Korábban a Budai Központi Kerületi Bíróság arról döntött, hogy Rejtő E. Tibor, a K&H Bank volt vezérigazgatója; Bitvai Miklós, az Állami Autópályakezelő Rt. volt igazgatója; Garamszegi Gábor, a Betonút Rt. volt vezérigazgató-helyettese és El Abed Hasszán előzetes letartóztatásának meghosszabbításáról. A határozat ellen a szír férfi kivételével valamennyien fellebbezést nyújtottak be.
Garamszegi Gábor ügyvédje az ítélet november 26-ai kihirdetése után azt kérte, hogy védencét óvadék ellenében helyezzék szabadlábra. A bíróság helyt adott a kérésnek, és ötmillió forint fejében engedélyezte Garamszegi szabadlábra helyezését, egyúttal a gyanúsított házi őrizetét rendelte el. Ez ellen a döntés ellen azonban az ügyész nyújtott be fellebbezést. íErről döntött pénteken a Fővárosi Bíróság. Sándor Zsuzsa, bírósági szóvivő közleménye szerint a másodfokon eljáró Fővárosi Bíróság egyetértett az elsőfokú bíróság döntésével, a megállapított ötmillió forintos óvadékot azonban a felrótt bűncselekmény jellegére és súlyára tekintettel harmincmillió forintra emelte. A tájékoztató szerint az óvadékot pénteken befizették.
A bíróság mostani döntésékor is a szabadlábra helyezéssel egyidejűleg elrendelte a gyanúsított házi őrizetét.