Gát cége nyerte az EU-rajzfilm pályázatot
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Tavaly óta gyártják a rajzfilmet
Rajzfilmes körökben hónapok óta nyílt titok volt, hogy Gát György producer az Oscar-díjas, ám hosszabb sorozatokkal eddig soha nem próbálkozó Rófusz Ferenc bevonásával már tavaly év vége óta gyártja a csak februárban nyilvánossá tett pályázat filmjeit. Gát az egyik napilapnak nyilatkozva maga is elismerte, hogy "gőzerővel" folynak a munkálatok. Az előre legyártott pályázati anyagról tanúskodik az is, hogy az Index információi szerint a március 31-ei tenderbontásnál a Família Kft-s Gát vállalkozása, a Giromedia Kft, Animation.hu valamint a Super Fly Films konzorciuma már az eredményhirdetés előtti időpontra, április 5-re vállalta a sorozat első darabjainak szállítását.
Jogorvoslat előtt hirdettek eredményt
A február 12-én, eredetileg 11 napos határidővel kiírt közbeszerzés ügyében az egyik kizárt pályázó, a Focus Animation vezetője, Szabó Árpád a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordult. A Focus Animation azt sérelmezte, hogy pályázatában szereplő kiírási feltételeket túlteljesítve nem 3, hanem 7 hasonló alkotásról csatolt referenciát, a BM Beszerzési és Kereskedelmi Rt mégis a referenciák hiánya miatt zárta ki a versenyből. A cég producere, Szabó Árpád szerint ez csak úgy történhetett, hogy a kiírók nem olvasták el a dokumentumokat, mert ugyan valóban két levet csatoltak, de az egyikben 6 film ajánlása szerepelt. A Közbeszerzési Döntőbizottság arról értesítette a Focust, hogy megindította a jogorvoslati eljárást. A jogorvoslat az Index szerint még nem zárult le, de a győztest már kihirdették.
Az Index úgy tudja, hogy neves magyar cégek a szakmában ténykent kezelt Gát-győzelem miatt Keller László közpénzügyi államtitkárhoz fordultak.
Hány millió?
A bejelentés másik érdekessége, hogy azt húsvet előtt, hivatalzárás után tették közre. Az Index korábbi információi szerint a 35 részes rajzfilmre a külügy és a belügy mintegy 400 millió forintot szánt, ezt a belügy cáfolta, de pontos adatot azóta sem hoztak nyilvánosságra.