Leszavazta az MSZP az SZDSZ-es államtitkárt

2007.12.10. 16:32
Leszavazták az egészségügyi államtitkárt, miután Kincses Gyula Áder János interpellációjára válaszolt. Hét szocialista képviselő nemmel szavazott, 18-an pedig tartózkodtak, így történhetett meg, hogy Kincses Gyula válaszát nem fogadták el. Jövő héten szavaznak a több-biztosítós modellről.

Az Országgyűlés hétfőn nem fogadta el Kincses Gyula, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára válaszát, amit a fideszes Áder János interpellációjára adott. Az MSZP-frakcióból heten nemmel szavaztak, 18 szocialista képviselő tartózkodott.

Áder János interpellációjában arról beszélt, hogy idén június 30-ig a gépkocsin szállított súlyosan mozgássérült gyerek és kísérője is megkapta a kilométerenkénti 10,5 forint támogatást, július elsejétől azonban ezt az összeget a kormány a felére, bizonyos esetekben pedig a kétharmadára csökkentette.

A fideszes képviselő hangsúlyozta, a kormánypártok a választási kampányban azt ígérték, növelni fogják azoknak a családoknak a mindennapi biztonságát, akik a köz segítsége nélkül nem tudnának egyről a kettőre jutni. "A rideg valóság azonban az útiköltség-térítés csökkentése. Mekkora megtakarítást reméltek önök az útiköltség térítés csökkentésétől?" - tette fel a kérdést Áder János.

Kincses Gyula egészségügyi államtitkár válaszában azt mondta, ha az útiköltség térítésben a szabályozás túlzottan liberális, akkor indokolatlan kifizetések történnek, ha pedig túlzottan szigorú, akkor nem tudja kezelni az életszerű helyzeteket. Kitért arra, a jelenlegi rendelkezés nem teszi lehetővé, hogy a szülő akkor is kapjon utazási támogatást, ha a fogyatékkal élő gyermeke nincs jelen, vagyis ha a szülő a gyermekéért megy a gyógyintézménybe, vagy éppen onnan jön.

Ezt a problémát úgy kezeli a kormány, hogy a készségfejlesztő intézménybe járó gyermekek számára az oktatási tárca keretéből kell megoldani a támogatást; ez 2009. január elsejétől léphetne életbe, mondta az államtitkár.

A kérdés bizottság elé megy

Válaszát sem az ellenzéki képviselő, sem az Országgyűlés nem fogadta el. A Ház 107 igen, 103 nem, 18 tartózkodással utasította el a választ. Az SZDSZ-es Világosi Gábor levezető elnök bejelentette, hogy a kérdést kiadja az egészségügyi bizottságnak.

Az SZDSZ által delegált államtitkár leszavazásához hét szocialista képviselő "nem" szavazata is hozzájárult: az MSZP-frakcióból Faragó Péter, Garai István, Karsai József, Keleti György, Lombos István, Steiner Pál és Török Zsolt egyaránt elutasította Kincses Gyula interpellációra adott válaszát. Az ellenszavazatnak számító 18 tartózkodás is a szocialista képviselőcsoportból érkezett. A teremben ülő szabd demokraták közül nem szavazott például Gusztos Péter és Hankó Faragó Miklós sem.

A leszavazás után többen is felkapták a fejüket, hogy a szocialisták ezzel is keménykedni akartak a jövő hétfői egészségbiztosítási átalakításról szóló végszavazás előtt, koalíciós forrásaink szerint azonban nem erről van szó. "Félreértés történt, mert Áder János egy olyan új változtatásra hívta fel a figyelmet, amiről maguknak a koalíciós politikusoknak sem volt sok információjuk." Katona Béla, az MSZP frakcióvezető-helyettese az MTI-nek nyilatkozva szerencsétlen esetnek nevezte Kincses Gyula egészségügyi államtitkár leszavazását.

A képviselők nem értették

Véleménye szerint ez azért történhetett meg, mert "több szocialista képviselő nem értette meg pontosan, miről is van szó". Katona Béla hozzátette: Áder János (Fidesz) ferdített, és nagyon határozottan adta elő álláspontját, míg az egészségügyi államtitkár érvelését nehezen lehetett érteni.

Kincses Gyula a történteket azzal indokolta, hogy "egy bonyolult történetet nehéz három perc alatt elmagyarázni." Megjegyezte, az utazási költségtérítés nem csökkent ebben a ciklusban, bár elismerte, hogy egyes speciális helyzetű családok nem egészségügyi célú támogatása nem megoldott. Hozzátette, ezt a következő évben meg fogja oldani az oktatási tárca. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy akiknek egészségügyi okokból kell orvoshoz utazniuk, azoknak nem csökkent az utazási költségtérítése.

A szocialista tartózkodásokra, illetve nem szavazatokra Kincses Gyula úgy reagált, hogy a képviselők szabad döntése, hogyan szavaznak.

Török Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője azt mondta, azért szavazott nemmel, mert ezt egy szakmai kérdésnek tartja, és döntésével a fogyatékossággal élő gyermeket nevelő családok mellé állt. A kormánypárti képviselő szerint sem az ügy, sem a családok nem várhatnak 2009 januárjáig. "A gyermekeikről erőn felül gondoskodók nem eshetnek áldozatul a túlzott igénylések kiszűrését hivatott szabályoknak" - fogalmazott Török Zsolt.

Gulyás József, az SZDSZ országos tanácsának elnöke a testület szombati ülése után arról beszélt, hogy reményeik szerint az egészségügyi reform a szocialista kormánytagok szavazatai mellett az MSZP-frakcióból is megkapja a megfelelő mennyiségű szavazatot. A több-biztosítós rendszerről szóló szavazás december 17-én esedékes.

Nem ez volt az első

Ebben a parlamenti ciklusban már másodszor fordult elő, hogy az interpellációs időszakban egy kormánytagot leszavaztak. Az első leszavazott november 19-én Garamhegyi Ábel gazdasági és közlekedési államtitkár volt, akinek a KDNP-s Firtl Mátyás interpellációjára adott válaszát nem fogadta el az Országgyűlés. A GKM államtitkára akkor azt mondta - és ezt igazolta a szavazási lista is -, a leszavazás oka az volt, hogy nem volt elég kormánypárti képviselő a teremben.