További Belföld cikkek
- Leugrott egy férfi hétfő hajnalban a budapesti repülőtér galériájáról
- Egy ideig még rácsok mögött marad a „Lakatos Márk-ügy” gyanúsítottja
- Magyar Péter: Lárifári, áldatlan kutyakomédia
- Karácsony Gergely leszögezte, hogy nem hagynak magára senkit, két új helyszínen segítenek
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyét is elérte a madárinfluenza
Még az Orbán-kormány tett feljelentést
A csillebérci gyermektábor ügyében, még az Orbán-kormány idején, 2000 nyarán nyújtott be felperesként keresetet a magyar állam nevében eljáró Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI), illetve az Ifjúsági és Sportminisztérium a Magyar Úttörők Szövetsége ellen.
A polgári perben azt kérték a bíróságtól, mondja ki a nagy értékű, mintegy félszáz hektáros XII. kerületi ingatlanról szóló, 15 évvel ezelőtt a KISZ, a Demisz, illetve Magyar Úttörők Szövetsége között létrejött ajándékozási szerződés érvénytelenségét, és döntsön a szerződéskötést megelőző állapot helyreállításáról.
Az úttörők peren kívüli egyeszéget akartak
A bírósági eljárás folyamán, már a 2002-es kormányváltást követően, Rácz Péter, az úttörőszövetség elnöke peren kívüli egyezséget kívánt kötni, ám a felperes ettől elzárkózott. 2002 szeptemberében Jánosi György, akkori sportminiszter úgy nyilatkozott: a tárca jogtiszta helyzetet akar. A Fővárosi Bíróság szerdán kihirdetett nem jogerős ítéletében helyt adott a KVI keresetének.
Az ítélet szóbeli indoklása szerint a bíróságnak azt kellett vizsgálnia: érvényes, azaz a jogszabályoknak megfelelő volt-e az a szerződés, amelyben a KISZ a csillebérci gyermektábort a MÚSZ-nak ajándékozta 1989. június 27-én. Az ingatlan átadásáról két szerződés is készült, az egyik a KISZ, a másik Demisz pecsétjével.
Akkor szerződött a KISZ? Amikor már nem létezet
A bíróság úgy határozott, hogy a szerződés nem felel meg a törvényi előírásoknak - a két fél egybehangzó akarat-nyilvánításának -, mert a KISZ az adásvételkor már jogilag nem létezett, így nem is tehetett érvényes jognyilatkozatot. A KISZ ugyanis 1989 április 22-23-i ülésén kimondta megszűnését, egyúttal a Demisz megalakulását. A szervezet a meglévő vagyona felett rendelkezhetett volna, de ezt nem tette meg megszűnése kimondásakor.
Az eredeti állapotot kell helyreállítani
A bíróság szerint a KISZ megszűnéséről szóló határozatot senki nem támadta meg, így a szervezet megszűnt, amint ez a határozat hatályosult. Utódszervezetéről pedig nem dönthetett áprilisi kongresszusán a szervezet. A területnek a magyar állam volt a tulajdonosa, KISZ csak kezelője volt az úttörőtábornak. A bíróság rendelkezett az eredeti állapot helyreállításáról, így az elsőfokú ítélet jogerőre emelkedése után megkeresi a földhivatalt, hogy törölje az úttörőszövetség tulajdonjogát. Az ISM, mint másodrendű felperes a terület birtokba adását kérte, ezt azonban a bíróság hétfői határozatában elutasította.
Fellebbeznek az úttörők
Rácz Péter, a Magyar Úttörők Szövetségének elnöke az Indexnek úgy nyilatkozott: mindenek előtt meg kívánják várni az elsőfokú döntés írásbeli indokolását. Rácz szerint ugyanis a szóbeli indoklás nem tért ki számos fontos részletkérdésre. A főúttörő biztos abban, hogy fellebbezéssel élnek a döntés ellen, a bíróság határozatát azonban az írásbeli ítélet előtt részletesen nem kívánta kommentálni.
|