![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
Vezetőket mentettek fel Pakson
Az egyik gazdasági csúcsvezetőt, valamint a sajtószóvivőt is felmentette a Paksi Atomerőmű vezérigazgatója, tudta meg a HavariaPress. Kocsis István az erőmű sajtószóvivőjét, Kováts Balázst hétfői hatállyal, közös megegyezéssel, érdemei elismerése mellett mentette fel. Kovátsot, aki eddig főosztályvezetői minőségben az erőmű Tájékoztatási és Látogatóközpontjának vezetője volt, a vezérigazgató azzal bízta meg, hogy a továbbiakban az önkormányzatokkal tartsa a kapcsolatokat.
A sajtószóvivői poszt ellátásával az erőmű vezetése Kováts eddigi helyettesét, Mittler Istvánt bízta meg. Keddi hatállyal ugyanakkor - közös megegyezés alapján - megszűnt a megbízatása Küzdy Gábor gazdasági vezérigazgató-helyettesnek is. Őt ezen a poszton - egyelőre megbízás alapján - az eddigi kontrolling főosztályvezető, Molnár László váltja. Az erőmű vezetése azonban mindkét poszt végleges betöltésére pályázatot kíván kiírni.