Ezt akarták? Megkapják!

2007.12.07. 13:02
Szombaton mutatja be a Fidesz az Erős Magyarország című programját, amit Navracsics Tibor vezetésével egy év alatt állítottak össze. A program részleteit azonban elolvashatja most az Indexen.

Burkolt nyugdíjkorhatár-emelés

A Siker és szolidaritás fejezetből kiderül, hogy az alkotmányban rögzítenék a gyermekvállalás ösztönzését. Fontos szerepet adnak az anyáknak és a nagycsaládosoknak.

Kitérnek arra, hogy biztosítani kell a magánnyugdíj-pénztárakból való visszalépést az állami nyugdíjrendszerbe. A program burkoltan foglalkozik a nyugdíjkorhatár emelésével is: „Hosszútávon, legalább két évtized alatt, a fokozatosság figyelembe vételével határozzuk meg a nyugdíjkorhatárt.” Ingyenes internetet ígérnek a siketeknek és nagyothallóknak, felgyorsítanák az akadálymentesítést, felpörgetnék a sport- és szabadidős tevékenységek támogatását.

A sikeres városok mintája

A párt egyelőre a saját többséggel működő településeken akarja megmutatni, hogy mire képes. Sőt a program szerint, ahol már több ciklus óta a Fidesz kezében van a vezetés, „újszerű, innovatív megoldásokkal a legnehezebbnek tűnő feladatok” sem jelentettek akadályt. Kiemelt példa Tatabánya, mert a város „válságövezetből” vált az ország egyik „legdinamikusabban fejlődő nagyvárosává”, de a program írói Debrecenben, Karcagon, Zalaegerszegen, Sopronban, Szolnokon, Hódmezővásárhelyen, Vasváron és Kaposváron is találtak kiemelnivalót.

Az önkormányzat rendszerbe a Fidesz szerint a döntéshozatal hatékonyabbá tétele miatt kell beavatkozni: a nagyvárosok és a megyei közgyűlések ugyanis túlméretezettek, szükséges lenne a testületek létszámának csökkentése. A megyerendszer átalakításáról nem esik szó a programban, viszont egy új finanszírozási rendszerről igen. Az új rendszer természetesen meg fogja szüntetni az átláthatatlan, osztogató pénzügyi mechanizmusokat, viszont „világos összefüggést teremt a településen élők gazdasági aktivitása és a települési önkormányzat számára rendelkezésre álló források között”. Az adórendszert úgy alakítanák át, hogy az adófizető befizetett forintjaiból sokkal több maradjon azon a települése ahol él, mint eddig.

A Orbán-kormány idején jelentős problémát okozó Budapest, most sem kapott sok konkrét ígéretet. A program szerint a főváros jelenleg élhetetlenebb, piszkosabb és rendetlenebb, mint 1990 előtt, de ezen egy dinamikus, feladatorientált fideszes városvezetés már rövid távon is sokat segíthet.

A fejezet írói szerint a lényeg, hogy a párt az önkormányzatokban nap mint nap bizonyítja, hogy felkészülten várja a kormányzati felhatalmazást, hiteles politikájával a Fidesz képes lesz újjáépíteni az országot is.

Szektatörvény megint, iskolai szegregáció tiltása

A Fidesz belügyi programja egyszerre tartalmaz liberális és konzervatív elemeket is. A párt liberalizmusa a rendőrség megfékezésében és a civil szervezetek erősítésében látszik. „A rendőrség nem a hatalom ökle” írják, és azt ígérik, hogy szorosabb civil felügyelet alá kerül az erőszakszervezet. „A Fidesz nem fél a polgárok önrendelkezési jogától” – írják, és azt ígérik, hogy egyszerűbb lesz civil szervezeteket alapítani, kevesebb lesz a papírmunka velük.

A párt bevezetné a demokrácia-oktatást az iskolákban: a gyerekek megtanulhatnák, hogy milyen szabadságjogokkal élhetnek és hogyan. A tanárokat is tovább képeznék emberi jogokból, és közszolgálati műsorokat rendelne az állam e jogok népszerűsítésére.

A szöveg szerint ma nincs jogegyenlőség, mert vagyonnal és politikai kapcsolatokkal meg lehet úszni büntetéseket. Ezen javítanának, és a vagyonelkobzást, mint büntetési tételt többet alkalmaznák.

„A hit a legszemélyesebb ügy” – írják. A program kiáll állam és egyház szétválasztása mellett. Több pénzt ígér ugyanakkor a történelmi egyházaknak szociális és oktatási feladataik ellátására. Szerintük a kormány most hátrányosan megkülönbözteti ezeket az intézményeket. Felelevenítenék a kormányzásuk idején egyszer már elbukott szektatörvényt: vagyis szigorítanák az egyházalapítás jogát. A cél, hogy kiszűrjék a gazdasági célból létrejött egyházakat.

A cigányság felemelkedését oktatással és munkahelyteremtéssel képzelik el. Folytatnák a mostani kormány iskolai integrációs programját: a Fidesz törvénnyel kötelezné az iskolákat, hogy ne válasszák szét a cigány és nem cigány tanulókat. Erősítenék a tanórán kívüli iskolai programokat és felvételi előkészítőt indítanának a középiskolába készülő hátrányos helyzetűeknek. (Ez az elem hasonlít Nicolas Sarkozy arab diákokat segítő programjára.) Emelnék a cigányok egyetemi ösztöndíj-keretét is.

A cigánytelepeken vízvezetéket és utakat építenének. Aki dolgozik vagy tanul, az lakást is kaphatna. Egy szociális gondozó-hálózattal személyre szabott programokat indítanának.

Kiirtják a parlagfüvet

A környezetvédelmi programban különösen sok az általánosság. Megerősítenék a szennyezők ellenőrzését, de kevesebb hatóság működne a Fidesz-kormány alatt. Lakott területeken több lenne a zöld. A parlagfüvet egyszer és mindenkorra kiirtanák. Uniós pénzből fejlesztenék a szelektív hulladékgyűjtést.

Újraírnák a Vásárhelyi-tervet, az elmaradt árvízvédelmi beruházásokat befejeznék, több megújuló energiát használna az ország, de erre az EU egyébként is kötelezi Magyarországot.

Több embert a börtönökbe

Míg az emberi jogi fejezetben bővelkedtek a liberális elvek, addig itt a konzervatív értékek állnak központban. A Fidesz új Büntető Törvénykönyvet akar, ami szigorúbb lenne a mostaninál. Nem törölnék el a tényleges életfogytiglani büntetést. Növelnék a visszaesők, illetve a gyermekek és idősek ellen elkövetett bűncselekmények büntetési tételeit. A vandalizmus, a korrupció és a kábítószer-kereskedelem büntetéseit is súlyosbítanák.

A rendőrségen belül új csoportot állítanának fel a körözött személyek felkutatására. Nem világos, hogy milyen jogi eszközzel, de fellépnének a „sztárügyvédek” által segített bűnözők enyhe ítéletei ellen. Bevezetnék, hogy a bírósági tárgyalásokról hang- és képfelvételek készüljenek, hogy az utólagos panaszokat könnyebb legyen kivizsgálni.

A gépjárművek műszaki ellenőrzését szigorítanák, biztonsági övet szereltetnének a távolsági buszokra. Az ittas vezetők jogosítványát azonnal bevonnák, a gyorshajtókat szigorúbban büntetnék. Utóbbi törekvések a mostani kormányra is jellemzőek. A Fidesz emelné a bírák fizetését.

Egyesült rendőrség-tűzoltóság-katasztrófavédelem-határőrség

A Fidesz egyesítené a rendőrséget, a határőrséget, a tűzoltóságot és a katasztrófavédelmet (az első két szerv egyesüléséről már a mostani ciklusban döntöttek, ezt a jelenlegi kormány is akarja). Az új egyenruhás állomány tagjai kedvezményes lakáshitelt kapnának. A rendőri bürokráciát leépítenék, viszont több rendőrt küldenének az utcára. „A rendőr feladata nem elsősorban a bírságolás” – írja a program, és emberközeli, barátságos, megbízható rendőrséget ígér.

A hadseregre jóval többet költene a Fidesz, mint a mostani kormány. A NATO-nak ígért vállalásokat teljesítenék, nagy megrendelésekkel pörgetnék fel a honi hadiipart. E szervezetnél is kisebb bürokráciát akarnak.

A Fidesz programjába bekerült Simicskó István több éves javaslata az önkéntes tartalékos haderő bevezetéséről. Vagyis aki akarna, részt vehetne kiképzéseken, anélkül hogy hivatásos katonának kéne mennie. A titkosszolgálatokat teljesen átszerveznék. Az NBH vezetőit a Fidesz azonnal menesztené. A katonai elhárítást leválasztanák a hivataltól.

Kettős állampolgárságot a határon túliaknak

A Fidesz külügyi programja szintén kevés konkrétumot tartalmaz. Megerősíti a nyugati orientációt. A párt szerint a visegrádi országok közösen léphetnének fel, hogy az oroszokkal senki se kössön külön-megállapodásokat.

Az EU-n belül a munkavállalók szabad áramlásának követelése az egyetlen konkrét elem, amit kiemelnek. A Fidesz mindent megtenné Horvátország gyors csatlakozásáért.

A határon túli magyarokkal kapcsolatban a helyben boldogulás programját hirdeti a Fidesz. Ennek érdekében támogatja a párt az autonómia-törekvéseket és a kettős állampolgárság (2004 decemberében népszavazáson elutasított) bevezetését. Utóbbit különösen a kárpátaljai és a vajdasági magyarok miatt tartják fontosnak, akik nehezebben utazhatnak az EU területére, így Magyarországra is, mint a felvidéki vagy erdélyi magyarok.