Vádak és vizsgálatok a Gyermekrák Alapítvány ügyében

2001.02.18. 21:47
A héten megsokasodtak a vádak és a kérdőjelek a Gyermekrák Alapítvány körül. Az APEH szerint a szervezet a rendelkezésére álló pénznek csupán töredékét fordította a rákos gyermeke gyógyítására, és jogtalanul kampányolt két éven keresztül az egyszázalékokért. Az Eurocaritas vezetője, Kozenkay Jenő pedig többek között csalással és sikkasztással vádolta az alapítvány vezetőjét, és feljelentést tett a szervezet ügyében. Balogh István a Naplóban minden vádat elutasított, és elmondta, hogy harminc évvel ezelőtt disszidálási kísérlet és ittas vezetés vádjával állt bíróság előtt.
A hét elején megsokasodtak a vádak és a kérdőjelek a Gyermekrák Alapítvány körül. Az APEH szóvivője, Burillák Attila úgy nyilatkozott, hogy az adóhatóság tudomása szerint az alapítvány a rendelkezésére álló pénznek csak töredékét fordította a rákos gyermekek gyógyítására, ezen kívül fenntartja azon véleményét, hogy a szervezet jogtalanul kampányolt két éven keresztül az egyszázalékokért.

Az Eurocaritas Kht. vezetője, Kozenkay Jenő csalással és sikkasztással vádolta a szervezet vezetőjét, aki stratégiáját az állampolgárok megtévesztésére alapozta. A közhasznú szervezet vezetője ezen felül köztörvényes bűnözőnek nevezte Balogh Istvánt, aki tudomása szerint több mint öt évet töltött börtönben. Alapítvány vezetője a TV2 napló című műsorában minden ellene a közelmúltban felhozott vádat cáfolt.

Tíz mikuláscsomag volt a segítség

Balogh István szerint az alapítvány 1998-1999-ben a rendelkezésére álló 127 millió forintból majdnem 7 milliót költött a rákos gyermekek gyógyítására, míg az APEH szerint ez az összeg nem éri el a 800 ezer forintot. A Balogh által példának felhozott Heim Pál Gyermekkórház vezetője Smrcz Ervin úgy nyilatkozott, hogy a szervezettől csupán tíz mikuláscsomagot kaptak.

Az Alkotmánybíróság vizsgálja az egyszázalék ügyét

Nem csitult a vita az APEH és az alapítvány között az egyszázalékok ügyében sem, mivel az adóhatóság, annak ellenére, hogy a bíróság az ügyben elsőfokon a szervezetnek adott igazat, továbbra is úgy véli, hogy az alapítvány jogtalanul kampányolt a pénzért, és erről Balogh István is tudott. A Gyermekrák Alapítványt 1998-ban nyilvánították kiemelkedően közhasznú szervezetté, és a vonatkozó jogszabály értelmében a magánalapítványok csupán három év várakozási idő után jogosultak az szja 1 százalékának gyűjtésére, míg a közalapítványoknak a erre egy évet kell várniuk. Balogh István a kérdésben az adóhatóság egyik képviselőjének félrevezető televíziós nyilatkozatára hivatkozik, míg az APEH arra, hogy többször is tájékoztatta az alapítványt arról, hogy nem jogosult a gyűjtésre.

Tévedésből kampányoltak?

A Gyermekrák Alapítvány 1999-ben és 2000-ben is kampányolt az adófelajánlásokért, és 1999-ben 102 millió forintot utalt át számukra tévedésből az APEH, amelyet azután visszakövetelt, a 2000-ben összegyűlt 134 milliót pedig ki sem utalta a szervezetnek. A Fővárosi Bíróság elsőfokon a 102 millió forint ügyében az alapítvány javára döntött, és hatályon kívül helyezte az APEH azon határozatát, amely szerint a Gyermekrák Alapítvány nem volt jogosult 1999-ben a személyi jövedelemadó egy százalékának gyűjtésére. A Fővárosi Bíróság ezt követően az Alkotmánybírósághoz fordult a Gyermekrák Alapítvány és az APEH ügyében.

Balognak tiszta a lelkiismerete

Az ügy közvetlen előzménye az Eurocaritas Kht. hétfői büntető feljelentése, amelyet a legfőbb ügyésznél csalás miatt tett ismeretlen tettesek ellen, aki a Gyermekrák Alapítvány nevében 1999-ben és 2000-ben kampányt indítottak a személyi jövedelemadó egy százalékáért. Az Eurocaritas Társadalmilag Elesetteket Támogató és Regionális Légi Kutató-mentő Kiemelten Közhasznú Társaság ügyvezetője Kozenkay Jenő szerint a Gyermekrák Alapítvány azzal, hogy jogtalanul nem tartotta be a gyűjtéssel a hároméves várakozási időt, megsértette mindazon szervezetek érdekeit, amelyek még várakoznak az szja-felajánlások fogadására, illetve jogosultak arra. Ezen kívül félrevezettek több tízezer adózót, akik ugyanezt a pénzt más arra érdemes, azt jogszerűen felhasználó szervezetnek is felajánlhatták volna. Az Eurocaritas álláspontja szerint a Gyermekrák Alapítvány a nem jogszerűen felvett összeggel jogtalanul gazdálkodott.

Ittas vezetés és disszidálási kísérlet

Kozenkay Jenő ezen kívül köztörvényes bűnök elkövetésével vádolta Balogh Istvánt, aki ezért feljelentette Kozenkayt. A Gyermekrák Alapítvány vezetője a Naplóban elmondta, hogy 16 és 17 éves korában disszidálási kísérlet és ittas vezetés miatt állt a bíróság előtt, de tiszta a lelkiismerete, amelynek erkölcsi bizonyítvány felmutatásával is nyomatékot adott.

A Magyar Nemzet egyik cikke egyébként egy egész sor bűncselekményt említ, amelyek információik szerint Balogh lelkiismeretét terhelik. Így a lap szerint többek között lopás, deviza-bűncselekmény, üzérkedés és erőszakos nemi közösülés miatt állt bíróság előtt és ítélték el az alapítvány vezetőjét.

Kozenkayt halálosan megfenyegették

Az Eurocaritas vezetője a feljelentés után pár nappal közvetítókön keresztül azt közölte a nyilvánossággal, hogy televíziós nyilatkozata után őt és családját halálosan megfenyegették, ezért otthona elhagyására kényszerült. Jelenleg a Legfőbb Ügyészség vizsgálja, hogy az Eurocaritas Kht. feljelentése kapcsán indít-e nyomozást.