Szabadlábon a MERT 2000 vezérigazgatója
Megszüntették a jelentős kárt okozó csalással gyanúsított T. Szabolcs Zoltán, a Happy End Kft. egyik alvállalkozójának, a MERT 2000 Rt. vezérigazgatójának előzetes letartóztatását. A Fővárosi Bíróság azzal indokolta a döntést, hogy sem szökés, sem pedig összebeszélés veszélye nem fenyegeti a nyomozók munkáját.
A cég vezetojét azért tartóztatták le február 13-án, mert a Pest Központi
Kerületi Bíróság végzése szerint T. Szabolcs Zoltán alaposan gyanúsítható
azzal, hogy 1999 márciusa és 2002 májusa között a magyar állam által
alapított Országimázs Központ költségvetéséből származó jogtalan haszon
megszerzésére törekedett. T. Szabolcs a gyanúsításban szereplő
bűncselekmények alapján 5-tol 10 évig terjedő szabadságvesztésre ítélhető.