentene az ágazatból.

Az elemző szerint érthető, hogy a minisztérium megpróbál olyan adatokat közzé tenni, amelyek igazolják álláspontját, de ha a 2008-as elfogadott költségvetés adatait hasonlítjuk össze a 2009-es tervezettel, abból más olvasható ki.

A 2008-as tervezett kiadási összeg - vizitdíj és a rokkantsági nyugdíj nélkül - a minisztérium által megadott 1312 milliárd forinttal szemben 1371 milliárd forint volt. Így a 2009-re tervezett 1399 forint csak 2 százalékos növekedést, reálértéken legalább 2 százalék csökkenést jelent.

Míg például a minisztérium a gyógyszerkasszánál jövőre 6,5 százalékos növekedésről beszél, a tanácsadó cég szerint 348 milliárd volt a 2008. évi tervezett gyógyszerkiadás, a 2009. évi pedig 349 milliárd, ami mindössze 0,3 százalékot jelent nominálisan.

A Health Capital szerint a gyógyító-megelőző ellátásoknál is csak 3,35 százalékos emelkedés várható a tárca által megadott 7,5 százalékos növekedéssel szemben. A 3,5 százalékos emelés azonban nem tudja fedezni a 4,3 százalékosra tervezett infláció okozta többletköltségeket, állítja Baraczka Mariann.

Az elemző cég már korábban felhívta a figyelmet arra, hogy elveszhet az egészségügyi reform eredményeképpen a társadalombiztosításban jelentkező 50-60 milliárd forintos többlet. Ebből fedezné a kormány ugyanis a tervezett járulékcsökkentést.

A Health Capital szerint járulékot úgy lehet csökkenteni, ha az állam eközben növeli a nem járulékfizető, de biztosításra jogosult személyek (nyugdíjasok, egyetemi hallgatók, munkanélküliek stb.) utáni fejkvóta alapú állami befizetéseket. Ez a fejkvóta alapú állami befizetés azonban a jövő évi költségvetés tervezetében még az infláció mértékében sem emelkedik.

A kormány csütörtökön jelentette be, hogy a pénzpiaci válság miatt újratervezi a 2009-es költségvetést. Az egyelőre nem tudható, ez hogyan érinti majd az egészségügyi fejezetet. Az Index információi az új költségvetésről itt>>>.