Hardy tévétréninget adott Kóka embereinek
További Belföld cikkek
- Rogán Antal üzlettársainak üzent a budapesti amerikai nagykövetség
- Menczer Tamás: Brüsszelben csapnak össze a múlt genderpárti erői és a jövő békepárti erői
- Elmeorvoshoz ment a Pénzügyminisztériumot is érintő korrupciós ügy vádlottja
- Tizenkét és fél év fegyházbüntetést kapott a „pécsi fekete angyal”
- Hadházy Ákos szerint Magyar Péter ebben a kérdésben „tragikusan téved”
Kóka János gazdasági miniszter ugyan nem, de a gazdasági tárca négy vezetője is kiképzést kapott a megfelelő televíziós szereplésekről Hardy Mihálytól, a Magyar Televízió egykori moszkvai tudósítójától.
Tesco és kormány szóvivők
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium néhány hónappal a tavalyi kormányalakítás után kérte fel Hardyt az államtitkár és a szakállamtitkárok médiafelkészítésére. Hardy, aki a megbízatás után került a kormányszóvivői posztra távozó Danks Emesét követve a Tesco szóvivői posztjára, 1,8 millió forintért vállalta a feladatot. A volt tévés az Indexnek azt mondta, hogy 2006 nyarán a GKM vezetőnek külön-külön tartott többnapos, személyre szabott tréningeket. A cége által kiszámlázott pénzből azonban több alvállalkozót, például az operatőrt is neki kellett fizetnie.
Betekitést akar
A GKM 5 millió forintos összeghatár alatti, azaz nem közbeszerzési eljárással kötött szerződéseiről először a Magyar Nemzet írt Pazarlás, blöff és gesztusok a holdudvarnak címmel, majd a Fidesz rögtön bejelentette, szeretné megvizsgálni a megállapodásokat. Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője kedden közleményben jelezte, hogy csütörtökön országgyűlési képviselői jogával élve betekintést szeretne a lapban közölt valamennyi szerződés dokumentációjába, sőt a szerződések alapján létrejött szakértői anyagokba, tanulmányokba is. Cser-Palkovics a Hard News Bt.-vel, Hardy cégével kötött szerződésen kívül még vagy 14 magánszemély és vállalkozás szerződését vagy szerződéseit is át akarja vizsgálni.
PR, sajtó
Az 5 millió forint alatti összegre szóló megállapodások között feltűnően sok a PR-tevékenységre, sajtófigyelésre, kommunikációra kötött szerződés. Médiafelkészítést végzett még 5 millióért a Pálhidy és Bozsik Bt. is, és kommunikációs tanácsokat adott többek között egy Műfémszolg nevű betéti társaság is. Ezen kívül "belső kommunikációra", "public relations tevékenységek kialakításában való részvételre" is milliókat fizetett a minisztérium. Beszédírásra, és prezentációk készítésére Political Capital kapott 2,8 millió forintos megrendelést.
Ahol olcsóbb
A minisztériumnak az igen széles feladatköréből adódóan kell rendszeresen igénybe vennie megfelelő tapasztalattal rendelkező külső szakértőket - az Index kérdésére a GKM-ben ezzel indokolták, hogy a közbeszerzési értékhatár alatti kifizetések között miért vannak túlsúlyban a PR- és a médiapartnerek. A minisztérium szerint "ahol célszerűbb, olcsóbb elvégeztetni egy adott szakmai feladatot piaci szereplővel, mint arra folyamatos jogviszonyban köztisztviselőt alkalmazni, a minisztérium minden esetben a piaci szereplők megbízását részesíti előnyben". A minisztérium állítása szerint ezzel a módszerrel egy év alatt 20-25 százalékot faragott le saját működési költségéből.