Kósa szerint az MSZP is tudja, megbukott a büdzsé

MTI
2005.11.13. 18:56
A költségvetés várható összeomlásával magyarázta Kósa Lajos, a Fidesz országgyűlési képviselője vasárnapi sajtóértekezletén azt, hogy az MSZP nem támogatja az ellenzéki párt garanciatörvényre tett javaslatát. A debreceni polgármester a Fidesz budapesti székházában fejtette ki azt a véleményét, hogy nem igaz, hogy az MSZP eleve gonosz lenne, illetve eleve rosszat akar az embereknek. Ezért egyetlen magyarázatot lát arra, hogy a szocialista párt nem támogatja a Fidesz kezdeményezését, nevezetesen azt, hogy az MSZP is tudja, amit az Európai Unió pénzügyminisztereinek tanácskozása, valamint független szakértők is mondanak: a jövő év első felében kártyavárként omlik össze a költségvetés. Ez maga alá temetheti a jóléti intézkedések egy részét, vagy a kormánynak ismét százmilliárdos áfa-visszatartásra, vagy nagyobb energia- és gázáremelésre kell kényszerülnie - vélekedett. Közölte, hogy pártja hétfőn nyújtja be az Országgyűlésben a garanciatörvény javaslatát.