Grespik: patkányság ez a mentalitás

2002.03.22. 10:24
A Fővárosi Munkaügyi Bíróság előtt Grespik László és a Fővárosi Közigazgatási Hivatal peren kívül megegyezett arról, hogy visszahelyezik állásába, sőt még 10 milliós kártérítést is kap. Grespik azonban nem örülhetett régi-új állásának, mert néhány órával később a miniszterelnök visszavonta vezetői megbizatását. Grespik, aki egyébként végig arról beszélt, hogy a Fidesz áll az ellene irányuló támadás mögött, kijelentette: patkányság ez a mentalitás.
Grespik László mától ismét a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője. Legalábbis szerinte. Történt ugyanis, hogy a hivatalvezető és hivatalának jogi képviselője - azaz ő és egy beosztottja - egyezséget kötött ma a Fővárosi Munkaügyi Bíróság előtt. Megállapodásuk értelmében Grespiket visszavették hivatalába, eredeti beosztásában, eredeti fizetésével. Jó hírnevének megsértése miatt 15 napon belül kap még 10 millió forint nem vagyoni kártérítést is.

Az egyezséget megelőzően a Belügyminisztériummal szemben elállt a keresetétől Grespik László, annak ellenére, hogy kinevezésétől és felmentésétől eltekintve a minisztérium gyakorolja vele szemben a munkáltatói jogokat. Bár korábban perbe fogta a belügyminisztert is, Pintér Sándort meg sem idézte a bíróság. Így a közigazgatási hivatal maradt a közigazgatási hivatalvezető egyetlen "ellenfele" a perben. Ráadásul úgy, hogy a hivatalnak végképp nincs munkáltatói joga vezetőjével szemben. És bár az elvileg ellenérdekű beosztott a per kezdetén még arról beszélt, hogy nem fegyelmi, hanem összeférhetetlenségi eljárással esetleg jogszerűen meneszthették volna a hivatalvezetőt, nem sokkal később simán belement az egyezségbe és a kártérítésbe is.

Most tényleg felmentették

A Belügyminisztérium viszont a bíróságon történteket úgy értékelte, hogy mivel Grespik elállt a minisztériummal szembeni keresetétől, a per jogerős megszüntetésével jogerőssé vált a hivatalvesztést kimondó fegyelmi határozat is. Ez alapján Pintér Sándor kezdeményezte Orbán Viktornál Grespik László hivatalvezetői megbízatásának visszavonását - mondta az Indexnek Könyves Krisztina, a belügyi tárca szóvivője. A miniszterelnök pedig az előterjesztés alapján a mai nappal visszavonta Grespik megbízatását. Az egyezséget megkötő jogász ellen pedig fegyelmi eljárást és hűtlen kezelés gyanúja miatt büntetőeljárást kezdeményez a közigazgatási hivatal megbízott vezetője.

A bíróságról a hivatalba ment

- Most megyek a hivatalba dolgozni - jelentette ki elégedetten a tárgyalás után Grespik László. Azzal azért még elbüszkélkedett telefonon a bíróság folyosóján: "kiderült végre, hogy én hivatalvezető voltam, vagyok és leszek". Kijelentette továbbá azt is, hogy most majd "gőzerővel munkálkodik" a fővárosi parkolási rendeletek anomáliáinak megoldásán. A Belügyminisztériummal is együtt dolgozik tovább, bár ma bebizonyosodott, hogy milyen szakmai felkészületlenség jellemzi azt, egész magas szinten, ami szakmailag megkérdőjelezi a vezetés felkészültségét.

Grespik szerint ügye politikai támadás volt, amelyre a megbízást a Fidesz felső köreiből kapta a Belügyminisztérium. A mai, bíróság által jóváhagyott egyezség viszont emberi, jogászi és nem utolsó sorban politikai elégtétel számára. A régi-új hivatalvezető úgy véli, Orbán Viktor miniszterelnök tisztában volt a jogi helyzettel, ezért is nem hajtotta végre a fegyelmi tanács határozatát és nem mentette fel őt. Orbán Viktornak egyébként üzent is Grespik László: azt, hogy őt már ő sem meneszthetné a képviselői mandátumának megszerzéséig.

Patkányság

Ígéretéhez híven hivatalában értük el délután Grespik Lászlót. - Patkányság az a mentalitás, hogy a sajtóból tudom meg mi történik velem kapcsolatosan, és én nem kapok erről semmilyen értesítést - reagált a történtekre. Grespik László pedig hivatalvezetőként dolgozik tovább, hiszen - mint mondta őt már Orbán sem mentheti fel. Ráadásul isteni szerencse, hogy megsúgták ösztönei, mi következik majd a tárgyalás után és ezért a bíróság jegyzőkönyvbe is vette az ő elmozdíthatatlanságát. A vele egyezkedő és neki kártérítést adó beosztottjával szemben indult fegyelmi és büntető eljárást pedig jogi nonszensznek tartja.

Mint ismeretes a Belügyminisztérium Fegyelmi Tanácsa egy hónapja hivatalvesztéssel sújtotta Grespik Lászlót, miután megállapította, hogy a hivatalvezető megszegte közszolgálati jogviszonyából eredő kötelezettségét. Grespik ellen politikai szerepvállalásáért és politikai tartalmú nyilatkozataiért azután indított eljárást Pintér Sándor belügyminiszter, hogy a MIÉP országos listájának huszadik helyén szereplő Grespik a miniszter álláspontja szerint jelöltsége hivatalossá válása előtt politikai nyilatkozatot tett. A hivatalvezető január 21-én az m1-en sugárzott műsorban azt nyilatkozta, hogy személyében már gyakorlatilag létrejött a Fidesz-MIÉP együttműködés.

"A belügyminisztérium jogszerűtlenül járt el"

"Azóta, hogy január 19-én déli tizenkettő előtt öt perccel Csurka István, a MIÉP elnöke bejelentette, hogy a párt képviselőjelöltként indít a választáson, szabad politikai nyilatkozatot tennem" - vélekedett akkori nyilatkozatában Grespik. A hivatalvezető jogi köntösbe bújtatott politikai támadásnak, jogi bohózatnak minősítette az ellene folyó eljárást, amely, mint mondta, jogszerűtlen. A hatályos törvények értelmében ugyanis csak a miniszterelnök hívhatja vissza őt vagy indíthat írásban fegyelmi eljárást ellene, a belügyminiszternek ilyen jogosultsága nincs.