Lamperth főtanácsadója cégtársa volt az EU-rajzfilmek producerének
További Belföld cikkek
- Ujhelyi István: Megérintette a Fideszt a bukás szele, olyan folyamatok indultak el, amire 30 éve nem volt példa
- Dúl a kommentháború: Menczer Tamás, Kocsis Máté és Magyar Péter esett egymásnak a magdeburgi tragédia miatt
- Hatalmas torlódásra kell számítani az M3-as és az M5-ös autópályákon, az M1-esen akár két órával is nőhet a menetidő
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
Bár Gát György legendásan jó üzleti szimatára hivatkozott, amikor kiderült, hogy az általa megszervezett cégcsoport már fél évvel az EU-rajzfilmre kiírt közbeszerzés előtt belekezdett a gyártásba, az Index információi szerint azonban egyik régi üzlettársa a pályázatot kiíró Belügyminisztérium főtanácsadója. A Lamperth Mónika mellett dolgozó Szirtes József közös cégben tevékenykedett a filmes producerrel, sőt több szocialista politikus kampányában is együtt szerepeltek. Az EU-rajzfilm ügyeit pedig éppen a miniszter másik főtanácsadója kezelte.
A 174 milliós Belügy- és Külügyminisztérium közös projekt szűk határidői miatt már a kiírásakor, idén márciusban tiltakoztak a jelentősebb hazai rajzfilmstúdiók. Több cég azzal a feltételezéssel kérte a magyar rajzfilmipar egész éves állami támogatását meghaladó összegű közbeszerzés vizsgálatát, hogy a Gát György vezette konzorcium, a Giromedia Reklám és Kereskedelmi Kft., az Animation.hu Stúdió Filmkészítő és Forgalmazó Kft., valamint a Super Fly Films Inc. már hónapokkal a pályázat megjelenése előtt belekezdett a munkálatokba.
Bár Gát György a sajtónak elismerte, hogy a kérdéses időpontban már "gőzerővel" készültek a filmek, később ezt üzleti megérzésével magyarázta. "Én körülbelül hat hónappal ezelőtt, azt gondoltam, hogy ez üzlet, én produkciókat értékesítek, sorozatokkal foglalkozom, nyilvánvalóan adekvátan azt gondoltam, hogy csináljunk valamifajta sorozatot" - nyilatkozta két hónappal a közbeszerzés kiírása után.
Hátha szükség lesz rá
Egy interpellációra reagálva Kovács László külügyminiszter is úgy vélte, önmagában nem kifogásolható, hogy "valaki elkezd csinálni minden felhatalmazás nélkül valamiféle rajzfilmet abban a reményben, hogy hátha szükség lesz rá". A rajzfilmes szakmában komoly hullámokat vető ügyet később a Közbeszerzési Döntőbizottság is vizsgálta, ám kizárásra való okot csak a konkurencia pályázatában talált.
Fizetésképtelenség miatt
Az Index információi szerint azonban Gát György egykori cégtársa jelenleg éppen az egyik pályáztató tárca, a BM főtanácsadója. Szirtes József, aki Lamperth Mónika mellett tölti be ezt a tisztséget, 1997-ig a GSG Kft. (Gát-Szirtes-Görbe) fizetésképtelenség miatt kezdeményezett megszüntetéséig együtt dolgozott a filmes producerrel, sőt több szocialista politikus kampányában is közösen vettek részt. Szirtes ugyan nem szólalt meg az EU-s sorozat ügyében, de a projekttel kapcsolatban az ügy kirobbanásától, mint a témakör felelőse a miniszter másik főtanácsadója, Séllei Frigyes foglalkozott. Az Index megpróbálta az üggyel kapcsolatban kikérni Szirtes József véleményét is, de a főtanácsadó többszöri megkeresésünkre sem reagált.
A minisztériumok után az MTV is fizet
Mint emlékezetes, az Index beszámolt róla, hogy az állami megrendelésre készülő sorozatot másodszor is állami keretből kívánják finanszírozni. Az MTV kuratóriuma már foglalkozott azzal a tervezettel, amely szerint az uniós ismeretterjesztő rajzfilmsorozat tizenegy részéért a köztévé fizetne több tízmillió forintot. Gát szerint az MTV azért adna ekkora összeget az általa irányított vállalkozáshoz, mert a köztévé is jó üzletet lát a produkcióban.