![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
Belgrádban az iraki külügyminiszter
Mint az RTS szerb állami televízió híradója kedd este jelentette, Muhammad Szaid asz-Szahaf iraki külügyminiszter jugoszláv kollégájának, Zivadin Jovanovicnak a meghívására érkezett Belgrádba, és délután már tárgyaltak is. "A felek a kétoldalú kapcsolatokról, nemzetközi kérdésekről és egyéb, kölcsönös érdeklődésre számot tartó témákról folytatnak megbeszéléseket" - tette még hozzá az RTS, de a megbeszélés egyetlen konkrét témáját sem említette. A két államot összeköti, hogy éles konfliktusba kerültek a nemzetközi közösség egy igen jelentős részével. A Nyugat az iraki és jugoszláv vezetést is szeretné elszigetelni a nemzetközi politikai színtéren; éles nyugati bírálatok érték őket emberi jogi kérdésekben; egyes, kudarcba fulladt tárgyalások után pedig vezető NATO-tagállamok mindkét országra légicsapás-sorozatot mértek.