Csévharasztra költözik a Happy End Kft.

2001.11.06. 20:26
A csévharaszti Harangláb presszó törzsközönsége nagy reményeket fűz ahhoz, hogy hamarosan a település határába költözik a Happy End Kft. A 123 hektáros, Csévharaszt és Inárcs között lévő egykori szovjet laktanyát a Dominium 64 Rt. nevű, a Wermer család érdekeltségi körébe tartozó cég vásárolta meg. Wermer András a miniszterelnök legfontosabb tanácsadója, a Happy End Kft. alapítója. Az óriási területen több mint nyolcvan épület található, van köztük három apartman, egy lovarda és egy nyomda is. A lovarda fejlesztésére 15 millió forint állami pénzt kapott a cég.
Hamarosan vidékre költözik a 4,2 milliárd forintos országimázskampány lebonyolításával megbízott, a Fidesz választási kampányát, illetve a kormányváltás óta állami ünnepségeket szervező Happy End Kft.: a reklámcég jövőbeni székhelye a Csévharaszt központjától körülbelül nyolc kilométernyire található volt szovjet katonai bázis lesz. Az objektumot csak földúton lehet megközelíteni, a több évtizedes vaskapun régi tábla hirdeti: az egész terület baleset- és életveszélyes, mint később megtudjuk azért, mert hetente találnak itt újabb és újabb fel nem robbant bombákat. A kapu másik tábláján az áll: belépés csak itt dolgozóknak!

A Dominium '64 Rt. és a 123 hektár

A laktanya a kormányváltás után, 1999-ben került a Wermer család érdekeltségi körébe. A 123 hektáros területen fekvő objektum kétharmada már most is a Margit körúton bejegyzett Dominium 64 Ingatlankezelő, -Forgalmazó és Szolgáltató Rt. tulajdonában van. Ennek fő tulajdonosa 1999 óta, a Washingtonban bejegyzett Go Ahead nevű cég, amely vállalkozás Wermer felesége, Lehmann Kira, illetve anyósa tulajdonában van. A cégben részvényes még Dani Károly budapesti lakos is.

A cég első vezérigazgatója néhány hónapig Wermerné volt. Őt Pekár Lajos követte a vezetői székben, jelenleg pedig Hegedűs Csaba igazgatja a vállalatot. Pekár Lajos exvezérigazgató sem a cég tevékenységéről, sem távozásának okairól nem kívánt nyilatkozni az Indexnek.

Apartman, lovarda, nyomda és egy kis támogatás

A bázis egyharmada egy jelenleg felszámolás alatt álló fatelep tulajdonát képezi, ám januártól már itt is a Dominium 64 Rt. lesz birtokon belül. Az objektumba még nem jelentkezett be a Fidesz kampánycége, így csak a Dominium 64 Rt. fizet iparűzési adót az érintett községeknek. A csévharaszti önkormányzat, mint építési hatóság a Wermer család lovardájára fennmaradási engedélyt adott, illetve jóváhagyta három apartman kialakítását, és egy épület nyomdává alakítását. A lovarda fejlesztésére tavaly a vidékfejlesztési tárca és a Gazdasági Minisztérium közös pályázatán 15 millió forintot szavaztak meg.

Csévharaszt is profitált

A csévharaszti Harangláb presszó törzsközönsége nagy reményeket fűz a Happy End Kft. községbe költözéséhez. A helyiek már így is sokat nyertek a Dominium 64 Rt. letelepedésével, mert a részvénytársaság az önkormányzattól vásárolta meg a laktanyát, a vételárból pedig új községházát, könyvtárat és tornatermet építettek. A helyiek úgy tudják, hogy rövidesen bővül a volt szovjet laktanyában épülő komplexum, állítólag szálloda is lesz a területen.

A titokzatos "spin doctor"
A Fidesz belső viszonyait jól ismerők Wermer Andrást a miniszterelnök legfontosabb tanácsadójának tartják. Körösényi András Parlamentáris vagy "elnöki" kormányzás? című tanulmányában (amely egyébként a Fidesz-ellenesnek semmiképp sem nevezhető Századvég kiadónál jelent meg) Wermert a miniszterelnök "spin doctor" ászának nevezi.

A titokzatos háttérember alig-alig jelenik meg a nyilvánosság előtt, szinte sosem nyilatkozik (utoljára a Népszava készített vele interjút 1998-ban ). Annál gyakrabban találkozni a nevével ellenzéki interpellációkban vagy a Fidesz körüli gazdasági tevékenységek után kutakodó cikkekben.

Az eredetileg orvosi diplomával rendelkező reklámszakember 1993 körül tűnt föl a Fidesz környékén, de igazán fontos szerephez az 1994-es választási vereség után jutott, amikor a csalódott párt Wermer cégét, a Happy End Kft.-t bízta meg politikai marketingjének alakításával. A párt arculatát és kommunikációját teljesen megújító Wermer kétségtelenül az 1998-as választási győzelem egyik kulcsfigurája. Párton belüli, illetve a miniszterelnökre gyakorlolt személyes befolyása azóta megkérdőjelezhetetlen.

A Happy End Kft.-t 1991-ben alapította Wermer András és Káel Csaba, valamint egy svájci cég. (Káel később a Magyar Televíziónak bedolgozó, a miniszterelnök útifilmjeit készítő Ezüsthajó Kft. vezetőjeként, majd a kiemelt állami támogatással forgatott Bánk Bán operafilm rendezőjeként lett ismert.) Wermer és Káel 1996 óta nem tulajdonosai a cégnek, de a kapcsolat nem szakadt meg: a Happy End korábban a "Wermer-közeli" ingatlanba - az 1999 óta épülő 123 hektáros csévharaszti birtokra - költözik.