Orbán: Lázad a szoborpark

2006.04.02. 13:36

„Valami elszabadult, lázad a szoborpark – mondta Orbán Viktor Fidesz-elnök a Kossuth térre hirdetett Magyar Szolidaritás Napján. – A múlt szobrai, amiket a rendszerváltozáskor eltávolítottunk, akiket a város szélére költöztettünk, most megpróbálnak visszalopakodni” – mondta Gyurcsány zuglói, egy egész toronyházat beborító óriásplakátjára utalva.

„Innen üzenjük minden magyar embernek, ébredjünk fel, vegyük észre mi folyik itt már megint, ébresztő Magyarország” – mondta Orbán, aki szerint többen voltak, mint négy évvel ezelőtt. Később Deutsch-Für Tamás azt írta, jóval többen voltak a másfélmilliónál.

A nemzet orvosa másról beszélt. „Tessék mosolyogni!” Mert a mosolygástól endorfin szabadul fel, ami megvédi a szív koszorúsereit a betegségtől. És akire rámosolyognak, annak is megvédi a koszorúsereit a betegségtől, és mindez teljesen ingyen van, mondta Mikola István, a Fidesz miniszterelnökhelyettes-jelöltje.

A nagygyűlésen narancssárga korongokat, és szintén narancssárga teasütiket osztogattak, Csintalan Sándor a közelben dedikált, Kerényi Imre komcsizott. A Kossuth térre a Fidesz szerint 1600 autóbusszal érkeztek vidékről.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A Fidesz a Magyar Szolidaritás Napját hirdette meg vasárnapra. A Kossuth térre és környékére több százezer embert várnak, közölte szombaton Deutsch-Für Tamás. A programot nem árulják el, annyi biztosnak látszik, hogy a rendezvény végén Orbán Viktor (aki családjával jelenik majd meg) mond beszédet, de úgy tudjuk Mikola István, és a Fidesz közismert plakátarca, Fata Jánosné is szól az egybegyűltekhez. Emellett, ahogy négy évvel ezelőtt is, a színpadon sok ismert arc lesz.

    A párt a rendezvényen adománygyűjtést szervez a Bethesda gyermekkórháznak és a mozgássérültek érdekvédelmi szervezeteinek, ezért arra kértek mindenkit, vigyen magával száz forintot.

    A helyszín a Kossuth tér és a környező utcák. A rendezvényen nem lesznek beléptetőkapuk, a színpadtól távolabb állók kivetítőkön nézhetik a műsort.

  • Orbán Viktor két hete, a Fidesz kongresszusán – egy nappal az MSZP bejelentése után – hirdette meg április 2-ára a Szolidaritás Napját a Kossuth térre, ahol a négy évvel ezelőtti választások második fordulója előtt már rendeztek egy több százezres nagygyűlést. Gyurcsány Ferenc kormányfő ezen a héten jelentette be, hogy titkosszolgálati információk szerint külföldi bűnözők merényleteket akarak elkövetni a választási nagygyűlések ellen.

    Ennek ellenére egyik párt sem mondta le vagy változtatta meg programját; szombaton a szocialisták tartottak az Andrássy úton köztársaságvédő nagygyűlést, vasárnap a Fidesz-szimpatizánsok gyűlnek össze a Kossuth téren.

  • Tömegbecsléstémában az MSZP tegnap feldobta a labdát azzal, hogy a saját nagygyűlését 350 ezer fősre becsülte, de a Pufajkás Turul is számolt egy kicsit. A Népszabadság számítása szerint a Fidesz rendezvényének helyszínére és a környező utcákra maximum 150 ezer ember fér el: a téren 86 870-en, a teret övező járdákkal együtt százezren. Ha a térbe futó utcák 100 méteres mélységben megtelnek, a napilap szerint még ötvenezer emberrel lehet számolni.

    A rendezvényről csak az MTI fotósa készíthet légifelvételt.

  • Már másfél órával a beharangozott kezdés előtt a demonstrációra igyekvőkkel volt tele a belváros. Sokan narancssárga dzsekiben, Változás 2006 feliratú táblákkal vonulnak. A demonstrálók buszai parkolnak a Bajcsy- Zsilinszky úton, a Fidesz közlése szerint 1600 busszal jöttek szimpatizánsaik vidékről.


  • Nézze meg képeinket!

    Többek között a Felvonulási téren parkolnak a Fidesz-gyűlésre érkezett buszok. Az egyik jármű vezetője arról számolt be, hogy a buszon adták össze a benzinre valót, egy másik azt mondta, hogy a párt finanszírozta a kirándulást. Negyed órával a Fidesz-nagygyűlés kezdete előtt hatszáz jármű parkolt a Városliget mellett.

  • A Kossuth téren felállított színpadon esztrádműsor zajlik. Borsod megye küldötteként jelent meg a színen Pataky Attila, az Edda frontembere, és előadta a Hűtlent, amelyet nem is olyan rég Gyurcsány Ferenc figyelmébe ajánlott.

    Somogy megye képviseletében a kaposvári illetőségű Vikidál Gyula (P.Mobil, Dinamit, P. Box) énekelt, aztán egy ismeretlen formáció a Falból (Pink Floyd) adott elő részleteket, majd következett Varga Miklós.

    A Biaritz kávéház előtt Csintalan Sándor nagy narancssárga papírkorongokat dedikál.

  • A téren Gyimóthy Gézával, a volt Torgyán-féle kisgazda párt egyik vezetőjével beszélgettünk. Gyimóthy elmondta, hogy három busszal jöttek fel Tatáról, ami „rendes komcsi környék volt”, de most már változni látszik a helyzet, amióta egy „nagyon rendes katolikus ember” a jelölt, Michl József személyében. Gyimóthy szíve mélyén mindig kisgazda marad, de drukkol a Fidesz jelöltjének.
  • A közönséget a Fidesz dicsőségtábláján lévő emberek, olimpiai bajnokok, művészek, közéleti személyiségek melegítették be. Mindenki egy-egy rövid üzenetet fogalmazott meg. Benkóczi Zoltán színész például azt, hogy „Hajrá, Magyarország!”.

    Somogyi Győző festőművész az „Éljen a Káli medence” című mondatot tartotta fontosnak elmondani. A Fidesz kongresszusán már hősként ünnepelt Szabad György azt közölte: „Szabad György vagyok, aradi születésű, tiszteljétek a tisztelnivalókat, tiszteljétek a polgári eljövendő felelős kormányunkat!”

    Mádl Ferencet és Mádl Dalmát megtapsolták, és felszólalt Eperjes Károly is, elszavalta József Attila A számokról című versét, majd rövid beszédét azzal zárta: hajrá Hegykő, hajrá Budapest, hajrá Győr-Sopron megye, hajrá Ninive!

    Az igazi meglepetés a Fidesz nyugdíjas plakátarca, Fata Jánosné, Irma néni volt. Fatáné azt mondta, ő büszkén vállalta, hogy a fotóit feltették a plakátokra, és nagyszűlőként, édesanyaként, nőként érzi, hogy szükség van a változásra.

  • Ingyen-teasüteményt kap mindenki a büfépultoknál. Az árak nem alacsonyak, de a narancssárga édességért nem kell fizetni. Tudósítónk 360 forintért vett magának fél liter ásványvizet és egy pogácsát, azután a letörendő luxusprofitról kezdett beszélni, miközben diktálta a tudósítását. Demjén Rózsi CD-jét kínálták neki egy zacskóból, egy zászlóárus pedig a kis zászlóját 1500, míg a nagyot 2500 forintért szerette volna kollégánkra tukmálni. Olyan zászlóárus is feltűnt a tömegben, aki kis méretű zászlókat forgalmazott darabonként négyszáz forintért.
  • Vajon nincs elég megfizethető árú énekes egy hétvégére, amelyen két párt is nagygyűlést tart? Munkatársunk a Fidesz színpadán felfedezett több olyan musicalénekest, köztük Borbás Erikát és Szomor Györgyöt, akik szombat délután még a szocialisták színpadán szórakoztatták a közönséget.
  • Csoóri Sándor arról beszél, hogy annak idején hatvan ember figyelte meg, később, a rendszerváltozás után pedig azt tapasztalta, hogy ez a hatvan ember ugyanolyan jogokat élvez, mint ő, az egykori megfigyelt. Hatvan egy ellen.
  • Egy hivatalos árus narancssárga baseballsapkát árul. Eredetileg 800 forintért adta a fejfedőket, de mivel nem tudott visszaadni, felemelte az árat ezer forintra, és így is eladott pár százat. Az árus szerint háromszázezren vannak a nagygyűlésen.

    Egy zászlóárus tudósítónknak beszámolt arról, hogy a tegnapi MSZP-gyűlésen is árult, de ott kevesebbet vásároltak. Igaz, ott is a címeres zászlókkal vonult ki. A dupla selyem zászló ára egyébként 3500 forint, "ez drágább, mint a konkurenciánál, de azok szimplák és csak nyomott rajtuk a címre". A selyem Fidesz-sál ára 1500. Árulnak még Heti választ és Wass Albert-kompatibilis szerzők könyveit.

  • A színpadon ül Tőkés László, Sunyovszky Szilvia, Buzánszky Jenő és Mészöly Kálmán futballista, Ákos, Raksányi Gellért és Kalász Márton, valamint a Fidesz választási szövetségeseinek képviselői, Lezsák Sándor, Jakab István, Farkas Flórián, Semjén Zsolt, Turi-Kovács Béla, Harrach Péter és Császár Antal.
  • „Jól vagyok, köszönöm” – nyugtatott meg mindenkit Mikola István. A nemzet orvosa szerint furcsa dolgokat beszélt szombaton a miniszterelnök, miszerint ők az elsők (április 1.) és a Fidesz a második. Mikola szerint nem lehet büntetlenül kettészakítani a nemzetet: fontos az, aki élenjár és az is, aki cipeli a keresztet.

    Beszélt még az egészséges nemzetről, a nemzetegyesítésről, a nemzeti kultúra ápolásáról, a szolidaritásról, a családok támogatásáról és a hit fontosságáról. „El akarnak bennünket és engem is lehetetleníteni, nem fog sikerülni” – szögezte le a miniszterelnökhelyettes-jelölt, aki papírról olvasta beszédét.

  • Mikola a koalíciós pártokra utalva azt mondta, most az egészségügyi közvagyonra és a földre fáj a foguk, elvitték a gázt, a villanyt, mutyiznak a gyógyszerpiacon, de beálltam az ajtóba, betettem a lábamat, a kórházakat nem adjuk, el az enyves kezekkel!

    Mikola kifejtette, nem kellenek az egymással versengő magánbiztosítók, mert azok nem az elesettek ügyét szolgálják. "Nem lesznek elsők és másodikak, nálunk mindenki egyaránt fontos", mondta.

    Ne sétálgassanak a fővárosi hölgyek, urak a budai gyermekkórház milliárdos ősparkjában, ne nézegessék a csodálatos épületet, ahol beteg gyermekek fekszenek - mondta Mikola, aki mindennapos testnevelést, egészségügyi oktatást követelt.

    "Ma megnyitjuk a magyar szolidaritás következő éveit, négyet, nyolcat és huszat. "

    Mikola Schmitt Pált idézte, aki azt mondta, csak együtt sikerülhet. De Mikola szerint mindehhez jókedv kell. "Tessék mosolyogni!" Mert a mosolygástól endorfin szabadul fel, ami megvédi a szív koszorúereit a betegségtől. És akire rámosolyognak, annak is megvédi a koszorúereit a betegségtől, és mindez teljesen ingyen van, zárta szónoklatát.


  • Klikk a képre!

    A színpadon Keresztes Ildikó ismerős refrént énekel. Hol is hallottuk ezeket a sorokat? Az MSZP kampánynótájából?

    Igen, igen, igen, mert éllni kell
    Igen, igen, igen, kiálts most fel
    Igen, igen, igen, aki hallja adja tovább

    Keresztes Ildikóval együtt igenigenigenel a színpadon Pataky Attila és Bayer Zsolt is, aztán a műsorvezető, Philip mindenkit megnyugtat, ők ezt a dalt már a 2004-es EP-kampányban is énekelték. „Akkor kétharmaddal nyertünk” – emlékeztet a műsorvezető.

  • Grosics Gyula szerint vasárnap egy újabb évszázad mérkőzése lesz, és nem lehet veszíteni. „Megnyerjük, megnyerjük, 6:3, 6:3!” – skandálta a tömeg. Az egykori aranycsapat kapusa azt mondta, egy hét múlva a családjával a Fideszre fognak szavazni. Grosics Gyula új évszázadot akar nyitni a magyarság történetében, „ideje, hogy vége legyen a sok szenvedésnek”. „Ott leszünk, ott leszünk!” – kiáltotta a tömeg.
  • Kerényi Imre rendező röviden beszélt: "Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog. A komcsi csalt, a komcsi csal, a komcsi csalni fog."
  • Kudlik Júlia arról beszélt, a nemzeti konzultáción azt tapasztalta meg, hogy ma Magyarországon egyetlen biztos dolog van, a bizonytalanság. „Az emberek nagyobbik része nem emberhez méltó körülmények között kénytelen élni, és ez nem csak az ő felelősségük. Nem a magyar ember az első és a legfontosabb Magyarországon” – mondta az egykori tévés műsorvezető. Aztán az összefogás fontosságáról kezdett beszélni. ”Sokkal erősebb, sokkal ősibb az, ami a magyar embereket összetartja, mint ami elválasztja őket” – mondja Kudlik Júlia, akinek a beszéde alatt drámai csend van. Aztán azt mondja, hogy az egységélmény mindannyiunkban benne van, az egységélmény földi neve a szeretet.
  • Szentmihályi Szabó Péter nagy tetszést aratott azzal a verssel, amely egy közelebbről meg nem nevezett politikusról szólt és akiről az is kiderült, hogy nem tudja magáról, hogy bolond.
  • A Kossuth téren lévő Gyurcsány-plakátok egy részét (korábban vagy most?) leszakították, vagy a nagygyűlésen osztogatott narancsszínű papírkorongot ragasztottak rájuk.
  • A Back 2 Black rövid koncertje után a tömeg elkezdi kiabálni, hogy „Viktor, Viktor!”. Philip megnyugtatja a skandálókat, hogy mindjárt, mindjárt. Schmitt Pál, a Fidesz alelnöke veszi át a mikrofont.
  • A tömegben valaki egy rúdra helyezett vécékagylót emelt fel, amelyben Gyurcsány Ferenc arcképét helyezte el. Sokan "kóbor kutya" vagyok feliratú pólókban sétálnak.

    A Nádor utcában egy férfi óriáskígyóval a nyakában sétálgatott. A boát bárki megsimogathatta, és ezer forintért közös fényképet is lehetett készíteni vele. Gazdája az MTI-nek elmondta, előző nap az MSZP nagygyűlésen dolgoztak a kígyóval.

  • Schmitt Pál alelnök, egykori olimpikonhoz méltóan, sportos hasonlattal indított: a nagy versenyek előtt átgondolták, megtettek-e minden tőlük telhetőt. Edzőik arra intették őket, hogy készüljenek tiszta eszközökkel, tartsák tiszteletben a szabályokat, és sose becsüljék le az ellenfelet, higgyenek az elvégzett rengeteg munkában és csapattársaikban.

    A sportoló-politikus ezután számot vetett, és tisztelettel adózott János munkabírása, Zoltán széleskörű tudása, Mihály önbizalma, Lajos ereje és magabiztossága előtt, és persze nem felejtette ki István, a csapat orvosának nevét sem.

    Schmitt Pál ezután azt javasolta a következő hétre: „Hívjunk fel néhány barátot, akikkel régen nem beszéltünk, és kérjük őket, menjenek el szavazni, a hívő emberek pedig mondjanak egy fohászt!”

  • „Kövér László vagyok, 46 éves pápai gyerek, legyen úgy mint régen volt, adjon Isten békességet, ezer áldást, reménységet s minden jót!”

    Áder János: „engem úgy is hívnak, hogy a csornai Charles Bronson. A mai délután hangulatát mindenki vigye magával! A jövő hétvégén, vasárnap kell elegen lennünk.”

    „Pokorni Zoltán vagyok, tanár. Hogy is volt ez régen? Miénk itt a tér, mert mi nőttünk itt fel, ez a tér, ez a város, ez a föld, a miénk is, és ezt mondjuk el, nekik is.”

  • „Egy könnycsepp a legsűrűbb dolog a világon, benne egyesül a szülők boldogsága, az édesanya öröme gyermeke esküvőjén, a fájdalom, amit szeretteink elvesztésekor érzünk” – mondta beszéde elején Orbán Viktor.

    „Vannak különleges idők, amikor különleges könnycseppek fordulnak ki az ember szeme sarkából – utalt a négy évvel ezelőtt elvesztett választások emlékére. – A 2002-es események azonban a közös hitet is előhívták, akkor született meg az a hit és erő, amely a Fidesz által létrehozott szövetséghez húzott sok honfitársat, ezt ünnepeljük a magyar szolidaritás napján.”

    Megrendítő érzésnek nevezte, hogy „még többen vagyunk, mint négy évvel ezelőtt”. Ezután arra hívta fel mindenki figyelmét, hogy honfitársaink ezreit fenyegeti az árvíz, és mindenkit arra kért, segítsen, ahol tud. (Gyurcsány Ferenc szombaton beszéde végén azt mondta, indul a Dunához homokzsákokat rakodni.)

  • „Négy éve azt mondtuk, hogy hiszünk a szeretet és az összefogás erejében, és akik ebben hisznek, azoknak a megpróbáltatások is javukra válnak – folytatta Orbán. – Miért kellett nekünk az összefogás ereje? Hogy amit 1998 és 2002 között építettünk, azt meg tudjuk őrizni. Meg akartuk őrizni a hitet, hogy kell lennie a világban egy erkölcsi rendnek, ami mindenkit oda helyez, ahova való.”

    „Ma azt látjuk, vannak dolgok, amik újra megpróbálnak beférkőzni az életünkbe, a múlt ilyenkor új ruhába öltözik. Olyan ez, mint amikor egy régi árut átcsomagolnak és csak otthon vesszük észre, hogy ugyanolyan hitvány, mint régen volt. Ma újra el akarják nekünk adni a XX. századot.”

    Az utóbbi hetekben hatalmas toronyházakat is beborító arcképek néznek felénk, utalt Gyurcsány hatalmas hirdetésére. „Mintha egyszer már találkoztunk volna ilyesmivel.” „Szobor, amit nem egy közösség állított tiszteletből, hanem olyan szobor, amit életében még valaki saját magának állítatott. Egy ma élő ember papírszobra, nagyobb, mint amekkorát Sztálin vagy Mao állítatott magának.” „Egy ember, egy program, egy papírszobor.”

  • „Valami elszabadult, lázad a szoborpark – mondta Orbán. – A múlt szobrai, amiket a rendszerváltozáskor eltávolítottunk, akiket a város szélére költöztettünk, most megpróbálnak visszalopakodni. Egy letűnt korszak, amelyről azt hittük, végleg eltűnt. most átöltözve, újracsomagolva vissza akar lopakodni a városba.” Orbán kitért a március 15-i kitüntetések átadására, amivel szerinte megcsúfolták az 56-os forradalmat, a rendszerváltás és március 15-e szabadságszellemét.

    Visszatért a szobrokhoz, és azt mondta: „A múlt szobrai kiszabadultak, és útban vannak a város felé.” Azok, akik idegen hatalmakat szolgáltak a magyarok ellenében, akik hallani sem akartak demokráciáról és szabad választásról, akik az utolsó pillanatig elhallgatták, hogy az ország csődben van. „A legnagyobb szobrot azok állíttatják önmaguknak, akik lelkileg a legkisebbek.”


  • Klikk a képre!

    A gyűlés slágertárgya idén nem a horgászbotra szerelt zászló vagy a nemzetiszín karkötő, hanem az ingyen osztogatott narancssárga kartonpötty.

    Bár a szónokok instrukciói szerint a pötty funkciója közös lengetés lenne, már a népünnepély első órájában megjelentek az alternatív felhasználási formák.

    A legtöbben nem egyszerűen tálcának és legyezőnek használták, hanem lenyűgöző ötletességgel kalapot, csákót állítottak össze belőle.

    Tekintse meg gyűjtésünket, és figyelje, milyen formában jelenik meg később a háztartásokban ez az ideológiai és praktikus tárgy.


  • Klikk a képre!

    Orbán Viktor arra figyelmeztette a fiatalokat, hogy a „szobrok” erőt demonstrálnak, és azt üzenik, senki ne merjen mást mondani, mint amit a hatalom elvár, senki ne merje kétségbe vonni, hogy a hatalomnak van igaza.

    „Innen üzenjük minden magyar embernek, ébredjünk fel, vegyük észre mi folyik itt már megint, ébresztő Magyarország.” Orbán ezután arra emlékeztette hallgatóságát, miért is mentek el tüntetni 1989-ben, miért vállalták a kockázatot, hogy megfigyeljék, lehallgassák vagy gumibotozzák őket.

    „Akkor is különbözőek voltunk, de egyvalamiben egyetértettünk, fideszesek, szabaddemokraták, MDF-esek, kisgazdák, szociáldemokraták, kereszténydemokraták: nem akarjuk vissza a múltat, a szobrokat, a limuzinszocalistákat.” Orbán szerint nem egy négyévente szokásos választásról van szó, amikor terrorveszélyre hivatkozva akarják elültetni az emberekben a félelmet.

    „Ők azt mondják, megvédik a köztársaságot, mi úgy emlékszünk, ezt a köztársaságot mi harcoltuk ki azok ellen, akik gumibotokkal védték a népköztársaságot és a szovjet megszállást” – fogalmazott Orbán.