HM: Évi tízmilliárdba kerül a sorkötelezettség fenntartása
A sorozás folytatása nem kerül 10 milliárd forintba, a sorkötelesek orvosi vizsgálata a költségvetési javaslat szerint 150 millió, majd később pontosított összeg szerint 300 millió forintba kerül - mondta Simicskó István fideszes politikus keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Kedden Juhász Ferenc honvédelmi miniszter arról beszélt, hogy évente mintegy 10 milliárd forintba kerül az, hogy a sorkötelezettség megszüntetése ellenére folytatni
kell a fiatalok sorozását. Az Országgyűlésben hétfőn nem kapta meg a
kétharmados támogatást a honvédelemről és a Magyar Honvédségről
szóló, a sorkötelezettség eltörlésével kapcsolatos törvényjavaslat.