VÉGE D csoport
90+6'
Ausztrália 2
Törökország 0
június 14. 19:00 E csoport
'
Németország
Curacao
június 14. 22:00 F csoport
'
Hollandia
Japán
június 15. 01:00 E csoport
'
Elefántcsontpart
Ecuador
Csapat
M
Gy
D
V
Lg
Kg
P
1
1
0
0
2
0
3
1
1
0
0
2
1
3
1
0
0
1
1
2
0
1
0
0
1
0
2
0

Rádiókuratóriumi kinevezések ellen

MTI
2000.04.26. 15:01
Kovács László szocialista frakcióvezető azzal a kéréssel fordult a fővárosi főügyészhez, hogy éljen fellebbezéssel a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége tagjainak bírósági bejegyzése ellen. Ez az MSZP-frakció szerdai sajtótájékoztatóján hangzott el, ahol Agárdi Péter, a rádiókuratórium korábbi elnöke bejelentette: fellebbezett a Legfelsőbb Bíróságnál utódja, Szadai Károly, szerinte törvénytelen fővárosi bírósági bejegyzése ellen. Agárdi Péter többek között azért tartja törvénytelennek Szadai Károly bejegyzését, mert a vonatkozó jogszabályok szerint a közmédiumok elnökségének legalább 8 fősnek kell lenniük. Jelezte azt is, hogy a médiatörvény értelmében a kuratóriumi elnököt a testület tagjai közül választják, Szadai Károlyt ezzel szemben rögtön elnökké választotta a parlament. Lendvai Ildikó frakcióvezető-helyettes elmondta: bíznak abban, hogy a Fővárosi Főügyészség magáévá tette a legfőbb ügyész korábbi állásfoglalását, amelyben Györgyi Kálmán törvénytelennek minősítette a Magyar Televízió csonka kuratóriumi elnökségének megválasztását.