Persányi Miklós

2006.05.31. 10:33

Állatkertész, biológus, politológus, 1950-ben született Budapesten. Életrajza alapján akár az MSZP-t is erősíthetné. Az Árpád Gimnáziumban eltöltött röpke tanévnyi tanárkodás után 1976 és 1983 között a KISZ Központi Iskoláján tanít, majd ifjúsági vezetők képzésének irányításával foglalkozik. (Hivatalos életrajzaiból a miniszteri kinevezése óta ezt a részt következetesen kihagyja.) A rendszerváltás után Londonban az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank környezetvédelmi főszakértője, 1994-től a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója. Medgyessy Péter az SZDSZ jelöltjeként hívta meg 2003-ban kormányába. Persányi a választások előtt belépett a liberális pártba, és jelöltként is megmérettette magát, de nem jutott egyéni mandátumhoz. Nem akart miniszter maradni, információink szerint két ENSZ-állást is megpályázott, az elutasító válasz után azonban elvállalta a megbízatást.

Legfőbb kihívások

  • A Vásárhelyi Terv folytatása
  • Belvizek elleni védekezés
  • Előrejelző rendszer a szélsőséges időjárás elleni védekezésre
  • A Kis-Balaton teljes helyreállítása

Esélyek, buktatók, ellenlábasok

Fodor Gábor, az SZDSZ jolly jokere és belső ellenzékije erre a miniszteri posztra is aspirált, hiába. Persányinak nem kell gáncsoskodók tömegétől tartania, a szabad demokraták a koalíciós alkudozásokban nem ragaszkodtak a tárcához.

Kinek az embere?

Medgyessy Péter embere, habár hivatalosan már 2003-ban is az SZDSZ jelöltje volt. A környezetvédelmi és vízügyi miniszteri poszt népszerűtlensége miatt nem kell, hogy nagynevű támogatója legyen. Nem tartozik Gyurcsány bizalmasai közé, a miniszterelnök könnyű szívvel áldozná fel, ha rákényszerítené az élet.

Ő mondta

"A kihívások elől sosem tértem ki, a meggyőződésemet hangoztatom, ezt tettem az előző rendszerben is, s ezért afféle "nehéz embernek" számítottam." (Világgazdaság, 1993. november 20.)

"- De hogyan lett onnan budapesti állatkert-igazgató?
- A Fidesz és az SZDSZ összefogott az MSZP ellen. Talán nem is azt szerették volna, hogy én legyek az új főigazgató, hanem csak azt, hogy az elődöm ne maradjon." (HVG-portré, 2003/40.)

"A környezetvédelem nem lehet egyetlen tárca problémája. Olyan átfogó szemléletet kell ugyanis képviselnie, amely a kormányzás minden területén megjelenik."

"Mi, liberálisok úgy gondoljuk, hogy kisebb, takarékosabb államra van szükség, és ha azt akarjuk elérni, hogy több dologban döntsenek az emberek maguk, akkor több pénzt kell náluk hagyni, ehhez viszont az kell, hogy az állam spóroljon önmagán." (Parlamenti felszólalás, 2005. november 4.)

"A feladat nagyságát jól érzékelteti, hogy Magyarországon a települési szilárd hulladék térfogata az elmúlt másfél évtizedben másfélszeresére nőtt. (...) Hadd mondjak egy érzékletes adatot: több mint 1200 millió műanyag palack és több mint 600 millió italosdoboz. Jól tetszettek hallani: 1200 millió italospalackról beszélünk, tehát 1 milliárd 200 millió műanyag italospalackról beszélünk." (Parlamenti felszólalás, 2004. október 13.)

"Azt mondja a varga,/ nem ér ő most arra,/ mert ő most a csizmát/ nagy uraknak varrja./ Darunak, gólyának,/ a bölömbikának,/ kár, kár, kár, nem ilyen/ akárki fiának! Talán emlékezni tetszenek Móra Ferenc örök érvényű versére a cinege cipőjéről, amelyben szegény cinegének - aki nem tartozik ennek a szép nevű törvénynek a hatálya alá -, nem jutott cipő." (Parlamenti felszólalás, 2003. június 2.)