Nem ismerte a törvényt a III/III-as ügynök újságíró
"Egzisztenciálisan tönkretettek, lenulláztak" - nyilatkozta az Index újságírójának Gergely Gáspár, aki jelenleg a csömöri sportcsarnok igazgatója. Elmondta, hogy az átvilágítóbírák határozatát még novemberben kapta kézhez, ezt követően haladéktalanul, írásban lemondott az önkormányzati tulajdonú Csömöri Hírmondó" szerkesztéséről, amelyet - állítása szerint - munkaviszony nélkül, ingyen végzett. Gergely abban a hitben volt, hogy ezt követően múltja nem kerül nyilvánosságra.
A hibát akkor követte el, amikor az átvilágítóbírákat nem értesítette döntéséről. A határozat ugyanis így fogalmaz: "A bizottság az Etv. 18. paragrafus és 20. paragrafusának megfelelően felszólította Gergely Gáspárt, hogy a határozat kézhezvételétől számított 30 napon belül mondjon le a Csömöri Hírmondó című közéleti lap felelős szerkesztői feladatköréről. A lemondás tényét a bizottság felé igazolni kell, ellenkező esetben a bizottság a határozatát a jogerőre emelkedést követő 30 nap után a Magyar Közlöny személyi részében és a Magyar Távirati Iroda útján közzéteszi."
Gergely Gáspár múltjáról annyit mondott: egy nála talált szamizdat miatt zsarolta meg a III/III-as osztály.