Nem pánikolnak a heroinisták
További Belföld cikkek
- Pályahiba miatt nem jár a 3-as metró egy szakaszon
- Mikulásruhát és párásítót lopott a betört kirakatból egy kenderesi férfi
- Egy dologban egyetértenek a történészek: valami nem stimmel a karácsonnyal
- Újabb közös előterjesztéssel rukkolt elő Karácsony Gergely és Vitézy Dávid
- Lázár János beköltözik Hajdú Péterhez, kényes kérdésekre ad választ
"Tegnap voltam ügyeletben, de nem tapasztaltam semmi különöset a kliensek között, nem aggódnak, egyáltalán nincs pánikhangulat" - mondta az Indexnek Takács István, a Hollán utcai tűcsereprogram egyik munkatársa.
A hétvége óta összesen nyolc heroinista halt Meg Magyarországon, hatan Budapesten és ketten Miskolcon. A heroin minden esetben Budapestről származott, és az első négy áldozat ugyanattól az árustól vásárolta az anyagot. (A dílert már elfogta a rendőrség.)
Magyarországon kevesen halnak meg drog miatt
Magyarországon az utóbbi években 20-30 között volt a közvetlenül kábítószer miatt meghaltak száma. Ez az európai átlaghoz képest meglehetősen alacsony szám. 2006-ban 2,5 eset jutott egymillió lakosra, míg Németországban például majdnem 16, Észtországban pedig több mint 50, derül ki a szociális tárca összesítéséből. Az utóbbi évek egyre jobb statisztikáihoz képest az elmúlt hét tragédiái nagyon rossz irányba mutatnak, de egyelőre úgy tűnik, hogy szörnyű véletlenek sorozatáról van szó.
Keverték
A sok egymást követő haláleset és a közös források arra utaltak, hogy a budapesti heroinnal valami nagy baj van. A rendőrök is először ezt feltételezték. Először arra gyanakodtak, hogy túl tiszta lehetett az anyag. A heroint erősen hígítva árulják a fogyasztóknak, és azt gondolták, hogy kivételesen jó minőségű, tömény áru került az utcára, és a rosszabb minőséghez szokott fogyasztók szokásos adagjuk többszörösét vitték be szervezetükbe.
Ezt a feltételezést már a laboratóriumi vizsgálatok kizárták, de egyéb tapasztalatok is arra utaltak, hogy nem valószínű, hogy a túlságosan jó minőség lehetett a baj. A heroin túladagolása légzésbénulást okoz, de ez egy órákig tartó, fájdalmas folyamat, általában időben ki tudják hívni a mentőt a túladagoltak.
A következő lehetőség az volt, hogy ezúttal valamilyen mérgező anyaggal hígított heroint került forgalomba. A laboratóriumi vizsgálat már ezt is kizárta, de már kezdettől ellent mondott ennek a verziónak, hogy az egyik budapesti áldozattal együtt szúró tanúnak semmi baja sem lett. (A mostani halálesetekkel kapcsolatos tévhitekről itt olvashatja el a Társaság a Szabadságjogokért egyik munkatársának publicisztikáját.)
Ahogy a nyolc esetből néhánynál már kiderült, az elhunyt fogyasztók más szerekkel keverhették a heroint. Vagyis berúgtak vagy nyugtatókkal kábították magukat heroinozás előtt. Nem kizárt, hogy nehezen jutottak anyaghoz és előtte az elvonási tüneteket igyekeztek pótszerekkel egy kicsit csillapítani. A rendőrség is erre gyanakszik most már, így a szombati áldozatok dílerét csak kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják, emberöléssel már nem.
Belövőszoba, Naloxone
A heroin okozta halálesetek megelőzésére több hatékony módszert is használnak Nyugat-Európában. Frankfurtban például akkor adtak át úgynevezett belövőszobákat, amikor nagyon sokan haltak meg a városban. Az ilyen helyiségekben kábítószerezők gyorsan segítséget kaphatnak, ha bármi baj van. Egyes európai városokban pedig az állam adja az ellenőrzött tisztaságú heroint a függőknek, ingyen.
Az Egyesült Államokban a tűcserére járók Naloxone ampullát is kaphatnak. Ez a szer semlegesíti a heroint. Ezt használják a magyar mentők is, de túl drága egy ampulla a függőkkel foglalkozó szervezeteknek, ezért a tűcsere-központok nem tudnak ilyet adni a klienseknek.
Hollandiában vannak laborok, ahol a fogyasztók megvizsgáltathatják a kábítószerüket, hogy mi van benne. Magyarországon a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet vizsgálja a rendőrök által lefoglalt mintákat, de az intézet csak évente készít összesítő jelentést vizsgálataikról.