Fordulat a hajdúhadházi szegregációs perben

MTI
2007.03.09. 17:25
Váratlan fordulat történt a hajdúhadházi szegregációs perben pénteken Debrecenben a megyei bíróságon - tájékoztatta az MTI-t Figula Ildikó, a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság szóvivője.

Az ügy előzménye, hogy az Esély a Hátrányos Helyzetű Gyermekeknek Alapítvány közérdekű igényérvényesítési pert indított Hajdúhadház város önkormányzata ellen. Szerintük ugyanis a város mindkét általános iskolájában szegregálják - elkülönítetten oktatják - a cigány gyermekeket.

Az alapítvány szerint a település két iskolájának jól felszerelt, modern főépületeibe járnak a nem roma diákok, míg a romák - mintegy 600 gyermek - jelentős része a lepusztult, alapkövetelményeknek sem megfelelő melléképületekben tanul, ahol rosszabb feltételek mellett, alacsonyabb színvonalú oktatásban van részük.

Az alperes - az önkormányzat - pénteken a bizonyítási eljárásban csatolta a roma szülők beadványát, melyben azt kérik, hogy az alapítvány vonja vissza keresetét. A kérelmet a szülők 80 százaléka aláírta. A családok azt kérik, hogy gyermekeik továbbra is külön tanulhassanak, mivel az iskolaépületek közelebb vannak otthonaikhoz.