Megszüntették az eljárást Gergényi ellen
Gergényi Péter ellen egy rendőrzászlós emelt vádat, mert szerinte a tábornok hivatali hatalmával és befolyásával visszaélve elkövette a szolgálati visszaélés vétségét.
A zászlós 2006. szeptember 4-én, mint vétséggel gyanúsított, idézést kapott egy két nappal későbbi időpontra, de írásban kimentette magát. A zászlós a többi között arra hivatkozott akkor, hogy ilyen rövid idő alatt nem tud felkészülni a védekezésre.
A főkapitány ezt nem vette figyelembe, hanem elrendelte a zászlós elővezetését, amivel a zászlós szerint Gergényi Péter jogtalanul korlátozta őt. A Fővárosi Bíróság úgy látta, hogy a volt főkapitány szolgálati érdekből járt el, és ezért a tábornokot 2008. szeptemberében bűncselekmény hiányában felmentette.
A fellebbviteli tárgyaláson pénteken a Fővárosi Ítélőtábla megváltoztatta a Fővárosi Bíróság ítéletét, és a büntetőeljárást megszüntette. A volt főkapitány szolgálati viszonya ugyanis 2007. november 15-én megszűnt, azóta több mint egy év telt el, így nem lenne büntethető semmilyen katonai vétség miatt sem.
Az ítélet jogerős.