Gyurcsány: Ki beszél húszszázalékos gázáremelésről?
További Belföld cikkek
- Vitézy Dávid: Nem gondoltuk, hogy Lázár szó szerint értette, hogy a vasúton sz*rból akar várat építeni
- Lánczi Tamás: David Pressman soha nem látott károkat okozott az amerikai–magyar kapcsolatokban
- Két baleset is történt az M3-as autópályán
- Átalakuló parkolás: Értem, hogy meg van szorítva a főváros, de ne rólunk húzzanak le minden bőrt
- Elítélték a közlekedési táblával autókat fenyegető férfit
Juhász Ferenc elmondta, hogy az utazás pontos időpontja attól függ, a koalíciós erők melyik napra tudják megszervezni az iraki leszállóhely és a Hillában lévő magyar tábor közötti légi szállítást. A miniszterelnök és a honvédelmi miniszter a Magyar Honvédség An-26-os katonai gépével utazik majd. Csak előző este fog kiderülni, hogy Irakban melyik repülőtéren szállhatnak le. Magyarországról egy-két ember fogja kísérni a kormányfőt, Irakban pedig a helyiek képeznek biztonsági gyűrűt a delegáció köré.
Azt mondta, "sok-sok vesztese lesz, bármi is a végeredmény". Utalt arra, hogy az ellenzék, Orbán Viktor Fidesz-elnök nem mutatta be törvényjavaslatát, amely megoldhatná a kettős állampolgárságról szóló népszavazás miatt kialakuló helyzetet. Ő azonban - mint mondta - megérti, hogy az ellenzék ezt nem teszi, hiszen szerinte is nagyon nehéz a megoldás. "Az egész magyarországi alkotmányos berendezkedés egy csomó gátat fog vetni" - hangsúlyozta a kormányfő.
Meg kell óvni
A kormány arra keres választ, hogy kit terheljen a gáz árának elengedhetetlen emelése, az adófizetőket, vagy a felhasználókat, jelentette ki Gyurcsány Ferenc a Kossuth Rádióban. A miniszterelnök hangsúlyozta. a kormány szándéka arra irányul, hogy miközben a gáz világpiaci ára a 2000. évinek kétszerese, olyan eljárást alkalmazzon, hogy a nyugdíjasok, az egyedülállók, a nehéz körülmények között élők, a sok gyereket nevelők ne kerüljenek megoldhatatlan helyzet elé.
"A gazdasági minisztérium kapta a feladatot, hogy dolgozzon ki megoldást annak a dilemmának a feloldására, ki fizesse a gázt: az adófizetők, vagy aki használja. Variációkat kell kidolgozni: mennyi menjen a költségvetésből, kell-e adót emelni, hitelt kell-e felvenni" - mondta. "Valakinek előbb utóbb ki kell fizetni a gázt (...), a rászorulókat meg kell óvni a nehéz szociális következményektől" - fogalmazott.
Gyurcsány Ferenc a gázáremelés mértékét firtató többszöri riporteri kérdésre kérdéssel válaszolt. "Ki beszél húsz százalékos gázáremelésről? Érdemes lenne nagyobb mértéktartással nyilatkozni" - mondta.
"Gyurcsány becsapja az embereket, napok óta kampányol az országban és az állampolgárság megtagadására bíztat. Majd bemegy a televíziók és rádiók stúdiójába és letagadja saját véleményét" - olvasható a Fidesz közleményében.