A Fidesz tavasszal tartana népszavazást

2007.06.05. 20:14
A Fidesz szakértői szerint az AB keddi határozata azt jelenti, hogy akár már októberben megkezdődhet az aláírásgyűjtés a népszavazás kiírásához, és március végén vagy április elején meg is lehetne tartani a népszavazást. Ennek feltétele azonban, hogy a Fidesz olyan eljárási taktikát vessen be, amivel elérik, a végső döntés mind a hat, még aktuális kérdésben őszre csússzon át.

A Fidesz szakértői úgy számolnak, hogy októberben vagy novemberben kezdődhet el a párt által kezdeményezett hat népszavazási kérdésben az aláírásgyűjtés, és optimális esetben jövő március végén, április elején tarthatnák meg a népszavazást, derült ki a párthoz közel álló körökből.

Az Alkotmánybíróság (AB) kedden szabad utat nyitott a vizitdíjra, a kórház napidíjra, valamint a képzési hozzájárulásra vonatkozó népszavazási kezdeményezés előtt, azzal hogy, megsemmisítette az OVB hitelesítést megtagadó határozatát. Ugyanakkor a három másik kérdés aláírásgyűjtő íveit - a termőföldről, a kórházprivatizációról és a gyógyszerforgalmazásról - már korábban hitelesítette az OVB, így az ezekre vonatkozó gyűjtési határidő július 9-én lejár.

Októberben kezdenek aláírásokat gyűjteni

Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke keddi sajtótájékoztatóján világossá tette, hogy a hat kérdésben egyszerre akarnak népszavazást tartani. Így a Fidesznek mindenképpen meg kell oldania ezt helyzetet. A távirati iroda szerint a Fidesz szakértői olyan eljárási taktikával számolnak - akár a most lejáró három kérdés visszavonásával és újra benyújtásával - hogy a végső döntés mind a hat kérdésben őszre csússzon át.

A fideszes forgatókönyv szerint októbertől kezdődne a 120 napig tartó aláírásgyűjtés, majd a parlament és a köztársasági elnök döntése után, március végén, április elején lehetne a népszavazás.

A Fidesz szakértői szerint az aláírásgyűjtést egyébként sem lenne jó nyáron tartani, mert akkor nehéz megmozgatni a pártapparátust. Emellett úgy vélik, hogy egy tavaszi népszavazás politikai értelemben "valódi ütközet lehet" a kormány és a Fidesz között.

Október óta húzódik

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke tavaly október 23-án, pártja nagygyűlésén jelentette be, hogy a Fidesz népszavazást kezdeményez hét kérdésben.

Az eredetileg tehát hétigenes népszavazási kezdeményezésében az ellenzéki párt arra várt egyetértő választ, hogy az államilag támogatott felsőfokú tanintézményekben ne kelljen tandíjat fizetni. Az egészségügyet érintő területeken azt akarták elérni, hogy egészségügyi intézmények maradjanak állami, önkormányzati tulajdonban, hogy a háziorvosi ellátásért, fogászati ellátásért és járóbeteg-szakellátásért továbbra se kelljen vizitdíjat fizetni, és hogy a gyógyszereket továbbra is csak gyógyszertárban lehessen árusítani. Népszavazást akartak továbbá arról is, hogy a nyugdíjasok a jövőben is a hatályos törvényi rendelkezések szerint vállalhassanak munkát, valamint hogy családi gazdálkodót első helyen illesse meg elővásárlási jog termőföld vagy tanya vásárlása esetén. Végül célul tűzték azt is, hogy az Országgyűlés - a fegyelmi és kártérítési felelősség mellett - törvényben szabályozza a miniszterelnök és a kormány tagjainak speciális, objektív felelősségét a költségvetés túllépéséért.

Két kérdést elvetett OVB

Ebből a hét kérdésből az AB márciusi döntése alapján hármat - a termőföldre, a kórházprivatizációra, és a gyógyszerforgalmazásra vonatkozót - hitelesített az OVB.

A kormánytagok felelősségére, valamint a nyugdíjasok munkavállalására vonatkozó kérdésekben ugyanakkor az OVB megtagadta az aláírásgyűjtő ívek hitelesítését, amivel az AB is egyetértett.

A fennmaradó két kérdést - a vizitdíjra és a képzési hozzájárulásra vonatkozókat - az AB döntése alapján az OVB-nek újra kellett tárgyalnia. Mivel a vizitdíjról szóló kérdést arra hivatkozva utasította el az OVB, hogy költségvetést nem érinthet népszavazási kérdés, ezért az ellenzéki párt újrafogalmazva, a jövő évre vonatkoztatva nyújtotta be ezt a kérdést, valamint új kérdésként a kórházi napidíjról szóló népszavazási kezdeményezését.

Erről a két kérdésről, valamint a képzési hozzájárulásra vonatkozó kezdeményezések ügyében az OVB március végén, illetve április elején ismét elutasító döntést hozott. A Fidesz ezért ismét az AB-hez fordult, amely kedden azt állapította meg, hogy mind a három kérdés népszavazásra bocsátható.