'A Fidesz a friss keleti szél'
További Belföld cikkek
- Olyat tett az Üllői úton egy mercis, amitől megállt a forgalom
- Tömeges elbocsátás zajlik a főváros marketingcégénél
- Megszólalt az ügyészség a Till Tamás meggyilkolásával gyanúsított férfi letartóztatásáról
- Kijöttek az adatok: csaknem 20 ezren fordultak orvoshoz a múlt héten
- Csak óvatosan a Budai alsó rakparton, ha nem figyel, könnyen büntetés lehet a vége
Lélekben még fiatal demokraták
A gyűlést megnyitó Kövér László úgy fogalmazott, hogy a Fidesz most válik igazán komoly, felelősséget vállalni képes szövetséggé. Hozzátette ugyanakkor, hogy lélekben a Fidesz alapítói még mindig fiatal demokraták.
Tekintse meg képeinket! |
Kövér László bevezetőjét követően a gyűlésen felszólaltak a társszervezetek vezetői, köztük Harrach Péter, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ), Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület, Gyürk András, a Fidelitas, Szűrös Mátyás a "történelmi" Szociáldemokrata Párt, Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt és Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke.
"Friss keleti szél"
Helyszíni tudósítóink szerint nagy tetszést aratott a résztvevők körében Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnökének beszéde, aki kijelentette, "Magyarország szabadabbá válik, ha ismét Orbán Viktor lesz a miniszterelnöke". Az uniós politikus szerint a Fidesz ellenlábasai nem nagyon jeleskednek a gazdaságpolitikában és a közvélemény-kutatások is a Fidesz nagyarányú előnyét jelzik. Martens azt mondta, felismer még néhány arcot, akik lehetséges, hogy a '89 előtti rendszer katonái. Szerinte a régi nómenklatúra emelte azokat a kerítéseket és szögesdrótokat, amelyek az ország lakosságának szenvedéseit okozták. "Hadd tűnjenek most el a múlt sötét árnyaiban, ahonnan jöttek".
Martens kitért Medgyessy Péter miniszterelnök közös európai listás javaslatára is. "Ki agyalhatott ki ilyesmit? 1989 forradalma arról szólt, amikor nincs választási lehetőség?" - tette fel a kérdést Martens, aki szerint a Fidesz fényesen megnyeri majd az uniós választást. A néppárti elnök úgy véli, hogy a Fidesz a szabadság szeretét képviselte a rendszerváltáskor, ezért szeretné, ha az uniós választások után az Európai Parlament néppárti frakciójában a Fidesz képviselné a friss keleti szelet.
"Mintha kormányon lenne"
Schmitt beszédét követően a Jobb Idők Alkotókör tagjai adták elő a szövetség egyéves születésnapjára készített Egy nap süt ránk című indulót. A szimfonikus rockstílusban megírt dal - melyet Varga Miklós, Balázs Fecó, Komár László és Szabó Csilla adtak elő - refrénje szerint : "új útra lépünk, a múlt mégis velünk és együtt megyünk tovább".
Nemzeti petíciót indított el Orbán
Megszületett az első európai néppárt Magyarországon, ami 780 faluban és városban működik alapszervezeteivel. Kineveztek a 176-ból 167 választó kerületi elnököt, közülük 77-en teljesen újak, nem szerepeltek korábban országgyűlési választásokon. A párt tagjainak 42 százaléka nő, 58 férfi, a legidősebb a 1905-ben született - vonta meg a szövetséggé alakulás mérlegét Orbán Viktor.
Orbán szerint a Fidesz megerősítette és elmélyítette szövetségesi kapcsolatait, így az most "erősebb és egységesebb, mint valaha". Mint mondta, ezt most nem közvélemény-kutatási adatokra hivatkozva mondja, mert azokkal "csínján" kell bánni. "A közvélemény-kutatás olyan, mint a kölnivíz, szagolni szabad, meginni nem érdemes" - tette hozzá.
Klikk a képre!! |
A pártelnök azt mondta, hogy a nemzeti petícióra azért van szükség, hogy az egymilliós támogatóval rávegyék az Országgyűlést a jelenlegi költségvetés megváltoztatására, amely Orbán szerint jelenleg nem a biztonságos uniós csatlakozást szolgálja. "Ne kerteljünk" - mondta Orbán -"nehéz pillanatban csatlakozunk, elporladt a mindennapok biztonsága". A pártelnök hosszasan beszélt arról, hogy a rendszerváltoztatás fő célja az volt, hogy biztonságos és otthonos Magyarország jöjjön létre, ehelyett a bizonytalanság nő és a kiszolgáltatottság.
Dávid Ibolya nem ment el
Az MDF frakcióját, mint egykori közös Fidesz-MDF jelölteket, szintén meghívták a szombati szövetségi gyűlésre. A Fidesz rendezvényére azonban csak a fórumosok fele ment el. A meghívás ellenére nem volt ott a rendezvényen Dávid Ibolya pártelnök sem, akit pártja választmányi ülésére vártak.
A szövetségi gyűlésen a műsort Kudlik Júlia és Philip vezette, az eseményt a Hír TV élőben közvetítette.
|