MSZP: Orbán barátai kaptak állami támogatást

MTI
2005.05.06. 12:14
Három minisztériumtól csaknem 597 millió forint állami támogatást kapott az előző kormányzati ciklus idején Orbán Viktor miniszterelnök baráti körének négy tagja, közölte pénteki sajtótájékoztatóján Szabó Zoltán szocialista országgyűlési képviselő.

Kékesi Dezső, aki diplomáciai előképzettség nélkül lett Magyarország egyik legfontosabb képviseletének, a párizsi nagykövetségnek a vezetője, több cégén keresztül összesen csaknem 425 millió forintot kapott, mondta Szabó Zoltán. Hozzátette, Szász István Attila, aki olyan állami tulajdonú, vagy közvetlen állami befolyás alatt álló cégek jogi képviselője volt, mint a Tokaj Kereskedőház, a Duna Televízió, a CD Hungary, vagy a Magyar Vállalkozásfejlesztési Kht., egy cégén keresztül 7,3 millió forint állami támogatáshoz jutott, míg Madarász László, a Postabank volt elnöke szintén egy cégén keresztül 90 millió forinthoz.

Prácser Miklós, akinek neve több ízben is felbukkant az Élet és Irodalomban közzétett jegyzőkönyvekben, 75 millió forintos támogatást kapott.

Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője az MTI-nek Szabó Zoltán kijelentéseire reagálva azt mondta: "Szabó Zoltánnak, alaptalan vádaskodásiért elképzelhető, hogy bíróság előtt kell majd felelnie". Hangsúlyozta, ha szocialista politikus vagy az MSZP bármilyen törvénytelenségről tud, akkor forduljon az ügyészséghez. Mint mondta, minden pályázati elbírálásról a minisztériumokban vannak konkrét információk.