A Fidesz az Ab-hez fordul a kórháztörvény miatt

MTI
2006.12.27. 12:40

Az Alkotmánybírósághoz fordul a Fidesz az egészségügyi ellátórendszer átalakításáról szóló törvény miatt, jelentette be Mikola István sajtótájékoztatón szerdán. Az Orbán-kormány egészségügyi minisztere azt mondta, csalódottak, hogy a köztársasági elnök aláírta a törvényt. Mikola István véleménye szerint Magyarországon nincsenek régiók, csak megyék, ezért nem járható út, hogy a Regionális Egészségügyi Tanácsokban döntsenek a kórházi ágyszámokról, az önkormányzatok feje fölött.

Az ellenzéki képviselő elmondta azt is, hogy kezdeményezi a helyi adókról szóló törvény módosítását, annak érdekében, hogy ne kaphassanak mentességet az építményadó megfizetése alól azok a benzinkutak, szuper- és hipermarketek, valamint egyéb boltok, amelyek a saját profiljukon kívül gyógyszert is árulnak majd a pénteken hatályba lépő új gyógyszerforgalmazási törvény alapján. Mikola István emlékeztetett, a törvény lehetőséget ad arra, hogy ne fizessék meg az építményadót ezek az elsősorban multinacionális cégek. Hangsúlyozta, azzal sem értenek egyet, hogy a gyógyszerek kikerüljenek a patikákból, a mentességet pedig végképp elfogadhatatlannak tartják.